| |
Slágertermék a boutique–hotel Budapesten |
2007.10.17 |
Jelentős kapacitásbővülés előtt áll a budapesti szállodapiac
|
Helyenként még érezhető a finanszírozási piac ’90-es években kialakult óvatossága a turizmussal szemben, ugyanakkor a szektor új lendületet kapott az EU támogatásoknak és a belföldi turizmus újjáéledésének köszönhetően. 2007 és 2013 között 22,4 milliárd EUR támogatásra számít Magyarország, melyből jócskán jut majd a régiók fejlesztésére is. A beruházási kedv az elmúlt 2-3 évben kezdett növekedni és a három kiemelt célterületen – fővárosi és balatoni régió, illetve gyógyüdülők – már érezteti hatását.
Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok alapján a 2006-os évben a kereskedelmi szálláshelyek 3,7 millió belföldi vendéget és 9,2 millió belföldi vendégéjszakát regisztráltak, ami 3%-kal haladta meg az előző évi adatokat. A szállodák belföldi forgalma jelentős mértékben emelkedett (8%-os volt a vendégek, 10%-os a vendégéjszakák számának növekedése), ami az öt-, a négy- és a háromcsillagos egységekben jelentkező forgalombővülésnek volt köszönhető. Hasonló trend figyelhető meg az idei év első felében is, ráadásul a belföldivendég-éjszakák túlnyomó részét (84%-át) a három- és négycsillagos szállodák regisztrálták.
„Egy tehetősebb hazai réteg kezdi újra felfedezni a belföldi turizmus értékeit, akik kitűnő színvonalú szolgáltatásokat és különleges élményt igényelnek, megterhelő autóút nélkül.” – magyarázza Kiss Zoltán, a Hypo Alpe-Adria Leasing elnök-vezérigazgatója. Ez a jelentős vásárlóerővel bíró közönség alapot biztosít a fejlesztésekhez.
Budapest – Világváros növekedési potenciállal
A Magyar Szállodaszövetség adatai szerint, miközben Budapesten 148 hotel működik 34 ezer ágyas kapacitással, addig Bécsben 450 egységben 51 ezer ágy, Prágában pedig 600 szállodában 70 ezer ágy várja a turistákat. Vagyis elmondható, hogy főként a kisebb méretű, igényes szállodák kínálatában marad el a magyar főváros szomszédaitól. A lemaradás azonban egyre csökken: Budapesten évente 5-7 százalékkal nő a rendelkezésre álló szobakapacitás. Jó példa a hiánypótlásra Pest történelmi kerületében, a Dob utcában található, a Hypo Alpe-Adria finanszírozásával épült Queen’s Court apartmanszálló. A hotel ötvözi a vendégek számára oly vonzó belvárosi miliőt a kényelmes luxussal, és nem csak turisztikai, de hosszabb, üzleti célú tartózkodás esetén is ideális megoldás. „A tapasztalatok szerint a kereslet néhány éven belül mindig utoléri a kínálatot. A budapesti szállodapiacon is sikeresen fognak megjelenni az ún. boutique-hotelek, melyek kis szobaszámú, belvárosi és egyedi kialakítású létesítmények.” mondta Kiss Zoltán, a Hypo-Alpe-Adria Leasing vezérigazgatója, „ A Dob utcai fejlesztés tapasztalatai alapján már elmondható, hogy e szállodák átlagos kihasználtsága messze meghaladja majd a budapesti átlagot.”
Budapesten tovább folytatódnak a termálfürdők rekonstrukciói is és az ehhez kapcsolódó szállodai fejlesztések (Rác, Császár fürdők). A Széchenyi Gyógyfürdő, a Szent Gellért Fürdő és a Szent Lukács Fürdő felújításának jelenlegi ütemei a tervek szerint egyaránt 2008. első negyedévére fejeződnek be. Ugyanakkor a budapesti kínálatból még hiányzik egy jelentős konferenciaközpont, melynek hiányában a lehetségesnél jóval kevesebb nemzetközi kongresszust tarthat Magyarország.
2007-ben két jelentős új projekt indult el: a Home Center Holding a VII. kerületben kezdte meg a négycsillagos Hotel Orient építését. Az összesen több mint 30 ezer négyzetméteres épület Rákóczi úti szárnyában 97 hotelszoba és 97 apartman kap helyet. 2007 második negyedévében pedig a Blaha Lujza téren kezdődött meg a multifunkciós Europeum Hotel és Üzletközpont építése, melynek egyik szárnyában négycsillagos szálloda épül. A szállodafejlesztések mellett olyan megaprojektek is helyet kapnak, mint az M0 híd mellett készülő Aquaworld és Ramada Plaza, - a CIB Bank és a Hypo Alpe-Adria szindikált finanszírozásában -, amely Közép-Európa legnagyobb élményfürdője lesz.
Jelentősebb szállodafejlesztések Budapesten
projekt
|
helyszín
|
fejlesztő
|
Tervezett átadás
|
Tervezett szobaszám
|
Álomsziget
|
Budapest, III. Hajógyári sziget
|
PlazaCenters
|
2007-
|
~2000
|
New York Palace Residence (bővítés)
|
Budapest, VII. Erzsébet körút
|
Boscolo
|
2007
|
74 (új)
|
Hotel Rosslyn
|
Budapest, VI. Podmaniczky u.
|
Design Hotels
|
2007
|
74
|
Aquaworld Vízibirodalom és Ramada Plaza Hotel Komplexum
|
Budapest IV. ker. Homoktövis u.
|
Interestate
|
2008
|
261
|
Hotel Europeum
|
Budapest VIII. Blaha Lujza tér
|
Ablon
|
2008
|
229
|
Hotel Rácz Thermal Spa
|
Budapest, I. Hadnagy u.
|
Rácz Nosztalgia/ Baglioni
|
2008
|
62
|
Hotel City Inn (bővítés)
|
Budapest, VIII. Futó utca
|
n.a
|
2008
|
30 (új)
|
First Site Hotel
|
Budapest, V. Kossuth Lajos u.
|
Terra Consult
|
2008
|
177
|
Palazzo Klotild
|
Budapest, Szabadsajtó u.
|
Beghelli
|
2008
|
107
|
Domina II. Hotel
|
Budapest, V.
|
n.a
|
2008
|
219
|
Boutique Hotel Valentino
|
Budapest, VIII. Lőrinc pap tér
|
BestWestern
|
2008
|
70
|
Hotel Orient
|
Budapest VII. Rákóczi út
|
Home Center
|
2009
|
97
|
Grecotel Szálló
|
Budapest, IX.
|
Grecotel
|
2009
|
n.a
|
Apartmanszálló
|
Budapest, VII.
|
Mizachi Global Building Investment
|
2009
|
n.a
|
Apartman Hotel
|
Budapest, V. Hold utca
|
Ablon
|
2009
|
96
|
Opera Plaza
|
Budapest, VI. Andrássy út
|
Plaza Centers
|
2009
|
205
|
Hotel Clark
|
Budapest, I. Clark Ádám tér
|
Wallis
|
2009
|
~50
|
Forrás: saját gyűjtés
A turisztikai szektor láthatóan még mindig hatalmas fejlesztési potenciált rejt magában, a piac korántsem telített.
Balaton – Trendforduló
Az elmúlt időszak statisztikái ebben a régióban is azt mutatják, hogy a szálláshelytípusok közül a magasabb minőségű, négy-öt csillagos hotelek működtek a legnagyobb kihasználtsággal. A vendégéjszakák számában a legnagyobb növekedést a balatoni üdülőkörzet könyvelheti el, ahol idén elsősorban a belföldi kereslet emelkedése eredményezte ezt a kedvező eredményt. A régió vonzerejének visszaesése megállni látszik, egyre több új hazai és külföldi fejlesztő jelenik meg a térségben. Több jelentősebb projekt is kivitelezés vagy tervezés alatt áll, ami azt mutatja, hogy a befektetők újra fantáziát látnak a Balaton ingatlanpiacában, elkezdődött a régió teljes turisztikai rehabilitációja.
Az új ingatlantermékek és -szolgáltatások - igazodva a fogyasztói igényekhez -, a magasabb minőség felé tolják el a kínálatot, a szobakapacitás a szállodákon belül a négycsillagos, illetve a wellness-házakban gyarapodott jelentősen. „A Balatonnak megvoltak a maga hiányosságai” – teszi hozzá Kiss Zoltán – „az időjárás kiszámíthatatlansága, ezzel párhuzamosan a beltéri programlehetőségek hiánya, illetve a stratégia és fantázia nélküli fejlesztések mind hozzájárultak a régió népszerűtlenségéhez. Ma épülő yacht- és wellness klubbokat, új kikötőket és kitűnő fekvésű szállodákat látunk.” Kitűnő példa ezekre a CIB közreműködésével épült és idén megnyitott BL Yacht Club Balatonlellén vagy a Hypo Alpe-Adria Leasing finanszírozta Echo Residence ötcsillagos apartmanszállója Tihanyban.
Talán a fentieknek is köszönhető, hogy 2007 első félévében a Balaton-üdülőkörzet kiemelkedően teljesített a hazai turistákat tekintve: a szállodákban 9%-kal emelkedett a vendégéjszakák száma, ezen belül a négycsillagos egységekben 34%-os volt a növekedés, de a panziókban és a kempingekben is jelentős bővülést mértek.
Gyógyüdülők – Tradíció és minőség
A fejlődés harmadik pillérét a nagy hagyományokkal rendelkező gyógy- és termálközpontok jelentik. A nemzetközi viszonylatban Magyarország egyik legnagyobb vonzerejét képező gyógyforrásokat érdemes kihasználnia a szállodaiparnak is. Itt szezonális szünet nélkül, egész évben magas a kihasználtság. A külföldi és belföldi vendégek számára éppúgy vonzó üdülőhelyeken is a számos szolgáltatást és funkciót (konferencia, wellness) biztosító négy- és ötcsillagos hotelek iránt a legintenzívebb a kereslet. A legtöbb turisztikai fejlesztés (pl. termálfürdők) azonban csak szálláskapacitás fejlesztésével együtt tud rentábilisan működni.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
Referens: | Morvay Szilvia |
| morvay@goodwillcom.hu |
| +36 (70) 941-6908 |
Cég: | Hypo-Alpe-Adria Leasing |
|
|