Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Három nagyszerű ember, kiváló szakember nyerte el idén az Astellas Díj – Az Év Orvosa elismerést

2008.02.20
Megbecsültük orvosainkat!

A Magyar Egészségvédelmi Alapítvány által novemberben meghirdetett Astellas Díj – az orvosi hivatás megbecsüléséért pályázati határideje január 13-ával lezárult. A civil kezdeményezés életre hívói igen sikeresnek tartják az Astellas Díj történetét, elsősorban azért, mert több száz pályázat érkezett be, másodsorban pedig azért, mert elképzeléseikre, az orvos-beteg kapcsolat javítására sikerült felhívni a figyelmet.

Több százan gondolták úgy, hogy meg kell írniuk saját gyógyulásuk, kezelésük történetét, melyek nem a betegségről, hanem a betegeket gyógyító kiváló szakemberekről, emberekről, emberi kapcsolatokról szóltak. Ez utóbbit tartják a legfontosabbnak az Astellas Díj szervezői is, hiszen a cél nem volt más, mint megmutatni, a jó orvos-beteg kapcsolat, a kölcsönös bizalom segíthetik a betegek gyógyulását, valamint pozitív példák bemutatásával elismerni az orvosok áldozatos munkáját, emelni az orvosi hivatás megbecsülését. Az ajánlások, történetek csak akkor kerülhettek fel a kampány honlapjára (dijazorvosokert.hu), ha ahhoz a jelölt is hozzájárult.

Az Astellas Díj alapítói, a kampány szervezői az összes, a történetekben szereplő orvost megkeresték. Minden jelölt orvos pontosan emlékezett betegére, még akkor is, ha több éves történetről volt szó, mindegyikük külön kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartják már a jelölést is, hisz a betegek javasolták őket az elismerésre. Az orvosok is elmondták, hogy számukra nagyon fontos, hogy a gyógyító tevékenységük mellett emberi tulajdonságaikat is értékelik a betegek.

Dr. Berencsi György, az Astellas Díj főszervezője szerint külön öröm, hogy a megkeresett orvosok, több mint a fele már hallott a pályázatról, a díjról. A történetet beküldők, a történetekben szereplők mindegyike úgy vélekedett, hogy az Astellas Díj – Az Év Orvosa elismerés csak akkor lehet eredményes, ha nem egy egyszeri és megismételhetetlen alkalomról szól, hanem egy folyamatos, minden évben átadandó szakmai, emberi elismerésről. A szervező, kommunikációs szakemberként is külön fontosnak tartotta, hogy a Díj honlapjának látogatottsága igen magas volt, naponta százával keresik fel az érdeklődők az oldalait. Elsősorban a történeteket olvasták, szavaztak a látogatók, de nagy sikere volt Siposhegyi Péter internetregényének is. A regény egy orvosról szólt, aki naponta megküzdött betegiért, közben pedig megpróbálta saját életét is élni. A szervezők és az író, Siposhegyi szerint sem zárták le véglegesen dr. Sátori Pál történetét, az bármikor folytatható. Berencsi külön megköszönte az Astellas közreműködését, a bíráló bizottság tagjainak munkáját, valamint a beküldők szorgalmát.

A bíráló bizottság tagjai komoly próbatétel elé álltak döntésük során. Már a kiválasztás sem volt egyszerű, hiszen, mint azt a dijazorvosokert.hu honlapon is nyomon volt követhető, nem egyszerű nemhogy 3, de akár 13 történetet is kiválasztani. Nagy Bandó András, a bíráló bizottság egyik tagja szerint a legnehezebb az volt, hogy „versenyeztetni” kellett a gyermekorvosokat a sebészekkel, szülészekkel, stb. A történetek elolvasása során egyszerre fogta el a sírás, a nevetés, hiszen annyit lehet arról hallani, hogy nem figyelünk egymásra, erre itt az ellenkező példa, példák tömkelege. Az Astellas Díj „arca” idézett az egyik jelölésből, mely szerinte jellemezte a beküldők hozzáállását és orvosaikkal való kapcsolatát: „nem mindenki egyforma, vannak még olyan emberek, akik azért jöttek a világra, hogy életet, szíveket és lelkeket mentsenek meg”. Bandó szerint a beérkezett történetek, a honlapon történő bejegyzések, a számtalan telefon is megmutatta, igenis van becsülete az orvosoknak, elismerjük munkájukat, teljesítményüket, emberségüket.

Az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, Dr. Kincses Gyula szerint minden ilyen civil kezdeményezés fontos, az Astellas Díj – Az Év Orvosa elismerés számára helyet kell biztosítani a hazai egészségügyben, a mindennapokban. Dr. Kincses Gyula szerint az Astellas Díj kampánya azért is volt különösen fontos, mert a szervezők felülemelkedtek a mindennapos közéleti küzdelmeken és a legfontosabb emberi küzdelemre, a gyógyításra koncentráltak. A szervezők szándéka, mely szerint az orvos-beteg kapcsolatot javítani kell, a minisztérium támogatja és ezt a jövőben is megteszi.

Dr. Markovich György, az Astellas ügyvezető igazgatója elmondta, a cég számára nem volt kérdés, amikor megkeresték őket, hogy támogatják a díjat, hiszen cégük alapfilozófiájához hozzátartozik a jó orvos-beteg kapcsolat is. Az ügyvezető igazgató szerint, nagy jelentősége van annak, hogy igen sokan megmozdultak a felhívásra és elküldték történeteiket. Markovich szerint az is mutatja a kampány sikerét, hogy ilyen kiváló emberek vállalták el a bíráló bizottságban a közreműködést. Ám ami még ennél is fontosabb, nagyszerű emberek, kiváló szakemberek vehetik át idén az Astellas Díjat, az Év Orvosa elismerést, mint
Dr. Bálint András, a fővárosi Szent Imre Kórház profilvezető sebésze,
Dr. Bittner Nóra, a tatabányai Szent Borbála Kórház onkológus főorvosa
és
Dr. Kováts Csilla a pécsi Rókus utcai Gyermekrendelő nyugdíjas orvosa.

Háttérinformáció:

Astellas Díj – Az Év Orvosa elismerés
Az Astellas Díj két részből tevődik össze, egyfelől Darabos Anita iparművész üvegalkotásából, melyet belehelyeztünk két kiváló fafaragó művésztanár, Haller Szilveszter és Varga Zoltán által készített kézbe. Darabos Anita, az Iparművészeti Főiskolán végzett, 15 éve szerepel kiállításokon, több jelentős művészeti díjat készített. (Információ: www.glassroom.hu)
Haller Szilveszter és Varga Zoltán a Fóti Szabad Waldorf Iskola művésztanárai, a fafaragás mesterei, több jelentős alkotást készítettek, műveiket bemutatták kiállításokon, díszítik közintézmények épületeit. Az üvegből készült alkotás, ragasztott, többrétegű üveg, homokfújva, csiszolva, a „csonka vagy egész” kifejezést ábrázolja.
Az ismert geometriai formákkal kifejezi az orvos-beteg kapcsolatot. Ezek a formák azok, melyeket a képzelet azonnal kiegészít, szinte reflexszerűen. Azonnal tudjuk, ha betegek vagyunk, kihez kell fordulnunk. A tárgy jelzi, érezteti a hiányt, a pótlás szükségességét. A pótlás után a szépséges egész létrejöttét – egészséget szimbolikusan indokolja.
Az üvegdíszt egy kéz tartja. A gyógyulni vágyót, amikor fogadja az orvos, a legelső, ami kettejük között történik, az a kézfogás. A kinyújtott kéz, jelenti egyfelől a várakozást a másik kézre, másfelől pedig ez a kéz az, amelyik segítséget nyújt, az arra rászorulónak.
Az egységes díj, azaz a fa és az üveg találkozása, jelenti a partneri viszony létrejöttét, orvos és beteg között, emberi kapcsolatot és bizalmat, azaz működő, jól működő kommunikációt, valamint a legfontosabbat, az orvosi hivatás megbecsülését.


Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Cég:Astellas Pharma













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu