Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Az Iomega a CES-en bemutatta az új v.Clone technológiát

2010.01.07
Az Iomega a fogyasztói tároló termékekben is felhasználhatóvá teszi a virtualizáció előnyeit. Vigye magával PC-jét gyakorlatilag bárhová. A v.Clone szoftverrel a vásárló zsebrerakhatja a PC-jét és szinte bárhol bármilyen gépen – akár egy netbookon is – hozzáférhet a fájljaihoz, e-mailjeihez és alkalmazásaihoz.

Az EMC (NYSE: EMC) leányvállalataként működő Iomega ma bejelentette az Iomega® v.Clone™ szoftver megjelenését. Egy olyan alkalmazásról van szó, amelynek használatával az emberek egy Iomega merevlemezre elkészíthetik és magukkal vihetik PC-jük rendszerképét, majd aztán ezt a világ gyakorlatilag bármely PC-jén* futtathatják.

Az Iomega vadonatúj v.Clone technológiáját ezen a héten mutatták be a Las Vegas-i Consumer Electronics Shown (CES), és már e hónapban letölthető lesz az Iomega hordozható és asztali szoftver vásárlói számára. A letöltési lehetőség mellett a tervek szerint 2010 első negyedévének elejétől a v.Clone szoftvert az Iomega USB 2.0-s hordozható merevlemezekkel együtt szállítják majd.

„Az Iomega v.Clone technológiájával először kerül sor arra, hogy a virtualizáció könnyen kezelhetővé és fantasztikusan kényelmessé válik a kis irodák és a magánfogyasztók számára” – mondta Jonathan Huberman, az Iomega, illetve az EMC Consumer and Small Business részleg elnöke. „A v.Clone szoftverrel a vásárló zsebrerakhatja a PC-jét és szinte bárhol bármilyen gépen – akár egy netbookon is – hozzáférhet a fájljaihoz, e-mailjeihez és alkalmazásaihoz. A PC-ken vagy noteszgépeken található fájlokat a v.Clone technológiával és az Iomega hordozható merevlemezzel egyszerűen magával viheti a tulajdonosuk, bárhová is megy. A v.Clone tökéletes a több számítógépet használó személyek számára, mivel a fő gép virtuális klónját használhatják más gépeken, így biztosan elérhetik a digitális tartalmaikat, bárhová is mennek.”

A v.Clone technológia anatómiája
Az EMC-vel együtt kifejlesztett és a VMware virtualizációs technológiáját alkalmazó v.Clone virtuális klónt készít az elsődleges számítógép operációs rendszeréről, alkalmazásairól és személyes beállításairól, és eltárolja ezt egy külső Iomega merevlemezen (csak USB-csatolóval).

A v.Clone szoftverrel rendelkező merevlemezt azután gyakorlatilag bármilyen PC-hez csatlakoztatva a felhasználó az elsődleges számítógépen tárolt összes tartalomhoz hozzáfér. Az adatok nem maradnak fent a másodlagos gépen, ha a felhasználó végzett (csak maga az alkalmazás), és az elsődleges számítógépre visszatérve a v.Clone visszaszinkronizálja az adatokat.

Ami igazán újszerűvé teszi az Iomega v.Clone szoftverét, az az a képessége, hogy a virtuális rendszerképeket frissíteni tudja a felhasználó elsődleges PC-jén létrehozott változások követéséhez, illetve a v.Clone rendszerképet tartalmazó Iomega USB merevlemez újracsatlakoztatásakor vissza is szinkronizálja oda a módosításokat.

Ezek a szolgáltatások lehetőséget adnak a felhasználóknak arra, hogy szabadon mozogjanak az elsődleges PC fizikai számítástechnikai környezete és a virtuális környezet között gyakorlatilag bárhol, ahol csatlakoztatni tudják a v.Clone szoftverrel felszerelt külső Iomega merevlemezüket.

„Akár egy barát számítógépét vagy egy családtag netbookját használja, akár az irodában van, vagy akár 10 ezer méter magasan repül az óceán felett” – mondta Huberman – „a v.Clone technológia olyan számítástechnikai előnyt kínál, amelyekre mindig is vágyott, amikor el volt vágva a fő gép adataitól. Mostantól ezeket mind magával viheti az Iomega merevlemezeken.”

Mindennapos v.Clone felhasználási módok
A netbookok esetében, bármilyen népszerűek, nagyon hiányzik a tárolóhely és nem elég nagy teljesítményűek ahhoz, hogy az egyszerű webes böngészésnél többre használjuk őket.

Ez nem igaz. Sötét kis titok, hogy a netbookok képesek egy teljesen felszerelt PC virtuális rendszerképének futtatására az Iomega v.Clone technológiával. Egy v.Clone rendszerképet tartalmazó Iomega USB merevlemez csatlakoztatásával a netbook a felhasználó elsődleges gépének különlegesen hordozható változatává válik, amelyen ott vannak a fő gépen jellemzően használt alkalmazások, adatok és fájlok.

Ezzel a szolgáltatással elképesztő rugalmasságot kapnak azok, akik jobban szeretnek kényelmesen, netbookkal utazni. Mostantól ezt úgy tehetik, hogy nem kell feláldozni a nagyobb gép funkcionalitását.

A biztonság mindig fontos. Az Iomega v.Clone rendszerképen tárolt felhasználói adatok és kritikus fontosságú adatok védelmét kétszintű biztonság garantálja. Az első szint a v.Clone alkalmazás beépített jelszavas védelme. A megfelelő jelszót megadni nem tudó személyek nem férhetnek hozzá az elsődleges PC virtuális környezetéhez.

A védelem érdekében a v.Clone egy Iomega® eGo™ Encrypt vagy Encrypt Plus hordozható merevlemezzel is használható – ezek biztonságosan titkosítják a rajtuk tárolt adatokat. Emellett a biztonságot szolgálja az is, hogy mivel a felhasználó környezete a külső Iomega merevlemezen van virtualizálva és tárolva, személyes adatok nem maradnak vissza a v.Clone rendszerkép futtatásához használt számítógépen.

Vész esetén (amellett, hogy elsődlegesen a fő számítógép kiemelkedően hordozható biztonsági másolataként szolgál), az Iomega v.Clone rendszerkép kimaradásmentes funkcionalitást is kínál. Ha a felhasználó fő gépe netalán meghibásodna, a v.Clone rendszerképet használó Iomega USB merevlemez azonnal, gyakorlatilag bármilyen más PC-n használható.

Mivel pedig a v.Clone rendszerkép automatikusan frissül, a felhasználó számára biztosított a hozzáférés a legfrissebb dokumentumaihoz, leveleihez, beállításaihoz (stb.), de akár át is helyezheti a dokumentumokat és beállításokat a virtuális rendszerképről egy új gépre.

Új operációs rendszerre állt át és valami nem működik megfelelően? A v.Clone technológiával a virtuális PC-t használhatja egy másik PC-n, ameddig úrrá nem lesz az elsődleges gép operációsrendszeri vagy frissítési problémáin.

Az Iomega v.Clone elérhetősége
Az Iomega v.Clone szoftver bemutatására Las Vegasban kerül sor január 7. és 10. között, a Consumer Electronics Shown. Az Iomega tervei szerint a v.Clone szoftver még ebben a hónapban letölthető lesz a www.iomega.com weboldalról az Iomega külső merevlemezek vásárlói számára.

Egy későbbi – de még 2010 1. negyedévébe eső – időponttól az Iomega v.Clone szoftvert előre telepítve szállítjuk majd minden Iomega hordozható merevlemezzel, így az Iomega® eGo™ hordozható (USB-s) merevlemezekkel, az Iomega eGo Encrypt Plus, Iomega eGo BlackBelt, Iomega Prestige™ hordozható merevlemezekkel.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu