Kinevezését megelőzően Szemők Árpád a Malév Zrt. Informatikai igazgatója volt, előtte e-business vezetőként megszervezte az online értékesítést, az e-ticket és e-számla bevezetését. Korábban az Axelero Tiszanet Rt. marketing igazgatójaként dolgozott, 1998 és 2000 között pedig az iNteRNeTTo és az Index.hu szerkesztőjeként tevékenykedett.
A szakember a szegedi JATE-n szerzett matematikus egyetemi diplomát, majd tanársegéd lett.
A Sanoma Budapestnél a digitális produkciós osztályt január 12-től irányítja.
Szigetvári József lapigazgatóként január 1-jén állt munkába, s kezdetben a Kirakat.hu és a Hotdog.hu felügyeletét látja el, később azonban bővülni fog a portfóliója.
Szigetvári József kinevezését megelőzően szintén lapigazgató volt, az IDG Hungary Kft. speciálisan számítástechnikai lapkiadónál. Nevéhez fűződik a GameStar, a PC World valamint a Comuterworld lapok megújítása. Közreműködött az IDG rendezvény-üzletágának, valamint az online csapatnak a felépítésében is.
Szigetvári 2003-ban elnyerte az “Év fiatal informatikai menedzsere” díjat. Tanulmányait a gödöllői Szent István Egyetemen végezte, itt szerzett agrárközgazdász oklevelet 2001-ben.
A két vezető érkezésével befejeződött a Sanoma Budapest újmédia-divízójának strukturális átalakítása, amely szerint külön lapigazgatók felügyelik a szolgáltatás-fejlesztést, az e-commerce jellegű szolgáltatásokat, a mobilmédia-üzletágat, valamint a tartalmi site-okat.
|