Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Van hozzá jogom!

2010.02.26
Az UNIQA sajtótájékoztató keretében mutatta be jogvédelmi biztosítását.

Szomszédok közötti perpatvar, koccanás utáni vita a kár mértékéről, jogszerűtlennek tartott felmondás, ki nem fizetett túlórák; sajnos mindenkivel megeshetnek, igazunkat azonban sok esetben nehéz bizonyítani. Megfelelő jogi ismeretek és tapasztalat nélkül szinte lehetetlen érdekeinket érvényesíteni, egy esetlegesen elhúzódó jogi procedúra ráadásul súlyos anyagi terhet jelent.

Az UNIQA Biztosító ezen a téren is szeretné támogatni ügyfeleit, ezért tavaly ősszel úgy döntött, hogy jogvédelmi biztosítással bővíti termékpalettáját.

Miért van szükség jogvédelemre?
„A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek ritkán érvényesítik jogaikat, tájékozatlanok, félnek az akár évekig tartó bírósági procedúrától, az ellenfél erős jogi hátteréről, vagy csak egyszerűen túl magasnak tartják az anyagi kockázatot és az eljárási költségeket” – világított rá a jogvédelem szükségességére Ertl Pál, az UNIQA Biztosító igazgatósági tagja a termék bevezetése alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

A jogvédelem Nyugat-Európa egyik legelterjedtebb biztosítási módozata, Németországban például a háztartások több mint fele rendelkezik valamilyen szintű jogi védelemmel. Ausztriában csak az UNIQA Biztosító anyavállalata 400 ezer jogvédelmi szerződést kezel. Magyarország még jóval elmarad nyugati szomszédaitól, a háztartásoknak mindössze 1,5 százaléka biztosított.

Mit fedez a jogvédelmi biztosítás?
A jogvédelem célja az ügyfelek jogos érdekeinek megóvása és képviselete perben és peren kívül minden olyan területen, amelyre az adott szerződés vonatkozik. A jogvédelmi biztosítás az érintett területet kiválóan ismerő szakemberek és jogászok bevonásával támogatja a biztosítottakat a jogi érdekérvényesítés folyamatában, és a biztosító viseli a megállapodás szerinti összegig annak költségeit.

A termék olyan kockázatokat fedez, amelyeket semmilyen más biztosítás nem foglal magába. Míg a felelősségbiztosítás feladata például az ügyféllel szemben támasztott követelések elhárítása, a casco biztosításé pedig az ügyfélnek okozott kár enyhítése, a jogvédelmi biztosítás a biztosított jogainak eredményes érvényesítését célozza.

Mit nyújt az UNIQA jogvédelmi szolgáltatása?
Az UNIQA fedezi többek között a jogi képviselő munkadíját és készkiadásait, a bírósági illetékeket, a tanúk, valamint a békéltető testületek eljárási költségeit, a szakértők díját. Pervesztés esetén fizeti az ellenoldal költségeit, amennyiben a biztosítottat ezek megtérítésére jogerősen kötelezik. Emellett megelőlegezi a biztosítási összegen felül az óvadékot, biztosítékot (maximum 6 hónap időtartamra, kamatmentesen).

A költségek térítése mellett a másik fontos szolgáltatás a jogvédelmi tanácsadás. Ez azt jelenti, hogy ügyfeleink telefonon a nap 24 órájában elérhetik jogász kollégáinkat, akik akár szóban is felelnek, azonnal, halasztást nem tűrő elintézésre váró esetek kapcsán. Ez különösen külföldön bajba került honfitársaink számára jelent értékes segítséget.

Ertl Pál elmondta, „a jogvédelmi termékcsalád bevezetésére 2009 őszén került sor, és az év végi gépjármű-biztosítási kampányidőszakot követően intenzív fejlődés mutatkozik az értékesítésben. Értékesítőink hétről-hétre duplázzák teljesítményüket, ami bizonyítja a termékbevezetés megalapozottságát. Az UNIQA jogvédelmi biztosítását eddig három módozatban lehetett megkötni. Családi, jármű tulajdonosi, és ingatlan tulajdonosi csomagból választhattak az ügyfelek. A pozitív fogadtatásra építve most tavasszal bővítjük a palettát, és már vadászok számára is nyújtunk speciális jogvédelmi terméket.”

Családi jogvédelem
Magánszemélyek számára köthető átfogó jogvédelmi csomag
- Kártérítési jogvédelem
- Büntetőjogi és szabálysértési jogvédelem
- Szerződéses jogvédelem
- Fogyasztói jogvédelem
- Gépjármű üzemben tartásához kapcsolódó okmányok védelme
- Óvadék, biztosíték
- Jogi tanácsadás
- Munkajogi védelem
- Szociális és társadalombiztosítási jogvédelem
- Ingatlan jogvédelem
- Örökléssel kapcsolatos jogvédelem

Ingatlan tulajdonosi jogvédelem
Magánszemélyek számára köthető. A jogvédelem kiterjed a biztosított ingatlan használatával, hasznosításával, bérletével, haszonbérletével, birtokvédelmével, elbirtoklásával, szolgalmi jogaival kapcsolatos ügyekre.

- Kártérítési jogvédelem
- Büntetőjogi jogvédelem
- Ingatlanra vonatkozó szerződéses jogvédelem
- Tulajdonosi jogvédelem
- Bérlői jogvédelem
- Jogi tanácsadás

Jármű tulajdonosi jogvédelem

Magánszemélyek és jogi személyek is köthetik. Ehhez a szolgáltatási területhez többek között a rendőrség vagy egyéb hatóság által bevont jogosítvány, illetve forgalmi engedély visszaszerzése tartozik.

Egyéb szolgáltatási területek:
- Kártérítési jogvédelem
- Büntetőjogi és szabálysértési jogvédelem
- Szerződéses jogvédelem
- Gépjármű üzemben tartásához kapcsolódó okmányok védelme
- Óvadék, biztosíték
- Jogi tanácsadás

Vadász jogvédelem:

- Kártérítési jogvédelem
- Büntetőjogi és szabálysértési jogvédelem
- Szerződéses jogvédelem
- Fogyasztói jogvédelem
- Vadászati tevékenységgel kapcsolatos okmányok védelme
- Óvadék, biztosíték megelőlegezése
- Közigazgatási jogvédelem
- Jogvédelmi tanácsadás
Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu