Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Hulladékból Termék Vándorkiállítás ismét Budapestre érkezett

2007.10.01


A „Hulladékból Termék” című kiállítás, amelyet az ÖKO-Pack Csomagolási Hulladék Hasznosítást Koordináló Kht. és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége hozott létre, ősszel folytatja országjáró körútját!

A kiállítás első bemutatójára tavaly márciusban Budapesten került sor a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fővédnökségével. Az itt tapasztalt rendkívüli érdeklődésre való tekintettel azóta 17 nagyvárosban láthatta a közel 35.000 érdeklődő (pl. Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Cegléd, Hajdúböszörmény, Békéscsaba, Tata, Gyöngyös, Szentes, Komló, stb.).

A kiállításon 80 hazai, újrahasznosított terméket előállító cég termékei láthatók és a legjelentősebb magyarországi hulladék-feldolgozók és -hasznosítók is képviseltetik magukat.

A kiállítás már megjelenésében is tükrözi az újrahasznosított anyagok egyik újszerű felhasználási lehetőségét, ugyanis látványként sem érdektelen, hogy a kiállítás installációja maga is kartonpapírból készült (falak, asztalok, fotelek) a Terbe Design jóvoltából.

Ez azért is figyelemre méltó, mert közismert, hogy a papír a legnagyobb mennyiségben újrahasznosításra kerülő hulladék, ismételt feldolgozása során például karton- és hullámpapír készül, amely a csomagolóipar számára nélkülözhetetlen termék, de művészeti alkalmazása is figyelemreméltó, hiszen újrapapírból lakberendezési tárgyak, igényes kartondesign bútorok is készülhetnek.

A műanyag hulladékok hasznosításával készült termékek alkotják a kiállítás legszínesebb és legváltozatosabb részét, mert ezekből készül a legtöbbféle újrahasznosított termék és a legtöbb hasznosító cég is ebben az iparágban működik Magyarországon. A kiállítás egyik különlegessége, hogy bemutatkozik több olyan kínai műanyag-újrahasznosító cég is, amely a szinte egész Európából begyűjtött - egyszer használatos – műanyagpalack-hulladék feldolgozását és újrahasznosítását végzi.

Napjainkban újra kezd „divatba jönni” a komposztálás -mely egyre komolyabb szerepet kap-, hiszen az uniós és hazai jogszabályok is előírják, hogy a települési szilárd hulladékokban jelentősen csökkenteni kell arányukat. Ezért a hulladékgazdálkodásban fontos szerepet betöltő házi és ipari komposztálás is, már mint termékgyártás jelenik meg a kiállításon.

Az alumínium italos dobozok hasznosítása is bemutatkozik, melynek kuriózuma, a londoni metró szellőzőventillátorának alkatrészei. Ezek ugyanis a Mátra lábánál fekvő Apc város alumíniumhasznosító üzemében készülnek, az általunk elfogyasztott üdítők és sörök dobozából.

A lakossági szelektív hulladékgyűjtés terjedésével az anyagában hasznosítható hulladékok mellett egyre nagyobb arányban jelennek meg az energetikai célra hasznosítható vegyes hulladékok. A gumiabroncsok, csontlisztek, fáradt olajok energetikai hasznosítása mellett ezért is szerepel a kiállításon a vegyes műanyag hulladékok cementipari hasznosítása, ahol a visszanyert energia tekinthető az így hasznosuló hulladék végtermékének.

A hulladék gumiabroncsok hasznosítása az energianyerés mellett egyre több helyen eredményezi játszóterek, futópályák vagy éppen hangfogó falak burkolatát. A gumihulladék darálékából préseléssel előállított járólapok is a kiállítás tárlatát színesítik, a gyerekek nem kis örömére.

Az elektronikai hulladékok hasznosítása, a finanszírozás jogszabályi háttérének megteremtését követően igen gyorsan fejlődő új iparágként jelent meg. Ma még elsősorban alapanyagot gyártanak ezekből a hulladékokból, de például az elektromos és elektronikai berendezések műanyag burkolatának újrafeldolgozása révén már késztermékek is készülnek, amelyek szintén láthatóak a kiállításon.

A Hulladékból Termék kiállítás elsősorban a lakosság – ezen belül is kiemelten a közép- és általános iskolások - tájékoztatását szolgálja. Indulásunk óta közel 40.000-en ismerték meg a legkülönbözőbb újrahasznosítási módozatokat. Ezt a szemléletformáló munkát segíti a pedagógusokat segitő oktató DVD, mely folyamatosan vetítésre kerül a kiállításon. Ez az oktatási anyag idén Berlinben elnyerte a Comenius-EduMedia kitüntetést, ami a multimédiás oktatási termékek egyik legfontosabb elismerése. A Magyar PR Szövetség Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás (CSR – Corporate Social Responsibility) hazai gyakorlatát feltáró idei pályázatán az Öko-pack Kht. önként felvállalt környezetvédelmi szemléletformáló tevékenységével a bekerült a 19 nyertes közé is.
Nem titkolt célunk, hogy szeretnénk eloszlatni azt a tévhitet is, miszerint a szelektíven gyűjtött hulladékok összeöntésre kerülnek. Erre tökéletes bizonyíték a kiállításon megtekinthető termékek széles skálája, amely nem jött volna létre a lakosság szelektív hulladékgyűjtése nélkül.

Őszi rendezvények:

2007.október 1-7.: BUDAPEST – Országgyűlési Képviselők Háza (Budapest, Széchenyi rkp. 19.)

2007. október 2-5. BUDAPEST – CivilkomP’07 – A társadalmi célú kommunikáció fóruma (Hungexpo Konferenciaterem)

2007. november 2o-3o. BAJA – Ifjusági Ház (Petőfi sziget 11.)
2007. december 5-12.: KECSKEMÉT – Erdei Ferenc Művelődési Központ (6000, Deák F. tér 1.)

A kiállításunk megtekintésére érkező diákok, érdeklődők hozhatnak magukkal használt mobiltelefonokat, szárazelemet, cd-ket és műanyag palackokat, melyek a helyszínen, a megfelelő gyűjtőedénybe dobva a későbbiekben hasznosításra kerülnek!
Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Referens:Hankó Gergely
gergely@okopack.hu
+36 1 373-0609 / 17
Cég:Öko-Pack













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2018.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu