Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Három helyett négy sportoló vehette át a K&H egyösszegű támogatását

2010.01.23
A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram immár hetedik alkalommal támogatja hazánk tehetséges sportolóit. A program történetében először fordult elő, hogy két sportoló azonos mennyiségű szavazatot kapott a zsűritagoktól, így ezúttal három helyett négy sportoló vehette át az egyösszegű támogatást. Ennek megfelelően Kiss Balázs birkózó és Csúri Ferenc paraúszó a sikeres felkészülést segítő 1-1 millió forintot, Verrasztó Evelyn úszó és Káté Gyula ökölvívó pedig 500-500 ezer forintot kapott. A negyedik évébe lépő kezdeményezés kapcsán a pénzintézet félévenként adja át a támogatást a sportolóknak. Az összeget a K&H Visa Classic bankkártyával történő vásárlások után különíti el a Bank saját eredményéből.

A K&H Csoport, mint a Magyar Olimpiai Csapat Arany Fokozatú Főtámogatója és a Magyar Paralimpiai Csapat Ezüst Fokozatú Támogatója 2006 óta részesíti anyagi támogatásban egyénileg is a magyar élsportolókat, hogy megkönnyítse számukra a versenyekre való felkészülést.

A K&H a két Bizottság támogatása mellett ebben az olimpiai ciklusban is folytatja az olimpikonok és paralimpikonok támogatására létrehozott programját, hogy minél eredményesebbek lehessenek mind a hazai, mind pedig a nemzetközi megmérettetéseken.

A K&H azon túl, hogy támogatja az olimpiai és paralimpiai mozgalmat, azonosul is azok fő értékeivel, az elkötelezettséggel, elhivatottsággal és kiválósággal. A K&H Csoport életében is jelen vannak ezek az értékek, hiszen a munkatársak nap mint nap eltökélten és elhivatottan dolgoznak azért, hogy az ügyfelek kiválóan kezelhessék pénzügyeiket.

A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogramja a sport iránt elkötelezett, kiválóságukat már bizonyított olimpikonokat és egy paralimpikont támogat immáron hetedik alkalommal. A mostani forduló különösen izgalmas lett, mivel két sportoló között szavazategyenlőség alakult ki a zsűrizés első és második fordulójában egyaránt, így három helyett négy sportoló részesülhet a támogatásban. Kiss Balázs birkózó és Csúri Ferenc paraúszó a felkészülésüket segítő 1-1 millió forintot, míg az azonos szavazatszámmal rendelkező Verrasztó Evelyn és Káté Gyula 500-500 ezer forintot vehettek át.

Az ünnepélyes átadáson Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója elmondta: „A Bizottságok támogatásával a K&H neve már összeforrt a hazai élsporttal, a K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram által pedig olyan programot indítottunk négy évvel ezelőtt, amely szintén az élsportolók zavartalan felkészülését segíti a különböző versenyekre, olimpiákra. Ügyfeleink segítségével, akik kártyás vásárlásaikkal éltetik, segítik a programot, immár 22 fantasztikus sportolónak adhattunk összesen 21 millió forint támogatást.”

„Bár kis ország vagyunk, tele vagyunk kitűnőbbnél-kitűnőbb sportolókkal. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a mostani forduló zsűrizése során kétszeresen is holtverseny alakult ki két sportoló között. Örömmel tölt el, hogy így kettő helyett három olimpikon is támogatásban részesült, ugyanis a gazdasági válság a sportolók munkáját is megnehezíti, ezért fontos, hogy a K&H nem csupán Bizottságunkat, de a sportolóinkat is egyénileg támogatja. Ilyenkor pedig minden segítség számít” - mondta Babati Lajos, a Magyar Olimpiai Bizottság szervezési és marketing igazgatója a támogatás kapcsán.

„A parasport történetében elmondható, hogy az egyik legsikeresebb sportágunk az úszás, ezt igazolták a pekingi paralimpiai és a paraúszó világbajnokság eredményei is. A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram indulása óta főként kerekesszékes vívók nyerték el az összeget, ezért külön örülök, hogy - Sors Tamás után - ezúttal is úszó részesülhet a K&H támogatási programjában. Csúri Ferenc és a Paralimpiai Bizottság nevében is köszönjük a K&H Csoport kitartó támogatását, amellyel sportolóink egyéni segítséget kapnak a felkészülésükhöz” – mondta el Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2021.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu