A GE bejelentette, hogy létrehozta a „GE Healthymagination Fund” elnevezésű új részvényalapját, amely olyan ígéretes vállalatok részvényeibe fektet be, amelyek egészségügyi technológiák fejlesztésével és gyártásával foglalkoznak és melyeknek innovatív diagnosztikai, információ-technológiai és élettudományi technológiái összhangban vannak a GE Healthymagination kezdeményezésének stratégiai célkitűzéseivel. A részvényalap az innovatív és egyedülálló üzleti modelleket és szolgáltatásokat kidolgozó egészségügyi vállalatokat is támogatja.
A befektetési alap létrehozására a GE 6 milliárd dolláros Healthymagination elnevezésű globális egészség-megőrzési programjának keretében került sor, amely a jobb egészségügyi ellátás szélesebb körű, alacsonyabb költségű biztosítására irányul.
Az alap befektetései három széleskörű területet céloznak:
- A széles értelemben vett diagnosztikát, ideértve a képalkotást, az otthoni betegápolást, a betegfelügyeletet, a molekuláris diagnosztikát, a patológiát, az új képalkotó ágenseket, és egyéb, a betegségek diagnosztizálását szolgáló technológiákat.
- Az egészségügyi információs technológiát, beleértve az elektronikus egészségügyi nyilvántartásokat, klinikai információs rendszereket, egészségügyi információ-cserélő és értéknövelt adatszolgáltatásokat.
- Az élettudományokat, beleértve a biogyógyszerészeti- és őssejt-kutatáshoz és fejlesztéshez szükséges eszközöket, valamint a biogyógyszerek és vakcinák előállításához szükséges technológiákat.
A globális befektetési alap működtetésében a GE Healthcare, a GE Capital és a GE Global Research szakemberei működnek közre.
„A „GE Healthymagination Fund” befektetési alap létrehozása megerősíti az egészségügyi innováció iránti elkötelezettségünket, melynek értelmében szélesebb körben kívánunk jobb egészségügyi ellátást biztosítani” – jelentette ki Jeffrey Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója. „A GE olyan megoldások kifejlesztésével foglalkozik, amelyek az egészségügy legnagyobb kihívásainak leküzdését segítik elő, ezért rendkívül fontos, hogy támogassuk olyan vállalatok fejlődését, melyek a stratégiánkkal összhangban lévő ígéretes technológiákkal vagy üzleti modellekkel rendelkeznek, és megvan bennük a potenciál az egészségügy jövőjének formálásához. Itt olyan intelligensebb folyamatokra és technológiákra gondolok, amelyek mérhetően javítják az egészségügyi szolgáltatások elérhetőségét, csökkentik az ellátások költségét és javítják minőségüket.”
„A GE egyedülálló ajánlatot kínál az ígéretes egészségügyi vállalatoknak” – tette hozzá Immelt. „Azon kívül, hogy az alap segítségével tőkét biztosítunk fejlődésükhöz és felkínáljuk befektetési szakértelmünket, lehetőséget adunk a vállalkozóknak, hogy közvetlenül egy globális egészségügyi technológiai vezetővel dolgozhassanak együtt."
Nem ez az első példa a GE Healthcare üzletágának egyedülálló kezdeményezésére. Egy, a GE Healthcare által vezetett - a magán és a közszektor szervezeteit magában foglaló- konzorcium Magyarországon tavaly jött létre. A konzorcium keretében megvalósuló kutatóprogram célja az idősgondozás átalakítása.
A három éves program az egészségügyi cégek szakértőit, valamint vezető tudományos intézeteket fogja össze azzal a céllal, hogy új eljárásokat fejlesszenek ki az idős emberek egészségügyi állapotának távirányítású sürgősségi ellenőrzése.
A GE Healthcare által vezetett konzorcium magába foglalja a magyarországi egészségügyi iparág képviselőit, úgymint a Mednet 2000 és a Meditech Kft-t együttműködésben a Veszprémi Pannónia Egyetemmel, a Szegedi Tudományegyetemmel és a Budapesti Műszaki Főiskolával.
A konzorcium olyan sürgősségi ellenőrzési rendszer kifejlesztésére indít kutatást, mely egyszerre lesz alkalmas az aktivitás szintjének, és az olyan alapvető életjelek, mint a vérnyomás és a szívhang vizsgálatára, így egy potenciálisan fellépő egészségügyi állapotváltozás vagy vészhelyzet kialakulása esetén, azonnal riasztani tudja a gondozókat.
Fél évvel ezelőtt a GE HC 221 millió forint összköltségű kutatási-fejlesztési projektet indított szegedi irodájában. A projekt célja olyan új orvosi szoftver alkalmazások fejlesztése, amelyek a daganatos megbetegedések hatékonyabb gyógyítását segítik elő. A projekt legnagyobb újdonságát a GEHC korábbi fejlesztésén alapuló, Duál Energiás CT eszköz (DECT) többletinformációjának gyakorlati alkalmazása jelenti.
A DECT által alkalmazott módszer lényege két különböző energiájú átvilágítás használata a CT-felvételek készítésekor. Ez megkönnyíti a kis méretű struktúrák (mint a hajszálerek, vagy tumorok) észlelését, aminek kulcsszerepe van a daganatok kiterjedésének megállapításakor, illetve az azokat tápláló erek meghatározásakor.
A fejlett társadalmakban a népesség elöregedése miatt egyre több a daganatos megbetegedés. A statisztikák alapján a daganatos halálozási okok között a májdaganatok a harmadik helyen találhatók. Más eredetű tumorok esetén (tüdő, vastagbél, emlő) rendkívül gyakori az áttét keletkezése a májban, amely sok esetben korábbi halálozást okozhat, mint a primer daganat.
A GEHC legutóbbi kezdeményezése az emlőrák ellen küzdő Egészség Hídja Összefogás Egyesület, amely a hagyományos Lánchídi séta mellett 2009-ben új kezdeményezésekkel hívta fel a hölgyek figyelmét a szűrés és az egészséges életmód fontosságára.
Emellett, az "Egészség Hídja PartnerLánc" néven például egy új, az egészségtudatosságot növelő kampány is indult, amelyben a résztvevő 16 partnercég mintegy százezer munkatársát sikerült elérni. A partnerlánc eredetileg a General Electric (GE) ötlete volt, és mivel saját cégen belül ők már sikeresen alkalmazták a munkatársakat megcélzó kampányt, idén a programba bekapcsolódó cégek is átvették a módszert.
A GE az Egészség Hídja Összefogás Egyesület alapító vállalatainak egyike és vezető szerepet játszik az egyesület működésében annak megalakulása óta, és az egyetlen vállalat, amely a kezdeményezés 8 évvel ezelőtti indulása óta folyamatosan részt vesz az egyesület munkájában.
|