| |
Saját irodaházat épít az UNIQA Biztosító |
2007.10.30 |
Ünnepélyes keretek között került sor az UNIQA Biztosító Zrt. új épülő irodaházának alapkőletételére. A Róbert Károly körúton, a jelenlegi irodái melletti telken építi fel új irodaházát a biztosító, mely összesen 32 millió eurós beruházást jelent.
|
|
A 32 millió eurós beruházással épülő, nettó 18 ezer négyzetméteres irodaházat a z UNIQA saját tőkéből valósítja meg.
Othmar Michl, az UNIQA Biztosító Zrt. vezérigazgatója kitért arra is, hogy a biztosító Colonia néven 1990-ben jelent meg Magyarországon, mára a belső alkalmazottak száma 400-ra, míg az értékesítéssel foglalkozóké ezerre növekedett. A Róbert Károly körút és a Lehel út sarkán lévő jelenlegi 5 ezer négyzetméteres irodaház mellé még 4 ezer négyzetmétert bérel a vállalat a város különböző pontjain. Így az új irodaházból 9 ezer négyzetmétert használ majd saját célra, a másik felét bérbe adja.
A mélygarázsban 300 autó kap helyet. Az épület nyolc emeletes lesz, a földszinten fiókot nyit a Raiffeisen is.
Az épülő székház alapkőletételét Othmar Michl vezérigazgató mellett örömmel üdvözölte, Dr. Ferdinand Mayrhofer-Grünbühel osztrák nagykövet, Karl Unger, az UNIQA Biztosító Zrt. Felügyelőbizottságának elnöke, az UNIQA Versicherung AG Igazgatóságának tagja és dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
Referens: | Salz Gabriella |
| gabriella.salz@uniqa.hu |
| +36 1 238-6175 |
Cég: | UNIQA Biztosító |
|
|