| |
CIB Bank: a 100. fiók |
2007.07.11 |
|
A mintegy harminc éves múltra visszatekintő CIB Bank 1992-ben hozta létre fiókhálózatának első egységét Győrött, tizenöt év elteltével pedig a közelmúltban Vecsésen már a századik fiókját nyitotta meg.
A CIB Bank 1992-ben megkezdett fiókhálózat-építési folyamata a 90-es évek végétől – a lakossági ügyfelek irányába történő fokozott nyitással – jelentősen felgyorsult. A kezdeti időszakot az évi egy-két fióknyitás jellemezte, ezt követően évente 4-5 fiók nyílt meg, de 2003-ban országos szinten még így is alig volt több mint 40 CIB-fiók.
A lakossági üzletág stratégiája mentén 2003-tól indult meg a fiókhálózat intenzív bővítése: 2004-ben – a korábbi 4-5 helyett – már 14, 2005-ben 19, az elmúlt évben pedig 21 fiókkal gazdagodott a hálózat.
A 100 fiók közül 45 Budapesten, 55 pedig vidéken áll az ügyfelek rendelkezésére.
A fiókhálózat régiós megoszlása:
Északkelet-magyarországi Régió – 11
(Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar)
Északnyugat-magyarországi Régió – 14
(Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér)
Délkelet-magyarországi Régió – 10
(Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés)
Délnyugat-magyarországi Régió – 9
(Zala, Somogy, Tolna, Baranya)
Közép-magyarországi Régió – 24, amelyből 13 fiók Budapest külső kerületeiben található (Pest megye, Budapest)
Budai Régió – 17
Pesti Régió – 15
A CIB, fiókhálózatának révén, országos lefedettséget biztosít, ami az egyik fontos tényezője a növekvő számú ügyfelek magas színvonalú, helyi kiszolgálásának.
A CIB – amely az egyik legjelentősebb hazai univerzális bank – a kereskedelmi banki és befektetési szolgáltatások rendkívül széles skáláját nyújtja az országos fiókhálózat valamennyi egységében. Maga a CIB Csoport – mert valójában csoportról beszélhetünk, amelybe lízingcég és faktorcég is tartozik – a lakossági ügyfelek, a társas vállalkozások, az intézmények és az egyéni vállalkozók számára egyaránt biztosítja szolgáltatásait: a bankszámlavezetéstől a betéti és hitelkártyákig, a különféle támogatott és egyéb – akár lízing, faktoring – finanszírozási lehetőségektől a befektetési és értékpapírügyletekig a termékek széles palettáját kínálja.
Az egyre több ügyfél (hiszen ma már csak magának a banknak 500 ezer ügyfele van, csoportszinten pedig a 600 ezret közelíti az ügyfelek száma) növekvő igényeinek kielégítésében a bankfiókok mellett egyre nagyobb teret kapnak az alternatív értékesítési csatornák. Országos szinten már 40, kifejezetten a CIB Csoport termékeit forgalmazó képviseleti iroda működik, amelyek többsége banki és lízingkonstrukciókat egyaránt kínál. A CIB kapcsolatban áll a legnagyobb és legismertebb ügynökhálózatokkal, amelyekkel hosszú távú üzleti kapcsolatot kíván kialakítani. Az ügyfelek a CIB bizonyos szolgáltatásait az előbb említett csatornákon túl – stratégiai együttműködés keretében – a Generali-Providencia Biztosítón, illetve, ugyancsak szoros együttműködésben, az ING Biztosítón keresztül is el tudják érni. Az ügyfelek kényelmét célozza – a nagy népszerűségnek örvendő CIB Internet Bankon és a CIB24 nonstop telefonos ügyfélszolgálaton kívül – az ATM-hálózat további fejlesztése, beleértve a fiókfüggetlen ATM-ek számának gyarapítását. Mindezeket figyelembe véve a CIB szolgáltatásai már ma is az ország több mint 150 pontján elérhetők az ügyfelek közvetlen közelében.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
Referens: | Krizsán Réka |
| rkrizsan@cib.hu |
| +36 1 423-2574 |
Cég: | CIB Bank |
|
|