A lakosság több mint 90 százaléka szerint az egészség megőrzése leginkább az életmódtól függ. A felmérés ugyanakkor rámutat, hogy minden második lakosnak van kisebb-nagyobb túlsúlya, és igen alacsony a rendszeres testmozgást végzők aránya is.
A betegség megelőzésben fontos szerepe van a tájékozódásnak is – a megkérdezettek 81 százaléka értett egyet ezzel az állítással. Itt is megfigyelhető azonban, hogy a vélemény nem esik egybe a követett gyakorlattal: a felnőtt lakosság körében az aktívan tájékozódók aránya még a 20 százalékot sem éri el.
Internet és iskolai oktatás
A világhálót az egészséggel kapcsolatos információszerzés szempontjából főként a fiatalabbak preferálják: 26 év alatt a válaszadók több mint 70 százaléka, de még 65 év felett is a megkérdezettek 50 százaléka tulajdonít neki jelentős szerepet.
A megkérdezettek 90 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy az egészségtudatosságot, az egészségre nevelést az általános iskolai oktatás részévé kellene tenni, és ezen oktatási rendszerbe az elsősegélynyújtást is be kellene illeszteni.
Öröklött tényező? Szerencse?
A felkeresettek közel fele szerint az egészség megőrzése leginkább öröklött tényezőkön múlik, ellenben csak kevesen (20 százalék) hiszik, hogy a szerencsén múlna. Ez utóbbi kijelentéssel egyet értők aránya egyébként az életkor emelkedésével szignifikánsan nő: arányuk a fiatalabb korosztályokban 20 százalék körüli, 65 év felett pedig 33 százalék.
A kutatás azt is vizsgálta, mit gondolnak az emberek a kiskorúak elhízásáról. Nos, ebben a tekintetben a lakosság 87 százaléka a szülőnek tulajdonít jelentős szerepet, véleményük szerint a kiskorú gyerekek elhízásáért leginkább a szülő felelős.
A kutatásról
A Szinapszis Kft. rendszeresen méri a magyar lakosság egészségtudatosságát. Legutóbb 2008 szeptemberében vizsgálták az egészséggel, életmóddal kapcsolatos szokásokat, attitűdöket. A kutatás során 1000, véletlenszerűen kiválasztott embert kérdeztek meg. A minta életkor, nem, régió és településtípus alapján reprezentálta a 18 év feletti magyar lakosságot.
|