Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Indul a CBRE városi fotópályázata

2009.09.28
A CB Richard Ellis (CBRE), a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan-tanácsadója meghirdette az „Év Városi Fotósa 2009” pályázatot, aminek célja a nagyvárosi élet lényegének megragadása.

Az immár második évébe lépő verseny kiírása szerint a fotósok a városi élet bármely, munkával töltött pillanatát megörökíthetik a nap huszonnégy órájában. A három fődíj mellett huszonnégy szponzorált „óránkénti” díj is kiosztásra kerül.

Mike Strong, a CB Richard Ellis európai elnöke így nyilatkozott: „Nagy örömünkre szolgált a múlt évi verseny fogadtatása, amelyet a jelenlegi gazdasági helyzet dacára folytatni szeretnénk. Arra bátorítjuk az embereket, hogy fedezzék fel, milyen mindennapi rugók és fogaskerekek mozgatják a városukat. Tavaly a verseny csak az Egyesült Királyságban került kiírásra és több mint 1500 pályázatot kaptunk. Ebben az évben kiterjesztettük a pályázók körét Európa, Közel-Kelet és Afrika országaira, így még nagyobb érdeklődésre számítunk.”

“Ez egy nagyszerű kezdeményezés, reméljük, hogy sok magyar induló vesz rajta részt. A pályázattal bemutathatjuk az általunk nap mint nap formált és működtetett nagyvárosok emberi arcát.” – kommentálta Konthur Adrienne, a CBRE budapesti ügyvezető igazgatója.

A versenyben 24 díj szerezhető – mindegyik a nap egy órájának legjobb fotóját díjazza. Mindemellett egy általános győztest és két dobogós helyezettet is választanak.

Az első díj egy kétszemélyes fotós szafari Jordániában, teljes ellátással. A második díj egy kurzus a Yerbury Studios UK hírneves fényképészeivel, a harmadik pedig egy Lastolite professzionális fotós szett. Az egyes órák díjai a fotós felszerelésektől a fényképész szövetségek tagságán át vezető szakemberek pártfogó oktatásáig terjednek.

A tavalyi verseny az Egyesült Királyság legnagyobb ilyen jellegű pályázata volt, híres szakértőkből álló zsűrivel, melynek élén a neves fotográfus és mentor, Martin Grahame-Dunn állt. Idén a zsűri tagja lesz Mike Strong, a CBRE európai elnöke, Moray MacLennan, M&C Saatchi vezérigazgatója, Derek Poulston, a One Vision Imaging kereskedelmi igazgatója, Charles Garnett, a 2008-as Év Városi Fotósa, Oliver Jackson, építészeti fényképész és Stefan Sonntag, nemzetközileg elismert müncheni fotográfus.

A tavalyi győztes, Charles Garnett glasgow-i tanár nemrég tért vissza az első díjjal járó marrakeshi útjáról, ahol egy hetet töltött fotó-szafarin: a bazárok (souk) és udvarházak (riad) építészetét és üzleti életét, valamint a Magas-Atlasz berber falvait és a Szaharát fényképezte.

Charles a fődíjat három, glasgow-i menzán dolgozó jókedvű hölgyet ábrázoló fotójával nyerte. Szerinte a képpel sikerült az iskolai élet egy fontos mozzanatát megörökítenie: „A konyhás nénik keményen dolgoznak, de egy csipetnyi humorral tálalva az ételt felvidítják az iskolát.” – mondta.

Az Év városi fotósa díj pályázata minden 16 év feletti amatőr és profi fotós előtt nyitva áll.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2021.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu