Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Az idei év első felében 30 százalék feletti növekedést ért el a Start Zrt.

2009.07.29
A Start Tőkegarancia Zrt. szerződésállománya 2009. első félévében harminc százalékkal, 2 662 millió forintra nőtt. A szerződések döntő többsége (91%) továbbra is pályázati kezességvállalásra, fennmaradó része (9%) pedig befektetési tőkegaranciára vonatkozott.

A Start Zrt. 2009. első félévében 969 millió forint értékben kötött új szerződéseket, s 322 millió forint értékű szerződés szűnt meg problémamentesen. 2007. január 1-je óta a Start Zrt. összesen 99 szerződést kötött, 3,2 milliárd forint értékben. Az élő szerződések átlagos értéke 29,9 millió forint, mely kis emelkedést mutat a tavaly év végi 28,8 millió forinthoz viszonyítva.

A Start Zrt. ebben az évben a pályázati kezességvállaláshoz kapcsolódó igények növekedését tapasztalta, az ügyfelek pénzügyi kockázatának növekedése mellett, ennek következtében pedig emelkedett az elutasított igénylések aránya is. A megnövekedett elutasítási arány egyértelműen a gazdasági válság számlájára írható, hiszen a kis- és közepes vállalkozások jövedelmezőségi és likviditási helyzete több iparágban drasztikusan és gyorsan romlott.

A Start Zrt. pályázati kezességvállalásának legnagyobb kockázata, hogy ügyfele, akinek a megbízásából kezességet vállal a vissza nem térítendő támogatás meghatározott részének visszafizetésére, a kezességvállalás futamideje alatt felszámolás alá kerül. Mivel a Start nem igényel fedezetet kezességvállalásáért, a rossz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozások igényléseit a magas kockázatok miatt kénytelen elutasítani.

Az első félév során beérkezett pályázati kezességvállalás igénylések túlnyomó része aktuális pályázatokhoz kapcsolódott. A korábban elnyert támogatásokhoz kapcsolódóan lekötött biztosítékok felszabadítása a Start Zrt. kezességvállalásának igénybe vételével az elmúlt évekhez képest némileg visszaszorult, holott a válság hatására romló likviditási helyzetben a felszabaduló biztosítékok terhére további források lennének bevonhatók a vállalkozások működésébe.

Az ügyfelek területi megoszlását illetően továbbra is a Közép-Magyarországi Régió vezet, a Start 2009. évi új ügyfeleinek közel felének Budapesten vagy Pest megyében van a székhelye.

A Start Zrt. 2009. évi 27 új ügyfele közül 6 mikrovállalkozás, 15 kisvállalkozás és 6 középvállalkozás.

Előrejelzés 2009. II. félévére
„A félévi, közel 2,7 milliárd forintos szerződésállományt 2009. végére 3 milliárd forint fölé tervezzük emelni. Az idei év második félévében előreláthatóan 270 millió forint értékű szerződés fut ki, bízunk benne, hogy a II. félévben csökken a KKV-kra nehezedő likviditási teher, és többen kezdenek bele az első félévről elhalasztott fejlesztések megvalósításába is.”  - összegezte Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu