Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Mesterszakács szereplőválogatás

2009.09.29
A VIASAT3-on október végén induló Mesterszakács előkészületei már javában folynak. A műsorba több ezren jelentkeztek; a versenyzőjelöltek legutóbb egy vendéglátó-ipari szakközépiskola tankonyháján mutathatták meg, mire is képesek.

A második körös szereplőválogatáson az volt a jelentkezők feladata, hogy negyven perc alatt készítsenek egy fogást a stáb által biztosított alapanyagokból. Volt, aki sütőtökös pennével lepte meg a zsűrit, volt, aki vegetáriánus bolognai spagettivel.

A műsor készítői ezen teljesítmény alapján igyekszenek megállapítani, hogy ki mennyire mozog otthonosan a konyhában, hiszen október végétől már egy egész ország előtt kell bizonyítaniuk a rátermettségüket.

"Ez nekem egy teljesen új élmény volt, kíváncsi voltam, hogy el tudom- e adni magam, és úgy érzem, valamennyire sikerült. Érdekes volt egy teljesen más munkamódszert és közeget látni, és jó volt a mindennapi világomból teljesen hiányzó, attól eltérő karakterekkel ismerkedni. Összességében nagy élmény volt ez a casting, meg vagyok elégedve a teljesítményemmel, a végkimeneteltől függetlenül" - mesélte az egyik mesterszakács-jelölt, Fodor Bernadett.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Cég:Viasat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu