Az európai kockázati tőke aktív szereplői körében végzett felmérés szerint 2007-ben az internet technológia, valamint az úgynevezett energia és tiszta technológia területéről érkezett a legtöbb befektetési ajánlat a kockázati tőkelapokhoz. Ugyanakkor továbbra is az élenjáró iparágak közé tartozik a szoftverfejlesztés és informatikai biztonság, továbbá a kiskereskedelem és a lakossági szolgáltatások.
Megkétszereződött a start-up és seed befektetések értéke Európában
Annak ellenére, hogy az európai kontinens kockázati és magántőke befektetési piacát továbbra is a nagyértékű kivásárlási tranzakciók uralják, melyek a befektetési érték 71%-át tették ki 2006-ban, megfigyelhető a klasszikus kockázati tőkebefektetések volumenének jelentős növekedése. Míg 2005-ben 12,7 milliárd EUR értékű kockázati tőkebefektetés valósult meg Európában, addig 2006-ban 36%-kal több, összesen 17,3 milliárd EUR, áll az Európai Kockázati Tőke Egyesület, az EVCA szeptemberben napvilágot látott jelentésében.
Bár az induló vállalkozásokba (start-up) történő befektetés és a magvető (seed) tőke értéke még mindig nagyon kis részét teszi ki az összes befektetésnek (2006-ban 2,3 milliárd EUR, illetve 198 millió EUR), pozitív fejlemény, hogy ezek az értékek dupláját teszik ki az egy évvel korábbinak.
Mely szektorokból érkezik a legtöbb üzleti terv, befektetési ajánlat?
A kockázati tőkebefektetők azokba a vállalatokba, projektekbe tudnak befektetni, amelyek fejlesztéseikhez, azok magas kockázata miatt hitelt nem tudnak igénybe venni, ezért a kockázati tőkepiacon keresnek forrást. A forráskeresés a fejlesztésre vonatkozó átfogó üzleti és pénzügyi terv kidolgozása után kezdődik, mellyel a projektet kidolgozó feltaláló vagy vállalkozó megkeresi a potenciális befektetőt.
Így elmondható, hogy a kockázati tőkés csak abba tud befektetni, amivel megkeresik. Hogy minél több befektetési lehetősége legyen a befektetőnek, egyre több kockázati tőkés épít ki tartós kapcsolatot egyetemekkel, kutatóintézetekkel, sikeres vállalkozókkal, a tudományos élet vezető szakembereivel, hogy már egy-egy projekt kialakulásának kezdeti stádiumában be tudjanak kapcsolódni a folyamatba.
Azt, hogy egy adott időszakban milyen kínálatból válogathatnak a befektetők, több tényező is meghatározza. Egyrészt az, hogy egy adott időszakban mely területeken mutatkoznak olyan problémák, amelyek megoldása az átlagosnál nagyobb üzleti haszonnal kecsegtet.
Élen az internet technológia, az energia - tiszta technológia, és a szoftverfejlesztés – informatikai biztonság
Az európai kockázati tőkebefektetők körében végzett felmérés alapján 2007-ben a legtöbb üzleti terv az internet technológiával foglalkozó vállalkozásoktól érkezett. A válaszadók 43%-a kapott befektetési ajánlatot ilyen jellegű vállalkozásoktól, míg 38%-uk az energia – tiszta technológia, 32%-uk pedig a szoftverfejlesztés és informatikai biztonság területéről is. Őket követik a kiskereskedelem – lakossági szolgáltatások, a biotechnológia, majd az ipari termékek és szolgáltatások.
Meglepő módon nem került az első hat ágazat közé a gyógyszeripar (16%), az egészségügy (19%) és az orvosi műszerek (22%).
Preferált ágazatok a kapott üzleti tervek száma alapján
Ágazat
|
Üzleti tervet kapott befektetők aránya
2007
|
Üzleti tervet kapott befektetők aránya
2006
|
Változás
(2007-2006)
|
Internet technológia
|
43%
|
36%
|
+7%
|
Energia és tiszta technológia
|
38%
|
25%
|
+13%
|
Szoftver és IT biztonság
|
32%
|
50%
|
-18%
|
Kiskereskedelem és lakossági szolgáltatások
|
30%
|
14%
|
+16%
|
Biotechnológia
|
27%
|
29%
|
-2%
|
Ipari termékek és szolgáltatások
|
27%
|
43%
|
-16%
|
Forrás: EVCA
A befektetési ajánlatok számát illetően 2006-hoz viszonyítva a legjelentősebb növekedést (16%) a kiskereskedelem és lakossági szolgáltatások érték el, őket követi az energia és tiszta technológia 13%-os növekedéssel. Utóbbi adat azt bizonyítja, hogy a magas energiaárak ösztönzőleg hatottak az új technológiák kifejlesztésére és azok a mai energiaárak mellett már üzletileg is megvalósíthatónak bizonyulnak.
Az informatikai ágazatok előkelő helyezése sem meglepő, az internet, a mobil távközlés és az ahhoz kapcsolódó biztonsági kérdések sokasága vár hatékony megoldásra. Az adatokból úgy tűnik, hogy már vannak is megvalósításra, bevezetésre megérett megoldások.
Az ipari termékek és szolgáltatások 2006-os kiugró eredménye (43%) után az aktivitás visszaesett a korábbi évek 20-25% közötti szintjére.
Önmagában az egészségügy területéről mindössze a befektetők 19%-a kapott befektetési ajánlatot, ha ehhez hozzávesszük az orvosi műszerek 22 és a gyógyszeripar 16%-os aktivitását, akkor a tágabb értelemben vett egészségügy is az aktív szektorok közé sorolható.
„Bár magyarországi adatok nem állnak rendelkezésünkre, az év során megjelent hírek és a hazai kockázati tőke szektor vezető munkatársaitól származó információk alapján valószínűsíthető, hogy nálunk is az európai trendekhez igazodik az egyes ágazatok aktivitása.” – véli Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója. „Itthon is több megújuló energia előállítását célzó projekt keres kockázati tőkét és a tágabb értelemben vett internet technológiai, valamint informatikai projektek száma is jelentős.”
|