Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Sztanó Imre az „Év ifjú bankára“

2009.11.14
Az Erste Bank Hungary Nyrt. lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettesét, Sztanó Imrét választották „Az év ifjú bankárának” az idén. A MasterCard által támogatott „Az év bankja” versenyben idén először átadott díj annak szól, aki fiatal kora ellenére egy-egy intézmény, illetve az egész szektor számára kiemelten fontos feladatot végez.

Sztanó Imre a díjkiosztó ünnepség után elmondta: nagyon megtisztelő volt számára már a jelölés is, a díjat pedig komoly elismerésnek tartja, amely nem csak neki, de munkatársainak, a bank lakossági üzletágának és természetesen magának az Erste Banknak is szól. Ez az elismerés az elmúlt évek megfeszített munkájának az eredménye, amelynek legfontosabb célja az igényalapú értékesítés erősítése és az ügyfelek elégedettségének növelése volt. A díjnak idén különös jelentőséget ad az, hogy kihívásokkal teli, rendkívül nehéz évet tudhat maga mögött az egész szektor – tette hozzá.

A 34 éves banki vezető 2007 márciusa óta az Erste Bank Hungary Nyrt. lakossági üzletágának vezetője, igazgatósági tag. 12 éves Erste Banknál töltött pályafutása során kulcsszereplője volt a Postabank felvásárlási projektnek, és a nevéhez fűződik a Magyar Postával kötött stratégiai együttműködés megújítása.

Vezetése alatt a bank lakossági hiteleinek volumene 30 százalékkal, betétállománya évente 20 százalékkal növekedett. Az idén a bajba jutott hitelesek megsegítésére kidolgozott konstrukciók kialakítása is az ő nevéhez fűződik.

A MasterCard „Az év bankja” díjat 2002-ben alapították Csehországban. A program szervezője, a Fincentrum először 2006-ban rendezte meg – óriási szakmai és közönségsiker mellett – Magyarországon is a versenyt, amelynek célja a hazai piac legjobb bankjainak, pénzintézeteinek és bankárainak kiemelése és díjazása.

A rangsorolásban a legfontosabb szempont a nagyközönség számára nyújtott szolgáltatások színvonala és korszerűsége. A pénzügyi szféra hagyományteremtő megmérettetésének fővédnöki tisztét idén Oszkó Péter pénzügyminiszter látta el.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Cég:Erste Bank













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu