| |
Strict Standards: Only variables should be passed by reference in /www/piarsoft/sajttaj.hu/lib/smarty/Smarty_Compiler.class.php on line 804
Strict Standards: Only variables should be passed by reference in /www/piarsoft/sajttaj.hu/lib/smarty/Smarty_Compiler.class.php on line 804
Strict Standards: Only variables should be passed by reference in /www/piarsoft/sajttaj.hu/lib/smarty/Smarty_Compiler.class.php on line 804
Cégek |
 | Semmelweis Egyetem |
A nagyszombati Orvoskar megalapítása 1769
A Pázmány Péter esztergomi érsek által 1635-ben alapított Nagyszombati Egyetem-nek orvosi karral történő kiegészítésére Mária Terézia átfogó, birodalmi szintű egészségügyi reformja részeként került sor. Noha a hazai orvosképzés középkori kezdetekre tekint vissza, ezek a kísérletek évszázadokon át folytatás nélkül maradtak. A rendszeres és folyamatos képzés beindítása a XVIII. században került napirendre, közvetlen előzményeként a gróf Esterházy Károly egri püspök által támogatott Schola Medicinalis említhető.
A nagyszombati Orvoskar tervezetét a királynő udvari orvosa, Gerhardt van Swieten dolgozta ki, az általa megreformált bécsi Orvoskar mintájára. A szervezés Mária Te-rézia 1769. november 7-én kelt rendelkezése nyomán indult meg. (Innen számoljuk egyetemünk alapítását.) Az új fakultás elhelyezésére külön épületet emeltek Franz Anton Hillebrandt tervei szerint, ami 1772 májusára készült el. Az oktatás 1770-ben indulhatott meg, kezdetben öt tanszékkel: élettan és gyógyszertan (Prandt), bonctan (Trnka), sebészet (Plenck), botanika és kémia (Winterl) és általános kórtan (Shoretich).
Az Egyetem Budára majd Pestre költöztetése
Az 1769. július 17-én királyi rangra emelt egyetem 1777-ben történt Budára költöz-tetésével egyidőben kiadott I. Ratio Educationis módosította az egyetem vezetését. Az egyetem élén 1767 óta az állam képviselőjének számító consistorium helyébe egyetemi tanács (szenátus) lépett, noha gyakorlatilag ugyanazon tagokkal. Továbbra is megmaradt a főként szertartási ügyeket intéző, évenként újraválasztott magistratus academicus. Az egész intézmény élére elnököt, illetve főigazgatót, a karok vezetésére pedig kari igazgatókat (kari elnököket) neveztek ki. Nem sokkal később (1786) II. József - az Orvoskar kivételével - eltörölte ezt a tisztséget, hatáskörüket pedig az addig háttérbe szorított dékánok vették át. Ekkor szabályozták először a tanárok kinevezési módját is. A kar véleménye alapján a szenátus terjesztett fel javaslatot, majd a Helytartótanácson keresztül az uralkodó nevezte ki a tanárt.
Mária Terézia 1780. március 25-én adta ki az egyetem Magna Chartájának is neve-zett Diploma Inauguralét, melyben általános rendelkezések mellett rögzítette az egyetem jogállását és fenntartásának anyagi alapjait. A királynő utódát, II. Józsefet is közelről foglalkoztatta az Universitas sorsa. Személyes látogatásai után döntött az intézmény Pestre helyezéséről, amire 1784-ben került sor. Az Orvoskar a korábban feloszlatott jezsuiták rendházában (a Hatvani, ma Kossuth Lajos és Újvilág, ma Semmelweis utcák sarkán) kapott helyet. A gyakori költözködések visszafogták az oktatótevékenységet, hiszen a legtöbb erőt a feltételek megteremtése kötötte le. A gyorsan fejlődő Pest azonban a korábbiakhoz képes gazdagabb és változatosabb betegkört biztosított, és a klinikai ágyak száma is 16-ra növekedett. Az egyre szaporodó tanszékek (elméleti orvostan, természetrajz - 1784; állatorvostan - 1787; államorvostan, különös gyógytan - 1793; elméleti sebészet - 1808; szülészet - 1812; szemészet - (1817) és a növekvő létszámú hallgatók befogadására a kolostor átalakított épülete hamarosan szűknek bizonyult.
Erősen hátráltatta a gyakorlati oktatást, hogy a klinikák, eltérően a nemzetközi gya-korlattól, nem a városi kórházban, hanem a kar épületében kaptak helyet, így nem nyílt lehetőség a demonstrálandó betegkör rendszeres cseréjére. Ugyan a kar többször tett kísérletet arra, hogy a Szent Rókus Kórházat is bevonja a kar intézeteinek bővítésére, ezek azonban a városi magisztrátus ellenállásán rendre meghiúsultak. Ennek ellenére az 1820-as évektől kezdve a karon meghonosodott a gyakorlati oktatást hangsúlyozó klinikai irányzat. Az orvosképzés időtartamát Van Swieten felfogása szerint kezdetben nem szabályozták. Egy 1774-es rendelet szabta meg először az orvosok képzési idejét, ami ekkor 5, majd az 1786-os tanulmányi rend szerint csak 4 év volt. A vizsgáztatások megszigorítása után II. József óta érvényesült az orvosi oklevelek viszonossága, legalábbis Bécs-Prága-Krakkó-Pest vonatkozásában. Ebből Bécs 1804-ben kilépett, és a többivel szemben privilégiumot szerzett. A sebészmesteri, illetve polgári sebészi tanfolyam két- a gyógyszerészi egyéves volt. A szülésznőket szemeszterenként indított rövid kurzusokban képezték. 1787-től csatlakozott ehhez az állatorvosi tanfolyam.
A XIX. század első évtizedei. Jeges árvíz és államorvostan
A pezsgő egyetemi életet produkáló századvéget I. Ferenc korának retrográd szel-leme váltotta fel. Ezt tükrözi a központosítás és a tanszabadság megvonása jegyében fogant 1806-os II. Ratio Educationis, ami sokkal mélyebben foglalkozott az Orvoskarral, mint a megelőző. Részletesen rögzítette a tananyagot és a professzorok kötelességeit, korszerűsítette a tanulmányi és szigorlati rendet, a tanulmányi időt 5 évre emelte. Az egyetem vezetésében döntő szerepet kapott a kormány akaratát keresztülvivő elnök (praeses universitatis) és helyettese, az alelnök (vice-praeses), aki egyben az egyetem kancellárja is volt. A rektorból, dékánokból és seniorokból álló egyetemi magisztrátus csekély jogkörrel rendelkezett. Az 1810-es évek végén még a kari igazgatói tisztséget is visszaállították, jóllehet az Orvoskar felett továbbra is az országos főorvos gyakorolt szakmai felügyeletet. Mivel az uralkodóhű kormányzat által annyira rettegett francia forradalmi eszmék szempontjából az orvosképzés semleges területnek számított, a XIX. század elején a karok közül csak itt nyílhatott lehetőség komolyabb tudományos tevékenységre, illetve jelentősebb fejlesztésekre. A megtett erőfeszítések ellenére a túlzsúfoltság és a növekvő igények következtében az oktatás tárgyi feltételei az 1830-as évektől egyre romlottak. Az 1838-as jeges árvíz pusztításai csak tetézték a bajokat, annyira, hogy még az országgyűlés is foglalkozott az Orvoskar helyzetével. Ilyen szűkös körülmények között igyekeztek a kar tanárai lépést tartani az ekkoriban nekilendülő és szakosodásnak induló nemzetközi orvostudománnyal. Ennek fényében értékelendő, hogy Bécset is megelőzve, 1793-ban az elsők között Pesten kapott önálló tanszéket az államorvostan. A himlő elleni védőoltásokat Magyarországon már 1799-től kezdték alkalmazni, 1824-től pedig Gebhardt Ferenc vezetésével Központi Oltóintézet létesült az Orvoskaron belül. A kar tanára volt korának egyik legjelentősebb természettudósa, Kitaibel Pál. Az Arányi Lajos által 1844-ben alapított Kórbonctani Intézet nemzetközi összehasonlításban is az egyik legkorábbi ilyen intézmény. 1847 elején, mindössze néhány hónappal a Massachussets Hospital első kísérlete után Balassa János Pesten már alkalmazta az éteres altatást. Mindemellett a kor egyes divatos orvosi irányzatai, mint pl. az ontológia, Brown diagnózisnélküli rendszere, vagy Broussais irritációs elmélete nem volt hatással az Orvoskarra. Annál inkább teret nyertek a fizikális diagnosztika módszerei, főként Bugát Pál, Eckstein Frigyes, Sauer Ignác, Schöpf-Merei Ágoston és Stáhly Ignác révén. A kar a hazai nagy járványok leküzdésében (tífusz, sárgaláz, himlő, az 1831. és az 1848/49. évi kolera) is mindvégig meghatározó szerepet játszott.
A magyar nyelvű oktatás kialakulása
Az orvosi és sebészdoktori tanfolyam kezdettől latinul folyt. A nemzeti nyelven tör-ténő oktatás a XVIII. század végén került napirendre. 1830-ban törvény engedélyezte a magyar nyelv használatát, 3 év múlva megszületett az első magyarul írt doktori disszertáció Flór Ferenc tollából, 1844-ben pedig a magyar lett a hivatalos nyelv. A magyarul történő oktatást azonban a tanárok nemzeti elfogultsága ellenére az Orvoskar fenntartásokkal fogadta, mivel számos diák - sőt néha tanár - nem értett magyarul, azonkívül hiányzott még a magyar orvosi műnyelv. Bugát Pál volt az, aki a nyelvújításnak ezt a területét felvállalta, sok általa alkotott kifejezést ma is használunk. Végül a magyar oktatási nyelv 1848-ban került bevezetésre. Az alsóbb fokú tanfolyamok (sebészmester, szülésznő, állatorvos) kezdettől nemzeti nyelveken, magyarul, németül és szlovákul zajlottak.
Az 1848-49-es szabadságharc hatásai
Az 1848. évi áprilisi törvénykönyvben külön cikk (1848: XIX. tc.) foglalkozott az egyetemmel, mely végre kimondta annak függetlenségét, valamint a liberális tansza-badság elvét. A tanárok és hallgatók többsége aktív részt vállalt a szabadságharc eseményeiből. Ennélfogva a fegyverletételt követő megtorlás erősen megrázta a tanári kart, többen kényszerültek börtönbe (Balassa), bujdosásra (Bugát) vagy emigrációba (pl. Schöpf-Merei, aki végül Manchesterben alapított gyermekkórházat). Igazoló eljárások indultak, a tanárok lojalitásuk függvényében tarthatták meg katedrájukat, állandósultak a hatósági zaklatások. Császárhű, de nemegyszer másodrendű új tanerők kerültek a karra. Az abszolutizmus idején a német lett az oktatás és az ügyvitel nyelve. Az 1848-as tanulmányi rend helyett az 1833-as bécsi került bevezetésre a conformetur elvével. Sor került bizonyos korszerűsítésekre is. Így 1850-től vált kötelezővé a közép-iskolai érettségi, és eltörölték a kari igazgató tisztségét. Bár még mindig kilencféle szakon képeztek szakembereket, a sebészmesteri kurzus lassan elsorvadt, mígnem Lemberg, Olmütz és Salzburg mintájára Pesten is felfüggesztették a képzést. 1872-ben a céhet is feloszlatták. Nyelvkérdésben elmozdulás csak az udvart ért nagy külpolitikai kudarcok után következett be. 1859-ben diákküldöttség indult Bécsbe a magyar nyelv visszaállítása érdekében. 1860-ban a pesti egyetemre is kiterjesztették az autonóm rektor- és dékánválasztás jogát. Az Októberi Diploma nyomán a főtárgyakat magyarul, a többit igény szerint németül, szlovákul vagy latinul adták elő. A magyar nyelvet végül a kiegyezés után az 1868: XLIV. törvénycikk helyezte vissza jogaiba. Ekkor került sor a
magyarul nem tudó tanárok, pl. a kitűnő fiziológus Jan Nepomuk Czermák távozására, akit magyar kollégái hiába próbáltak maradásra bírni.
Az orvosképzés egységesítése és az üllői úti központ kialakulása
1872-ben vezették be az egységes orvosképzést, így 1878-tól már csak egyetlen orvosi diploma létezett, egyetemes orvosi tudományok doktora megjelöléssel. Az 1875-ös egyetemi szabályrendelet a tanszabadság és autonómia biztosítása mellett, lefektette az új, egyetemes orvosdoktori szigorlati rendet is. 1881-től változott a tanév időtartama, korábban novembertől augusztusig, ezután szeptembertől júniusig tartott.
A rossz felszereltség mellett az Orvoskar legfőbb gondja továbbra is a helyszűke volt. 1848-ban ugyan elvitték végre a klinikákat az Újvilág utcai épületből, de ez csak
átmenetinek bizonyult, mivel a forradalom leverése után visszakerültek. A Szent Ró-kus Kórház továbbra is elzárkózott a klinikák befogadása elől, a főváros pedig hosszú ideig nem biztosított telket az építkezések számára. Átmeneti enyhülést jelentett a Kunewalder-féle terményház (az akkori Országúton, ma Múzeum körúton) megszerzése 1858-ban, amit eredetileg az Állatorvosi Intézet számára vásároltak. Ide költözhetett át a sebészet, az állattan, az élettan és az ekkor Semmelweis Ignác vezette szülészet, valamint a teljes kari adminisztráció. Igazi megoldást azonban csak az 1870-es években meginduló, és mintegy 4 millió forintot felemésztő nagyszabású építkezések hoztak. Ekkor vált az akkor még igencsak külterületnek számító Üllői út az Orvoskar tengelyévé, ahol két telepen helyezték el a klinikákat, a füvészkertet és az adminisztrációt.
A budapesti orvosi iskola kialakulása és az első magyar orvosnő
Az üllői úti központ kialakításával egyidőben, gyors egymásutánban alakultak az új, gyakran párhuzamos, de kivétel nélkül a kor színvonalán álló, kielégítően felszerelt tanszékek. Az 1880-as évekre számuk mintegy megnégyszereződött. E máig egyedülálló fejlesztésekben kulcsszerepet játszottak a Vallási és Közoktatási Minisztérium részéről Eötvös József és Trefort Ágoston miniszterek, valamint Berzeviczy Albert államtitkár, Markusovszky Lajos tanácsos, az Orvoskaron pedig Balassa János, Korányi Frigyes és Tóth Lajos. A klinikum gyors fejlesztésével sikerült behozni az addigi jelentős lemaradásokat. Az építkezésekkel párhuzamosan kristályosodott ki, elsősorban az Orvosi Hetilapot is elindító Balassa és Markusovszky körül, a budapesti orvosi iskola. Semmelweis hatására itt indult meg először a műtéti fertőzések tudatos prevenciója. Az elsők között kapott Budapesten tanszéket a közegészségtan, a kiváló bakteriológus Fodor Józseffel az élén. A Schöpf-Merei és Sauer művét folytató Korányi Frigyes kezdte meg a korszerű alapokon álló magyar belgyógyászati iskola kiépítését. Munkáját fia, Sándor vitte tovább. A magyar Charcot-nak is nevezett Jendrassik Ernő az ideggyógyászat, Dollinger Gyula az ortopédia, míg Tauffer Vilmos a műtétes nőgyógyászat és szülészet egyik megalapítója volt. A modern sebészetet meghonosító Lumniczer Sándor elsőként alkalmazta a Lister-féle antiszepszist. Schulek Vilmos, Grósz Emil és Imre József munkássága nyomán ebben az időben vált Európa-hírűvé a magyar szemészet. A gyermekgyógyászatban a Bókayak és Kopits Jenő, a csípőficam nemzetközi szakértője említendő. A hazai Pasteur Intézet első igazgatója, Hőgyes Endre alapozta meg Bárány Róbert későbbi Nobel-díjas felfedezését. Az anatómus Lenhossék Mihály az idegrendszer finomabb szerkezetének kutatásával kivívta Nobel-díjas kollégája, Cajal elismerését, aki társának tekintette a neuron-tan megalkotásában. A stomatológiában Árkövy József, a gyógyszertanban Balogh Kálmán volt kiemelkedő. 1907-ben kapott önálló intézetet a radiológia, annak hazai megalapozójával, Alexander Bélával az élén. Az élettan a cseh származású, kitűnő Czermákkal vált korszerű tudománnyá az Orvos-karon. Őt Jendrassik Jenő követte, aki a magyar fiziológiai iskola megalapítását tűzte maga elé. Szembetűnően emelkedett a hallgatók száma. Az 1860-as években 400-500 között mozgott, az 1880-as évekre meghaladta az 1000 főt. Az 1860-as években alakultak az első diákszövetségek: 1862-ben segélyegylet, majd öt év múlva önképző egylet. A szá-zad végén merült fel először a nők felvételének problémája. Az Orvoskar általában elutasító álláspontra helyezkedett a kérdésben. Az első orvosnő, gróf Hugonnay Vilma csak 17 évi huzavona után tudta honosíttatni Zürichben szerzett diplomáját. Bár 1895-ben rendelet tette ehetővé nők számára a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi képzést és gyakorlatot, igazi változást ezen a téren csak a világháború hozott.
Az első világháború és Trianon tragédiája
Az első világháború idején a hallgatók és tanárok jó része bevonult, a sebtében 2000-re szaporított klinikai ágyak felét sebesülteknek tartották fenn. A hadigazdaságra való átállás, majd a Monarchia gazdasági kimerülése drasztikusan csökkentette általában az oktatás, így az egyetem anyagi ellátását is. A háború szinte kiszippantotta a hallgatókat, a leszerelés után viszont dömping mutatkozott. Az utolsó békeévhez viszonyítva több mint kétszer annyi medikus (6526 fő) kívánta folytatni félbehagyott tanulmányait. További zűrzavart okoztak az egymást követő forradalmak 1918-19-ben. Az egyetemet szoros központi irányítás alá vonták, és jelentős átalakításokat hajtottak végre. Személycserékre került sor, a jobboldalinak vélt tanárokat szolgálaton kívül helyezték, majd a Kari Tanács ex lex-nek minősítette az 1918. október 31-e után történteket, és újabb személycserék, illetve igazolási eljárások kezdődtek. Tanárokat távolítottak el a karról, többek között a kitűnő szemészt, Grósz Emilt, vagy a később külföldön Nobel-díjassá lett Hevesy Györgyöt, a nukleáris orvostudomány egyik megalapítóját. A túl nagyra duzzadt hallgatói létszámok és a forradalmak tapasztalata vezetett az 1920. XXV. tc., közismertebben numerus clausus törvényhez, mely szigorította az egyetemre lépés feltételeit. Ezzel a rendszerrel egyrészt igyekeztek csökkenteni a továbbtanulók
számát, másrészt kizárni a forradalomban résztvevőket, illetve korlátozni a zsidó hallgatók arányát. Ez utóbbi különösen az Orvoskart érintette közelről, hiszen nyílt pálya lévén kezdettől számos zsidó fiatal választotta az orvosi hivatást. Másfelől e
törvény kedvezett a protekcionizmus terjedésének. Ugyanekkor a kar igyekezett a nők felvételének is gátat vetni. Egy 1924-es miniszteri rendelet ugyan elvileg megnyi-totta előttük a világi felsőoktatási intézményeket, mégis alig fordultak elő nők az Or-voskaron. A háború okozta gazdasági válság, amit az ország területi megcsonkítása tovább súlyosbított, az egyetemet is addig nem tapasztalt anyagi gondok elé állította. Komoly nehézségekbe ütközött a háború alatt elmaradt nyugati szakirodalom pótlása.
Gazdasági válság és nemzetközi eredmények. Az Egyetem a két világháború között
Alig kezdett normalizálódni a helyzet, mikor az 1929-es újabb válság ismét az oktatásra és egészségügyre fordított összegek csökkentését eredményezte. Az orvosok között is megjelent a munkanélküliség, az egyetemen több mint 10%-os volt a leépítés, leálltak a beruházások, és az ágyak negyedét anyagi okokból üresen kellett hagyni. A hallgatók száma is erősen megcsappant (1925/26-ban 1729 fő, 1930/31-ben 1234 fő), ellentétben a nemzetközi tendenciával. 1922-ben vezették be az orvosképzés régóta napirenden lévő reformját. Fő elvként a kutató- és gyakorló orvos együttes képzését tartották szem előtt. A tanulmányi idő 5 évről 6 évre emelkedett, a szigorlatokat négy ciklusra osztották, és emelték a meghirdetett kollégiumok számát. Később tovább módosult a szigorlati rendszer, de ezt csak 1943-ban vezették be. 1936-ban megváltozott a diplomák klasszifikálása. Ekkor alakultak ki a ma is használatos rite, cum laude, summa cum laude minősítések. Hosszú idő után a gyógyszerészképzést is megreformálták, 2 évről 4 évre emelve a tanulmányi időt, a gyakorlatot pedig 2 évről 1 évre csökkentve. Ezután a gyógyszerészi tanulmányok megkezdését nem kötötték előzetés gyógyszertári gyakorlathoz, hanem érettségi után azonnal be lehetett iratkozni. Az Orvoskaron a két háború között is nemzetközileg elismert iskolák működtek. Így pl. Korányi Sándoré, aki az apja által alapított iskolát fejlesztette tovább. Eredményei közül kiemelkedik a vese funkcionális vizsgálati módszereinek kidolgozása és a tuberculosis visszaszorítása. Tanítványai közül akadémikusok és tanszékvezetők sora került ki: pl. Rusznyák István, Hetényi Géza, Haynal Imre. Jelentősek voltak Krompecher Ödön rákkutatásai, akinek a nevéhez fűződik a basocellularis rák leírása, Liebermann Leó nukleinekre, komplementerekre, enzimekre vonatkozó, vagy Schaffer Károly morfológiai témájú kutatásai. Kórbonctanban Buday Kálmán tisztázta az elhalásos száj- és arcgyulladás patogenezisét. Mikrobiológiában Preisz Hugó, biokémiában Hári Pál, élettanban Farkas Géza, biológiában Huzella Tivadar neve említendő. A klinikai orvostudományok terén a gyermekgyógyász Heim Pál, Bókay János és Bálint Rezső, a sebész Verebély Tibor, valamint a szemész Grósz Emil és Blaskovics László voltak szakterületük kiemelkedő egyéniségei.
A II. világháború évei
A II. világháború 1944-ig az oktatókat is érintő katonai szolgálaton és a sebesültel-látáson kívül különösebb zavart nem okozott az Orvoskar életében. A front közeledtével az oktatószemélyzet nagy részét mozgósították, és megkezdődött az egyetem kiürítése. A klinikákat Visegrádra, Fótra, budai villákba és szanatóriumokba telepítették szét, majd kezdetét vette a kar evakuálása Németországba. Az Orvoskar ellenállása folytán ez azonban csak részben sikerült. Mintegy 600 hallgató és az oktatók egy része került ily módon Halleba, a klinikák és a felszerelés itthon maradt. Budapest ostromát a várossal együtt a kar is nagyon megsínylette. Hatalmasak voltak az épületkárok (4 klinikát ért súlyosabb találat) és a felszerelések jelentős része is elpusztult. A teljes kár összesen mintegy 13 millió (1938-as) aranypengőre volt tehető.
Az újjáépítés és a diktatúra évei
Csak 1949-re fejeződött be nagyjából a helyreállítás, nem utolsósorban a MÁVAG-munkások áldozatos munkájának köszönhetően. A háború után igazoló bizottságok kezdték meg működésüket, ami újabb személycserékhez vezetett az oktatói karban. 1945 júniusától emigrálásáig a kar oktatói közé tartozott a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert professzor is, aki ez idő alatt az Orvosvegytani Tanszéket vezette. 1945-től a hallgatók száma ugrásszerűen megnőtt, többszörösen meghaladva a kar befogadóképességét, így 1947/48-tól kénytelenek voltak bevezetni a felvételi vizsgát. A kommunista párt hatalomátvétele után az egyik fő szempont a jelölt származása lett, ennélfogva alaposan megváltozott a hallgatóság társadalmi összetétele. Hamarosan mintegy 25%-ot tett ki a munkás és paraszti származású fiatalok aránya. Megalakult a NÉKOSZ, majd az 1951/52. tanévtől szovjet mintára megindult a tudományos diákköri mozgalom. 1948-ban az oktatás újabb reformjára került sor, szigorodott a vizsgarend, gyakorlatiasabbá vált az oktatás, a tantárgyak közé került
az orvosi kémia és fizika, majd 1950-ben a biológia. Politikai okokból került beve-zetésre a marxizmus-leninizmus, az orosz nyelv, majd a honvédelmi ismeretek. Ebben az időszakban csatoltak több kórházat is az egyetemhez, klinikákká alakítva át őket. Ennélfogva az ágyszám az 1946-os 1178-ról 1955-re 3167-re duzzadt. Ezzel pár-huzamosan folytatódott a tudományágakon belüli szakosodás, ami hamarosan a klinikákon is további elkülönülést eredményezett. A kutatásba egyre nagyobb költségigényű területek léptek be, így a gazdag országok mögötti lemaradás törvényszerű volt. Ezt tetézte az 1950-es évek nagy elzárkózása, amikor a tudományban is a szovjet befolyás érvényesült. Az 1956-os forradalom az egyetem életére is drámai hatással bírt. A forradalmi történésekben számos orvostan hallgató és elismert orvos vállalt meghatározó szerepet. A bukást követő megtorlásnak fiatalok és nemzetközi szakemberek tömegei estek áldozatul. Az egyetem életét és szakmai munkáját meghatározó személyek kényszerültek hallgatásra vagy hazájuk elhagyására. Helyüket, a Habsburg megtorlások jól ismert forgatókönyvéhez hasonlóan, sokszor másodrangú pártkatonák foglalták el, felbecsülhetetlen erkölcsi és szellemi kárt okozva a hazai orvosképzésben.
A Budapesti Orvostudományi és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem megalakulása
1950. szeptember 17-én az egyetem Pázmány Péter helyett Eötvös Loránd nevét vette fel. A következő évben pedig a minisztertanács önálló egyetemekké alakította az ország tudományegyetemeinek orvosi karait. Ezzel 1951. február 1-én megalakult az önálló Budapesti Orvostudományi Egyetem. Egyidejűleg az új intézmények a Vallási és Közoktatási Minisztérium, illetve a Művelődési Minisztérium hatásköréből átkerültek az újonnan felállított Egészségügyi Minisztériumhoz. A gyógyszerképzés az Eötvös Lóránd Tudományegyetemről 1951-ben került végleg az orvosegyetemre, 1952-ben pedig megindult az új rendszerű fogorvosképzés. Az egyetemen belül 1955-ben 3 kart alakítottak ki (Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi, Gyógyszerésztudományi). 1955. szeptember 1-én létesült a rektorátus. Végül 1969. november 7-én, az Orvoskar alapításának 200. évfordulóján az egyetem felvette Semmelweis Ignác nevét. Az önállósodás azonban nemcsak nyereséget hozott. Az orvosi szakmára bizonyos szempontból hátrányosan hatott a humán területektől és a Természettudományi Kartól való távolódás. Az új egyetem mindennapi életét nehezítette, hogy csak a legszűkebb szakmai intézményekkel rendelkezett, de hiányoztak a kulturális és sportélet feltételei, vagy a nagyobb rendezvényekre alkalmas termek. Ezeket csak az 1970-es évek nagy beruházásaival sikerült pótolni. A leválás után megtörtént az egyetemi sportklubtól, a BEAC-tól való elszakadás is, megalakult az Orvosegyetem Sport Club. Az OSC vívói és vízilabdázói olimpiák és világbajnokságok rendszeres és eredményes szereplői voltak. Az 1960-as évektől megélénkülő külkapcsolatok elősegítették a tudományos lépéstartást a nemzetközi szakmával, 21 külföldi (német, osztrák, svéd, svájci, francia, skót, amerikai, olasz, holland és litván) felsőoktatási intézménnyel sikerült egyezményes kapcsolatba kerülni. Az elmúlt évtizedekben komoly fejlesztésekre is sor került. Jelentősebbek közülük az 1956-ban lerombolt Bőr- és Nemikórtani Klinika újjáépítése, az 1978-ban elkészült hatalmas elméleti épület a Nagyvárad téren és az 1990-es évek elején a Transzplantációs és Sebészeti Klinika a Baross utcában. A klinikákon az 1990-es évek végén több mint 3100 ágyon folyt a gyógyító-oktató munka. Az 1970-es évektől külföldi hallgatók is növekvő számban jöttek az egyetemre: 1983-ban németül, 1989-ben angolul is megindult az oktatás. Az 1990-es évek végén a 4000 hallgató közül minden harmadik külföldi volt.
Az egyetemi integráció
A Semmelweis Orvostudományi Egyetem 2000. január 1-én az Országgyűlés 1999. évi LII. törvénye alapján a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Orvostovábbképző (időközben Egészségtudományi) Karával és Egészségügyi Főiskolai Karával, továbbá a Magyar Testnevelési Egyetemmel integrálódott. Ezáltal létrejött a hatkarú Semmelweis Egyetem, melynek első közös tanéve 2000. szeptember elején kezdődött. 2001. december 31-én az Egészségtudományi Kar megszűnt és egyes tanszékei (tanszéki csoportjai) az Általános Orvostudományi Karhoz integrálódtak. A Semmelweis Egyetemet jelenleg öt kar alkotja. |
| www.sote.hu |
|
| További cégek >> |
Ajánljon céget!
|
|
