Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Az m1 és m2 csatornákkal bővül a DVB-H mobil-televíziós kínálat

2009.09.16
A mai naptól az m1 és m2 csatornákkal bővül az Antenna Hungária Csoport Budapesten elérhető, DVB-H alapú mobil-televíziós kísérleti rendszerének kínálata, mely immáron 6 programot tartalmaz.

Mint ismeretes, tavaly decemberben az Antenna Hungária Csoport elindította a DVB-H alapú mobil-televíziós kísérleti sugárzást, mely Budapest legnagyobb részén, még az épületeken belül is jó vételt biztosít, a kültéri lefedettség pedig Budapest határain is túlnyúlik.

Az adók az Antenna Hungária Széchenyi-hegyi állomásáról, valamint a Száva utcából és a Hármashatár-hegyről sugároznak. Mindegyik adó ugyanazon a frekvencián, az UHF sáv 38-as tv-csatornáján sugároz, az adók szinkronizált, egyfrekvenciás (SFN) hálózatot képeznek, ezáltal a vevőkészülékek a körzetek határán való áthaladáskor is folyamatosan vehetik a kiválasztott műsort.

A kísérleti szolgáltatás keretében a DVB-H vevővel rendelkező készülékek tulajdonosai – becslések szerint jelenleg tízezer feletti felhasználó – szabadon, előfizetési díj nélkül érhetik el a kínálatban szereplő csatornák műsorait.

2009. szeptember 16-ától a kísérleti DVB-H szolgáltatás az m1 és m2 csatornákkal bővül, ezáltal a kínálatban már 6 program szerepel, a fenti két csatornán kívül a Duna TV, a Duna II Autonómia, az ATV és a Hír TV programja érhető el.

A Magyar Televízió m1 HD és m2 HD programjaival július elején csatlakozott a MinDig TV elnevezésű digitális földfelszíni televíziós platformhoz, az Antenna Hungária most fejezte be azt a technikai fejlesztést, amely lehetővé tette a fenti programok DVB-H platformon történő sugárzását is.

“Meg vagyunk győződve arról, hogy a tömegtermékként pozicionált DVB-H alapú mobil-televíziós szolgáltatásra lesz piaci kereslet, melyet alátámaszt a világ számos országában elindított mobil-televíziós szolgáltatások sikere. Biztosak vagyunk abban, hogy a műsorszóró technológia a legalkalmasabb egy ilyen tömegtermék átviteli technológiáját illetően, és az Európai Unió is a DVB-H-t támogatja, mint mobil-televíziós műsorszóró technológiai megoldást. Számos kulcsfontosságú készülékgyártó tervei között szerepel, hogy egyre több DVB-H szolgáltatás vételére alkalmas eszköz forgalmazását kezdik meg a következő hónapokban. Terveink között szerepel a tárgyalások folytatása az összes piaci szereplővel, annak érdekében, hogy a DVB-H alapú kereskedelmi szolgáltatás a következő hónapokban el tudjon indulni Magyarországon” – hangsúlyozta Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu