| |
Magyar nyertes a nemzetközi Henkel művészeti pályázaton |
2007.10.31 |
Győzött a kotyoGO
|
|
Domán Rajmund formatervező iparművész hallgató nyerte el a bécsi központú Henkel Central Eastern Europe által alapított Art.Award nemzetközi művészeti díjat. Idén ipari formatervezés kategóriában írták ki a pályázatot, amelyen 15 országból több mint száznegyvenen indultak. Az elismerés 7 000 euróval jár, és a Henkel a jövő évben támogatja a győztest egy magyarországi kiállítás megrendezésében is.
Idén hatodik alkalommal hirdették meg a Henkel Art.Award nemzetközi művészeti díjat. A Henkel regionális vállalatának, a bécsi székhelyű Henkel Central Eastern Europe-nak (Henkel CEE) a díj létrehozásával az volt a célja, hogy támogassa a művészetet azokban a közép-kelet-európai, valamint a közép-ázsiai országokban, ahol jelen van. A pályázat lebonyolításában a Henkel együttműködik a KulturKontakt Austriával. Pályázatokat kortárs grafika, fotóművészet és formatervezés műfajban lehet benyújtani. Háromévente váltakoznak a kategóriák, idén a formatervezés volt soron. 15 országból több mint 140 pályaművet küldtek be a jelentkezők, közülük 60 került a nemzetközi zsűri elé.
Magyarországon 31 pályamű érkezett a júliusban döntést hozó zsűri elé, melynek tagja volt Bárkányi Attila ipari formatervező, egyetemi tanár, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) formatervező tanszékének vezető-helyettese, a zsűri elnöke, Halasi Rita design kritikus, a Ponton Galéria igazgatója, Koós Pál ipari formatervező, a MOME adjunktusa, Sümegi László formatervező iparművész, valamint Kultsár Emília, a Henkel Magyarország kommunikációs vezetője. A pályázati kiírás szabályai alapján öten jutottak tovább a bécsi nemzetközi zsűri elé: Domán Rajmund - kotyoGO kávéfőző, Erdélyi Tamás - papírvágó olló, Hajnal Emil Szilárd - digitális homokóra, Horányi Katalin - Espresso maker és Nyilas Kálmán - mobilizálható szélgenerátor című pályamunkáival.
A nemzetközi zsűri szeptemberben választotta ki azt az öt művészt, aki esélyes a díj elnyerésére. A zsűri szakértő tagja volt Tulga Beyerle (elnök) a „section a” osztrák művészeti és design tanácsadó cég egyik alapítója, James G. Skone, a Bécsi Iparművészeti Akadémia professzora, Wladyslaw Pluta, a Krakkói Szépművészeti Egyetem tanára és Katarina Hubova, a Szlovák Dizájnközpont ügyvezetője.
Október 30-án a bécsi Wagner:Werk-Museumban rendezett gálán hirdették ki, hogy az öt döntős közül a magyar Domán Rajmund nyerte meg a Henkel Art.Award 2007-es díjat. A 7 000 euróval járó elismerést Günter Thumser, a Henkel CEE elnöke adta át a győztesnek.
Domán Rajmund 1985-ben született Miskolcon, jelenleg tanulmányait végzi a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. A Henkel Art.Award 2007 pályázaton a kotyoGO kávéfőző elnevezésű művével indult. Ez a klasszikus „kotyogó” kávéfőző egyszemélyes, speciális változata, melyet használója bárhová magával vihet, pl. túrára, hegymászáshoz.
A nemzetközi zsűri indoklása a döntésről: „Az öt jelölt kiválasztásával kapcsolatos döntés alapja az a meggyőződésünk volt, hogy meg kell mutatnunk a jelenlegi ipari formatervezés széles skáláját, amely a mai európai helyzetet is tükrözi. A sokféle benyújtott pályamunkából a professzionális, klasszikus ipari formaterveket választottuk ki, és azokat a tehetséges ifjú művészeket, akiknek meggyőző ötletei voltak, szabad, játékos vagy poétikus kifejezésformákat használtak. Fontos volt a tervek megítélésénél mind a minőség, mind az esztétikus és funkcionális szempont egyaránt. Különösen érdekes volt számunkra az a konkrét lehetőség is, melyet az alapvetően új megközelítés jelentett egy ismert feladat új formai kialakítása, vagy egy társadalmi kérdés megoldásában. A végső kérdésre, hogy kié legyen a Henkel Art.Award 2007, egyhangú volt a válasz, legyen Domán Rajmundé Magyarországról. A bemutatott termék, a hordozható kávéfőző minden szempontból következetes és meggyőző volt - az ötlettől a kialakításon át a prezentációig. A zsűrinek határozott szándéka volt, hogy a díj odaítélésével egy fiatal dizájnert életének olyan szakaszában segítsen és bíztasson, amikor a támogatás a lehető legnagyobb hatást fejtheti ki.”
A pályázat fináléjába jutott öt formatervező Denis Bostandic (Szerbia), Domán Rajmund (Magyarország), Roman Ficek (Szlovákia), és az Oloop Tervezőcsoport (Szlovénia), Hannes Seeberg (Észtország) pályaműveiből kiállítás nyílik Bécsben, amely november 15-től 30-ig látható a Galerie ArtPoint kiállító teremben (1010 Bécs, Universitätsstrasse 5, nyitva tartás: hétfőtől péntekig 14-18 óra közt).
A pályázati kiírás szerint a díj része az is, hogy Domán Rajmund jövőre a Henkel támogatásával lehetőséget kap egy magyarországi kiállítás megszervezéséhez.
A Henkel Art.Award honlapja megtekinthető a http://artaward.henkel.at címen. A magyar pályázók bemutatkozása a Henkel oldalon a Vállalatunk rovatban található.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
Referens: | Kultsár Emília |
| henkel.hungary@hu.henkel.com |
| +36 (1) 372-5505 |
Cég: | Henkel |
|
|