2007. december 6-án a Mikulás az ezen a napon egyéves születésnapját ünneplő Démétér Ház kis lakóihoz is ellátogatott. A Raiffeisen Bank 13 milló forintos adománya jóvoltából – ezúttal nem szánkóval, hanem mentőautóval érkezett, amit a gyerekeknek ajándékozott. Ezen a kettős ünnepnapon a gyerekek nem csak a mikulás-csomagoknak örülhettek; a Démétér Alapítvány munkatársainak és az érintetteknek egy régi kívánsága is teljesült.
A Démétér Ház térítésmentes, steril apartmanjaiban a beteg gyerekek és családjaik otthonos körülmények között, együtt tölthetik ezt a nehéz időszakot. A csontvelő-transzplantáción átesett gyerekeknek azonban sokszor el kell hagyniuk a Démétér Házat különféle kezelések, sebészeti beavatkozások, szintfelmérő vizsgálatok céljából. Anyagi lehetőségek hiányában a kemoterápiától és a transzplantációs kezeléstől legyengült szervezetű gyerekek szállítása mindezidáig megoldatlan volt: hosszú órákat kellett folyósokon ülve mentőre várakozniuk, és az is előfordult, hogy az anyagi gondokkal küszködő szülők kényszerültek taxit rendelni. A kis betegekre a taxikban és a nem speciálisan fertőtlenített mentőautókban egyaránt fertőzések leselkedtek. Ez a legyengült gyerekszervezetek számára akár végzetes veszélyforrást is jelenthetett.
A Raiffeisen Bank, mely kiemelt figyelmet szentel az egészségügy és a kultúra pozitív kezdeményezéseinek, egy Ford Transit típusú betegszállító autó megvásárlásának, korszerű felszerelésének és átalakításának feltételeit teremtette meg a Démétér Ház számára. Ez a fekvőbeteg vagy kerekes székes gyerekek befogadására is alkalmas jármű hat-nyolc megyében fogja a kis betegek fertőzésveszélytől mentes szállítását ellátni. Ez hatalmas segítséget jelent számukra, hiszen a legtávolabbi falvakban élő gyerekeknek is el kell jutniuk a fenntartó kezelésekre, akárcsak az osztályokon fekvő társaiknak, és a legkisebb fertőzés is végzetes lehet legyengült szervezetük számára.
A mentőautót a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese, Szabó Ferenc ünnepélyes keretek között adta át Dr. Kriván Gergelynek az Alapítvány kuratóriumi elnökének, majd az ünneplő gyerekekhez és családtagjaikhoz is meleg szavakat intézett. A Raiffeisen Bank támogatáspolitikájában a korábbi kisebb, egészségügy terén kiosztott adományok helyett idén a koncentrált segítségnyújtás mellett döntött. A Kurt Lewin Alapítvány közvetítésével a Démétér Alapítványra esett a választásuk. „Ez az autó életbevágóan fontos az Alapítvány számára” – nyilatkozta Szabó Ferenc, aki örömét fejezte ki, amiért hozzásegíthették a beteg gyerekeket a kényelmes, biztonságos utazáshoz. „A mi bankunk fontosnak tartja, hogy felelősséget vállaljon a környezetéért, és ne csak a pénzügyi szolgáltató arcát mutassa, hanem a humánusat is”.
A betegszállító autó – az eddigi legértékesebb a Démétér Ház életében – rövidesen napi rendszerességgel, a fontossági sorrend szerinti legnagyobb kihasználtsággal, állandó sofőrrel fogja szállítani a beteg gyerekeket kezeléseikre és otthonukba. Az Alapítvány és a Bank a jövőben is nyitott az együttműködésre. „A bank példátlan hozzáállását és segítségnyújtását minden fórumon népszerűsíteni fogom” – nyilatkozta Tóbiás Tímea, a Démétér Ház programvezetője.
A gyermekegészség ügyének elkötelezett Raiffeisen Bank a hónap során a Szemem Fénye Alapítványt is támogatásban részesíti újszülött mentésre is alkalmas mentőautó ajándékozásával.
|