Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


A Raiffeisen International a pénzügyi válság ellenére is kiemelkedő eredményt ért el

2008.11.06
Kilenc hónap alatt a konszolidált eredmény 38 százalékkal, 861 millió euróra emelkedett (a harmadik negyedéves 296 millió eurós konszolidált profit csupán 5 százalékkal maradt el az azt megelőző negyedév rekord szintű konszolidált eredményétől). A mérlegfőösszeg csaknem 20 százalékos emelkedéssel, 87,3 milliárd eurót tesz ki. Az adózás előtti sajáttőke arányos nyereség 25,4 százalékon stabilizálódott. A költség/bevétel arány 54,6 százalékra javult. Az ügyfelek száma 14,6 millióra bővült.

Az év harmadik negyedévében a nemzetközi bankvilágot teljes mértékben a globális pénzügyi válság uralta, amely sok pénzintézetet sodort veszélybe. Annak ellenére, hogy a válság közvetett módon a Raiffeisen International-t is érintette, a pénzintézet eredményei továbbra is rekord szinten maradtak: az adózás és a kisebbségi részesedések utáni konszolidált eredmény 2008. első kilenc hónapjában 37,7 százalékkal emelkedett és 861,5 millió euró lett. (2007. első kilenc hónapjában 625,7 millió euró volt.)

Az adózás előtti eredmény 32,3 százalékos emelkedéssel 1.261 millió euróra nőtt (2007. első kilenc hónapjában 965,4 millió euró volt), míg az adózás utáni eredmény 31,1 százalékos emelkedéssel 965,4 millió euróra javult (2007. első kilenc hónapjában ugyanez a mutató 736,6 millió euró volt). 2008. harmadik negyedév végén az adózás előtti sajáttőke arányos nyereség a jelentős tőkeemelések ellenére is 25,4 százalék, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a 2007. év végi (25,7 százalékos) szinten maradt. Minden adat a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) alapján készült.

”Eredményünk, amit részben nagyon nehéz gazdasági körülmények között értünk el, azt bizonyítja, hogy üzleti modellünk még erős gazdasági ellenszélben is képessé tesz bennünket arra, hogy sikert érjünk el" - mondta Herbert Stepic, a Raiffeisen International vezérigazgatója.

"Különösen figyelemre méltó, hogy a harmadik negyedévi konszolidált eredményünk csupán hajszálnyira marad el attól a rekord szinttől, amit az azt megelőző negyedévben értünk el - a jelentősen magasabb hitelveszteségi tartalékok ellenére" - tette hozzá Martin Grüll, pénzügyi igazgató.

A mérlegfőösszeg 87,3 milliárd euróra nőtt a harmadik negyedév végére
A Raiffeisen International - kizárólag szervezeti növekedés útján - 87,3 milliárd euróra emelte mérlegfőösszegét, ami 14,5 milliárd eurós, illetve csaknem 20 százalékos növekedést jelent az év eleje óta. 3%-os, azaz 2,4 milliárd eurós többletet jelentett a mérlegfőösszegben az árfolyam mozgások jelentős hatása, mivel a devizák szinte az összes EU tagállamban nagyon megerősödtek. Másrészt viszont a konszolidáción belüli változások nem gyakoroltak érdemi hatást a konszolidált mérlegfőösszegre, aminek következtében a szerves növekedés 17 százalékot, azaz 12,1 milliárd eurót tett ki.

Dinamikusan nő a nettó kamatbevétel
A Raiffeisen International üzleti eredménye az idei év első három negyedévében folyamatosan nagyon pozitívan fejlődött. Az első kilenc hónap végén a legjelentősebb bevételi komponens a nettó kamatbevétel volt, ami 37 százalékkal, 1.704 millió euróról 2.342 millió euróra emelkedett az előző év hasonló időszakához képest. Ennek növekedési értéke tehát lényegesen, 31 százalékkal haladja meg a mérlegfőösszeg átlagos növekedési értékét. Nem volt jelentős hatása a jelentési időszakban lezajlott konszolidáción belüli változásoknak. A legnagyobb emelkedés - 87 százalék 160 millió euróra - a treasury szegmensben volt tapasztalható.

A vállalati ügyfélszegmens 39 százalékos növekedéssel 793 millió eurót könyvelhetett el, ami a csoport átlag közelében van. A nettó kamatbevétel a lakossági szegmensben 32 százalékkal 1.355 millió euróra emelkedett 2007. hasonló időszakához képest. A FÁK térség hozta a legnagyobb, 44 százalékos többletet, ami leginkább a többi régióhoz képest jelentősen magasabb kamatmarzsoknak köszönhető. A nettó kamatbevétel 36 százalékkal emelkedett Dél-Kelet-Európában és 32 százalékkal Közép-Európában. A csoport nettó kamatmarzsa 17 bázisponttal, 3,96 százalékra emelkedett 2007. hasonló időszakához viszonyítva. A 2007-es szinthez képest viszont annak ellenére is 10 bázisponttal több, hogy a globális pénzügyi válság miatt drágultak a finanszírozási költségek.

A nettó jutalékbevétel növekedésének mértéke - amely 23 százalékkal 1.098 millió euróra emelkedett - szintén elégedettségre adhat okot, bár valamivel mérsékeltebben, mint a nettó kamatbevétel. A legerőteljesebben a hitel és garancia üzletág fejlődött, ahol a bevétel 45 százalékkal 152 millió euróra emelkedett, valamint a deviza üzletág, amely 348 millió euróval 35 százalékos többlettel járult hozzá az összteljesítményhez. A készpénzátutalásból, amely továbbra is a legjelentősebb bevételi forrás, 475 millió euró bevétel származott, ami 24 százalékos növekedést jelent.

Az általános adminisztratív költségek szerényen emelkednek
Az általános adminisztratív költségek 402 millió euróval, azaz 26 százalékkal, 1.940 millió euróra emelkedtek az előző év hasonló időszakához képest. A konszolidáción belüli változásoknak nem volt érdemi hatásuk. Az év első kilenc hónapjában az általános adminisztratív költségek kisebb mértékben emelkedtek, mint az üzleti bevétel, annak ellenére, hogy folytatódott az értékesítési csatornák fejlesztését célzó beruházási program. A költség/bevétel arány ennek megfelelően 3 százalékponttal, 54,6 százalékra javult tavalyhoz viszonyítva.

Az átlagos alkalmazotti létszám 2008. január és szeptember között 61.140 volt, ami 12 százalékos, azaz 6.461 fő létszám növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Dél-Kelet-Európa könyvelte el a legmagasabb, 23 százalékos (3.312 fős) emelkedést. Kelet-Európában az átlagos létszám emelkedés 14 százalékos volt, ami 1.612 új alkalmazottat jelent, a FÁK térségben ez a szám 6 százalékkal, azaz 1.538 fővel volt több, mint az egy évvel korábbi időszakban.

Az üzleti egységek száma a negyedév végére elérte a 3.186-at, ami 145 új üzleti egységet foglal magában az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Új egységek (összesen 238), főleg Dél-Kelet-Európában nyíltak, ezen belül is legfőképpen Romániában (146) és Bulgáriában (49). Ezzel szemben a FÁK országaiban 112 fiók szűnt meg az üzleti egységek elhelyezkedésének további ésszerűsítésével kapcsolatos törekvéseinknek megfelelően.

Szilárd tőkealap - 15 százalékos tőkeemelés
A Raiffeisen International mérlegében szereplő tőke 15 százalékkal, azaz 965 millió euróval 7.587 millió euróra emelkedett 2007. vége óta. Másrészt viszont az idei évben elért 965 millió eurós profit miatt, és annak következtében emelkedett, hogy kisebbségi részvényesek 41 millió eurós tőkeemelést hajtottak végre különféle csoporton belül egységeknek. Ezt némileg ellensúlyozza a 2007-re vonatkozó 179 millió eurós profit kiosztás. A Raiffeisen International 2008 júniusában megtartott éves általános közgyűlésén 0,93 euró részvényenkénti osztalék kifizetését hagyta jóvá, ami összességében 143 millió eurót tesz ki. 37 millió euró egyéb profit kiosztás jogcímen került a csoporton belüli egységek kisebbségi részvényeseihez.

Az alaptőke aránya a hitelkockázathoz viszonyítva az előző év végéhez képest 2,5 százalékponttal 8,9 százalékra esett (az idei év profitját beleszámítva 10,4 százalék lenne). Ugyanez az arány az összes kockázathoz viszonyítva 7,6 százalék, ami a profittal együtt 8,9 százalék lenne. A saját finanszírozás aránya 3,1 százalékponttal 9,3 százalékra csökkent, ami profittal együtt 10,5 százalék lenne.

A pénzügyi válság ellenére kiemelkedő harmadik negyedéves eredmények
A Raiffeisen International 2008. harmadik negyedévében a nemzetközi pénzügyi válság ellenére ismét kiemelkedő eredményeket ért el. Az év második negyedévéhez képest az üzleti tevékenységből származó profit a harmadik negyedévben 9 százalékkal 578 millió euróra nőtt. Mivel az értékvesztés fedezése céljából nagyobb tartalékra volt szükség, a negyedéves konszolidált profit 296 millió euró lett, így 5 százalékkal az előző negyedévi alatt maradt, ami viszont a Raiffeisen International vállalati történelmének eddigi legnagyobb negyedéves profitja volt.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Cég:Raiffeisen Bank













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu