Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Még mindig tud javulni az amerikai gazdasági teljesítmény

2010.02.27


A kirobbanó teljesítmény csak átmeneti lehet valójában
Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium közép-európai idő szerint 14:30-kor tette közzé a negyedik negyedéves amerikai GDP felülvizsgált adatát. A szaktárca által kiadott statisztika szerint az Egyesült Államok bruttó hazai összterméke a 2009. októbertől decemberig tartó periódusban 5.9%-kal nőtt a megelőző negyedév 2.2%-os dinamikájával szemben, évesítetten.

A felülvizsgált adat a január végén közölt, előzetes adathoz (+5.7%) képest tehát valamivel jobb lett. (Mint ismert, a kereskedelmi szaktárca összesen három alkalommal teszi közzé az amerikai GDP adatát egy adott negyedévre, ezek sorrendben az előzetes, a felülvizsgált és a végleges értéket tükrözik)

A várakozások egyébként meglehetősen vegyesek voltak. A Bloomberg által megkérdezett 76 közgazdász és elemző igen eltérő előrejelzéseket adott a mai adat megjelente előtt. A legpesszimistább prognózis 4.2%-os, míg a legoptimistább 6.3%-os növekedést jósolt a negyedik negyedévre.

A mai adat egyben azt is jelenti, hogy a világ legnagyobb gazdasága, mint arra legutóbb is rámutattunk, hat éve nem látott mértékben nőtt a vizsgált periódusban. Legutoljára a 2003-as harmadik negyedévben volt legalább ekkora a gazdasági növekmény.

Az egyes komponensek tekintetében könnyen megállapítható az előzetes adathoz képest 0.2 százalékpontos javulás oka. A készletek a korábbi 3.4% helyett már 3.9%-ot tettek hozzá az amerikai bruttó hazai össztermékhez, miközben a fogyasztás, a nettó export és a kormányzati kiadások hozzájárulását lerontották a kereskedelemi tárca képviselői az új adatok ismeretében.

Equilor vélemény
Véleményünk szerint a ma megjelent adatok nem okoznak túlzott kilengéseket a tőkepiacokon. A befektetők a január végi, becsült adatok közelebbi vizsgálata óta tisztában vannak vele, hogy a kirobbanó teljesítmény nagymértékben a vállalati szektor azon jövőképéből eredt, mely szerint az amerikai gazdaság a stabil növekedés útjára állt. Ebből kifolyólag a cégek készleteik feltöltésébe kezdtek a tavalyi negyedik negyedévben, amelyet azonban nem követett – azonos ütemben – a fogyasztás alakulása. Vagyis továbbra is áll a korábbi megfogalmazásunk: az amerikai gazdaság még nincs önfenntartó pályán.

Erre utal az is, hogy a munkaerőpiaci helyzet még messze van a stabilizációtól. Hiába csökkent ugyanis januárban 9.7%-ra a munkanélküliségi ráta az USA-ban, a sokkal gyakrabban megjelenő heti friss munkanélküliek számát mutató adat az évből eddig eltelt 8 hétből 6 alkalommal a friss munkanélküliek számának növekedéséről árulkodott.

Ehhez jön még az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed azon jelmondata, amelyet a befektetők mára már álmukból felébredve is fújnak, mely szerint az amerikai alapkamatként működő fed funds rate „hosszú ideig alacsony szinten marad”. Ebből a mondatból és Ben Bernanke Fed elnök szavaiból is azt lehet leszűrni, hogy a gazdasági fundamentumok igen törékenyek, ami miatt a Fed még sokáig nem tartja reálisnak a szigorítást.

A tavalyi negyedik negyedéves teljesítmény egyszeri jellegére utal az is, hogy a Bloomberg által készített elemzői konszenzus szerint 2010 első negyedévében már ”csak” 2.95%-os lehet a növekmény értéke, míg azt követően sorrendben 2.75%-os, 2.80%-os és 2.85%-os lehet majd az expanzió mértéke a soron következő negyedévekben.

A piaci szereplők az adat közlését követően először kitörő örömmel fogadták a bejelentést és felrántották a piacokat, majd nem sokkal később már pesszimistábbá vált a hangulat. Így összességében 15 perccel az adat megjelenése után lényegében ugyanott tartózkodik a piac, ahol 14:30 előtt is állt.
Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu