Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


200 fát adományoz pályázat útján az SAP fővárosi óvodáknak, iskoláknak

2009.09.30
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy pályázatot ír ki Budapesten működő óvodák és alapfokú nevelési-oktatási intézmények számára. A pályázók között összesen 200 darab fát oszt ki, melynek célja, hogy élhetőbb környezetet biztosítson az arra rászoruló fővárosi óvodák, iskolák diákjainak, dolgozóinak.

A fák adományozása a szoftvercég környezetvédelmi programjába illik bele, melynek során például ezévben eddig 505 fát adott át a fővárosban, és két vidéki helyszínen.

Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy 505 fát adományozott a tavaly bejelentett zöldfelület-fejlesztési programjának keretében. A több mint félezer darab juhar- és kőrisfából 300-at Budapesten, és 205-öt vidéken adott át az informatikai cég.

Budapesten egyenként száz-száz fát kapott a III., VIII., és a cég székhelyének is számító XII. kerület önkormányzata. Vidéken a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum kapta a 200 fát, míg 5 darabot a Velencei Zöldliget Általános Iskola vett át.

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezetője szerint „A fa-adományozással az volt a célunk, hogy támogassuk a kellemesebb lakókörnyezet megteremtését, gazdagítását. Reméljük akciónk erősíti az önkéntesség mozgalmát hazánkban, és ösztönzőként hat mindazok számára, akik saját céljukon túlmutatva felismerik felelősségüket környezetük iránt. Cégünk környezeti tudatosságát nemcsak a fák adományozása, hanem az év elején elindult belső programunk –GreenIT- is jelzi, melynek keretében több módon is csökkentjük CO2 kibocsátásunkat.”

A növények felhasználásáról, ültetési helyükről a kedvezményezettek döntöttek, valamint ők is gondozzák a növényeket.

A pályázati kiírás, és jelentkezési lap elérhető a kapcsolódó link alatt!

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Cég:SAP













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu