Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Érintetti párbeszéd a Nestlé kezdeményezésében

2009.06.10
A Nestlé megtartotta első érintetti párbeszédét a Semmelweis Egyetemen 2009. június 5-én, „Élelmiszerbiztonság és minőségi élelmiszerek” témakörben. Az érintetti fórum révén a Nestlé közvetlenül szólította meg az élelmiszeripar, a hatóságok, a civil szféra, a fogyasztók és a tudományos élet képviselőit, akikkel a jövőben folyamatos párbeszédet kíván megvalósítani.

A fórum során elhangzott javaslatokat és véleményeket megvizsgálva a vállalat készen áll arra, hogy működését továbbfejlessze, összhangban a „Közös Értékteremtés” elnevezésű vállalati felelősségvállalási programjával.

„Az élelmiszer-biztonság meg nem kérdőjelezhető alapja a Nestlé működésének, hiszen vezető szerepet töltünk be, mint élelmiszeripari, egészségfejlesztési és wellness vállalat. Ezért a minőségbiztosítási előírások a cégnél gyakran szigorúbbak a törvényi előírásoknál is. A Nestlé Quality Management System (NQMS) rendszerünk integrálja az ISO 9001 (minőség), ISO 22000 (élelmiszer-biztonság), OHSAS 18001 (egészség és biztonság) és ISO 14001 (környezetvédelem) rendszereit. A Nestlé beszállítói hasonlóképpen felelősek a minőségért – így például a bérgyártók esetén elvárás, hogy ugyanazon ISO és OHSAS minősítésekkel rendelkezzenek, mint vállalatunk, új bérgyártót is csak ezen rendszerek megléte esetén alkalmazhatunk. Emellett kapcsolatban állunk a Lausanne-i Nestlé Research Centerrel, ahol 50 nemzet 300 tudósa dolgozik együtt az új kutatásokon, az egyik fő terület az élelmiszer-biztonság” – nyilatkozta Pletyák Mihályné Elvira, a Nestlé Hungária Kft. minőségügyi vezetője.

„Felelősségvállalási programunk alapján fontosnak tartjuk, hogy megszólítsuk a szakma, az élelmiszeripar, a fogyasztók és a beszállítók képviselőit, hogy további fejlődésünk során visszajelzéseikre támaszkodhassunk. Ezért 2009 tavaszán a Nestlé Hungária Kft. nemzetközi módszertanon alapuló érintetti párbeszédet kezdeményezett az élelmiszeripar meghatározó szereplőivel. Erre a Nestlé csoporton belül a régióban először Magyarországon került sor” – fejtette ki Suhajda Krisztina, a cég vállalati kommunikációs vezetője.

A 2009. június 5-én megszervezett érintetti fórum az élelmiszerbiztonság és minőségi élelmiszerek témakörét járta körül, különös tekintettel a termékek és termékösszetevők nyomon követhetőségére, a termékcímkézésre és a tudatos fogyasztói magatartás támogatására. A folyamat szakmai támogatására a Nestlé a B&P CSR management tanácsadó céget kérte fel.

A meghívott 18 hatóság, egyetem, kutatóintézet, kormányzati szerv és iparági szakszövetség, civil szerv és vállalat közül részt vett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége, a Központi Élelmiszer-tudományi Kutató Intézet, a Magyar Technológiai Platform, a Hulladék Munkaszövetség, a Szegedi Egyetem Élelmiszermérnöki Intézete, illetve a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszéke. A vállalati szférát a Wessling Hungary és az Eurosugar képviselte.

A fórumon megjelentek nemcsak a saját véleményüket és ötleteiket osztották meg a Nestlével, hanem egymás között is élénk szakmai diskurzust folytattak. A megjelentek egyöntetűen fontosnak tartották a piaci viszonyok között a részletesebb termék- és származási információk elérhetővé tételét, a piaci bizalom erősítését az értéklánc szereplői között. Emellett kulcstémaként jelent meg a vállalati szféra és a tudományos élet kötelékeinek szorosabbra fűzése is.

Dr. Süth Miklós, az FVM élelmiszerlánc-felügyeleti szakállamtitkára szerint: „A piaci szereplők közös társadalmi felelőssége az átláthatóság, a nyíltság és bizalom kölcsönös megteremtése és fenntartása. Továbbá fontos - lehetőség szerint - a közelség elvének megvalósítása, a lokális termelés és beszállítás révén. Mindemellett fontosnak tartom a környezettudatossághoz fűződő szemlélet formálását az élelmiszer termékekre nézve. Végezetül, érdemes minél jobban feltérképezni, hogy a civil szervezetek, akik a fogyasztókat képviselik, mi iránt aggódnak, milyen elvárásokat fogalmaznak meg.”

Dr. Mohos Ferenc, a Szegedi Egyetem Élelmiszermérnöki Intézetének professzora kifejtette, hogy: „A táplálkozással kapcsolatos ismeretek köre a sarlatánság sebeitől vérzik – ezért számítok a hiteles ismeretterjesztés terén a Nestlére, amely a tudományos kutatás zászlóshajója. Továbbá, keresse a cég azokat a megoldásokat, amelyek a leglényegesebb, hasznos termékjellemzőket a jelenlegi piaci gyakorlatnál jobban közlik a fogyasztókkal. Harmadrészt: a kis-és középvállalkozások speciális élelmiszeripari készítményeikkel képesek inkább piaci sikereket elérni, nem pedig a gyakran jellemző másolással. A Nestlének érdemes lenne e vállalkozásoknak szakmai segítséget nyújtania, akár a bevált legjobb gyakorlatok átadásával.”

Suhajda Krisztina kifejtette: „Elkötelezettek vagyunk, hogy a mértékadó szakmai és társadalmi csoportok véleményét figyelembe véve működésünket környezetünk javára fejlesszük tovább. A meghívott szervezetek képviselői számára még az idén visszajelzünk arról, hogy milyen módon és milyen ütemezésben nyílik lehetőségünk ezen törekvésünkre. Célunk, hogy az érintetti fórumok sorozatával folyamatos és nyílt párbeszéd, együttgondolkozás jöjjön létre.”

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Cég:Nestlé













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu