Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


HD TV adás Magyarországon először a Magyar Telekomtól

2007.12.17
Magyarországon először a Magyar Telekom hálózatán fogható HD TV adás. A vállalat 2007 nyarán indított kísérleti projektet a szolgáltatás technikai hátteréül szolgáló VDSL2+ technológia kiépítésére és üzemeltetésére Budapesten a XI. kerületben. A VDSL2+ technológia megjelenése forradalmat jelent a szélessávú kapcsolatok terén, hiszen minimum 25 Mb/s letöltési és 1.5 Mb/s feltöltési sebesség is elérhető vele.

„A társadalom internetes szokásait a Magyar Telekom aktívan kívánja alakítani a folyamatosan bevezetésre kerülő új szolgáltatásaival, ezért 2007 nyarán elkezdte az üvegszál alapú, nagy sávszélességet nyújtó hálózatának kiépítését” – mondta Simó György, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Com és a T-Online vezetője.

Az új, optikai hálózaton alapuló technológiának köszönhetően a fejlesztési területen az elérhető internetes sávszélesség a jelenlegi többszörösére nő (min. 25Mb/s), így a jövőben a T-Com ügyfelei gyorsabban internetezhetnek majd. A fejlesztést követően a már jelenleg is elérhető internet, telefon és T-Home TV (hagyományos televízió készüléken nézhető internetes televízió szolgáltatás, mely számos kényelmi funkciót nyújt) mellett lehetőség nyílik olyan újdonságok bevezetésére is, mint a videotelefon vagy a nagyfelbontású HD TV adás.

„Törekszünk arra, hogy ügyfeleink számára minél gyorsabban válhassanak elérhetővé azok az innovatív szolgáltatások, melyek könnyebbé vagy éppen kellemesebbé tehetik mindannyiunk életét. Ezért nagy örömünkre szolgál, hogy Magyarországon elsőként a Magyar Telekom hálózatán fogható HD TV adás” – tette hozzá Simó György. A HD TV nagyfelbontású, digitális adást kínáló szolgáltatás, mely a hagyományosnál lényegesen jobb, élvezhetőbb képminőséget biztosít további kényelmi funkciók mellett. Az T-Home TV segítségével például a Pekingi Olimpia idején nappal nézhetjük meg az időeltolódás miatt éjszaka közvetített sporteseményeket, és az arra alkalmas HDTV készülék segítségével nagy felbontásban is élvezhetőek lesznek a közvetítések. A tervek szerint az új szolgáltatások bevezetésére 2008-ban kerülhet sor.

A Magyar Telekom VDSL2 hálózati eszközökre kiírt tenderén az Ericsson kapta a lehetőséget mind a próbahálózat kiépítésére, mind pedig egyes területeken a későbbi hálózatfejlesztésben való aktív részvételre. A próbahálózaton az innovatív szolgáltatások tesztelése jelenleg is zajlik. A kísérleti projekt keretében Budapest XI. kerületének egy részén jelenleg100 ügyfél próbálhatja ki a 25 Mb/s sebességű internetkapcsolatot (letöltés min. 25 Mb/s, feltöltés 1,5 Mb/s), az IPTV szolgáltatáson (T-Home TV) keresztül a Sony BRAVIA HDTV készülékein az első HD csatornákat, valamint az IP telefon szolgáltatást. A sikeres projektet követően a Magyar Telekom több budapesti kerületben, az agglomerációban és nagyobb vidéki városokban folytatja az üvegszál alapú, nagy sávszélességet nyújtó hálózatának kiépítését. Az érintett önkormányzatokkal folyik az egyeztetés, a fejlesztések első fázisának átadására 2008 első félévében kerül sor.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Cég:Magyar Telekom













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu