Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Sikeres volt a kilencedik Erste Group Danubia Nyári Egyetem

2009.07.31
Az egykori bécsi csillagvizsgálóban, az Urániában rendezett záróünnepséggel véget ért a kilencedik Erste Group Danubia Nyári Egyetem. Az idén nyolc országból (Ausztriából, Horvátországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Csehországból, Magyarországról és Ukrajnából) közel hatvan diák vett részt az Erste Group és a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem által közösen szervezett programban, amelynek során öt közép-kelet-európai országba is ellátogattak a hallgatók.

A program június 28-án, Belgrádból indult, majd következett Zágráb, Budapest, Prága, s végül Bécs. Az intenzív tanulmányi program betekintést biztosított a hallgatók számára az elmélet gyakorlati felhasználásába, oly módon, hogy a pénzügyi szolgáltatások és a humánerőforrás-menedzsment témakörben a partneregyetemek közgazdasági karán tartott szemináriumokon túl az Erste Group helyi leányvállalataitól érkezett szakemberek részvételével rendezett műhelymunkában is részt vettek. Mindezek mellett a hallgatóknak alkalmuk volt felkeresni a vendéglátó országok fővárosait és megismerkedni az ország kultúrájával.

„A Danubia Nyári Egyetem nem pusztán a képzés végén osztogatott oklevelet jelenti. A felkeresett városokban átélt társadalmi és kultúrális programok és a különböző nemzetiségű emberekkel együtt töltött esték teszik felejthetetlenné ezeket a heteket. Biztos vagyok abban, hogy a pályafutásom során fel tudom majd használni mindazt, amit itt tanultam” – mondta a horvát Olga Plazibat.

„Egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy az esettanulmányokat nyolc nemzet szemszögéből járjuk körül, így egész sokrétűen tudtuk gyarapítani a tudásunkat. Hamar hozzászoktunk, hogy ugyan ötvenhatan ebédelünk, vacsorázunk együtt, mégis családias a légkör. Minden nap és minden város újdonságot hozott és persze a lehetőséget, hogy megismerjük egymást és rájöjjünk, mennyire szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk” – tette hozzá a román Bogdan Pralea.

A program folytatódik, így a nyolc partneregyetemről (a pozsonyi, a budapesti, a bukaresti, a kijevi, a prágai, a zágrábi és a bécsi közgazdaságtudományi egyetemről) érkező hallgatók 2010 nyarán is részt vesznek majd a Danubia nyári egyetemen.

A jelentkezés feltétele a humánerőforrás-menedzsment, illetve a pénzügyi szolgáltatások terén szerzett magas szintű ismeret. A program angol nyelven zajlik. A jelentkezés és kiválasztás a helyi partneregyetemek, az Erste Group és a helyi leányvállalatok közti szoros együttműködés alapján történik.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Cég:Erste Bank













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu