| |
Márpedig a bioetanol jó a környezetünknek! |
2007.11.07 |
A Magyar Bioetanol Szövetség szakértői és tagjai által végzett hazai és nemzetközi kutatások szerint a bioetanol-tartalmú üzemanyagok használata jelentősen hozzájárulhat a légszennyezés csökkentéséhez, és ezzel környezetünk és élőhelyünk védelméhez, a természeti értékeink megóvásához. Ellentétben a fosszilis alapú üzemanyagokkal, ha az előállításhoz biomasszát használnak, nem növelik CO2 szennyezést. Az ok egyszerű, a növényi alapú tüzelő és üzemanyagok csak a jelenlegi légkörből megkötött CO2-t szabadítják föl, míg a fosszilis alapú üzemanyagok az évmilliókkal korábban megkötött CO2-vel növelik a légkör szennyezettségét. A Szövetség az alábbiakban szeretné bemutatni állításai alapját.
|
Tény, hogy az alapanyag – kukorica – termesztése, a föld megművelése, a növény gondozása (pl.:műtrágyázás), a betakarítás, a szárítás és raktározás energia-befektetéssel, a gépek működtetése pedig természetesen üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásával jár. Tény az is, hogy az etanol gyártás is energia-felhasználással jár, ami szintén hatással van környezetünkre. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne kerülhetnénk mégis kedvezőbb környezetvédelmi helyzetbe.
A magyar mezőgazdaság - a rendkívül kedvezőtlen évjáratok kivételével - átlagban 8 millió tonna kukoricát termel. Ebből az élelmiszer- és a takarmányipar 4 millió tonnát használ fel, a maradék 4 millió tonna kukorica feleslegként jelentkezik a piacon. Ez azt jelenti, hogy a termesztéshez szükséges energiamennyiség mindenképpen felhasználásra kerül, az ÜHG-k a légkörbe jutnak, mivel a kukoricát megtermelik, szállítják és hasznosítják a bioetanol ipartól függetlenül is.
Amennyiben az etanol gyártásra felhasznált kukorica mennyiség megtermeléséhez szükséges teljes energiamennyiséget és ÜHG kibocsátást az etanol előállítási és felhasználási ciklusra számolnánk el, akkor ez az energiafelhasználás körülbelül harmada lenne az előállított bioetanol energiatartalmának. A teljes ciklusban minimum 50%-os energianyereség is elérhető.
Ha a mezőgazdasági termeléshez igénybevett mezőgazdasági gépeket, valamint a logisztikai rendszert bioüzemanyaggal működtetjük (pl. biodízel), jelentős mértékben csökkenthető a fosszilis energiahordozók felhasználása. Így az etanol előállítási és felhasználási ciklus során akár 5-szörös energianyereség is elérhető, továbbá az előállítási folyamat ÜHG kibocsátása radikálisan csökkenthető.
A bioetanol gyártás során egy erjesztéses technológia segítségével a kukoricában lévő keményítőből előbb cukrot, majd abból nagy tisztaságú alkoholt, azaz bioetanolt állítunk elő. Ez a folyamat szintén hő- és villamos energiát igényel. A Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) a lehető legkedvezőbb állapot elérésére törekszik, és minden projektfejlesztőnek a megújuló energiaforrásokat felhasználó energia-termelő egységek létesítését javasolja etanolüzemeik közelében. Erre Magyarországon megoldást jelenthetnek a biomassza erőművek, melyek a különböző mezőgazdasági hulladékokat és energianövényeket, például a szalmát és energiafüvet, technológiai fejlesztések segítségével pedig akár a kukoricaszárat is hasznosítani tudják.
A fenti állítások alátámasztása érdekében beszéljenek az alábbi adatok, melyek környezettudatos, megújuló energiára alapozott gyártástechnológiával előállított etanolra vonatkoztatott értékek:
- 4 millió tonna kukorica feldolgozása esetén az éves energianyereség Magyarország teljes energia felhasználásának közel 5%-át (52 PJ), illetve Magyarország teljes energiatermelésének 12%-át adja;
- 1 liter fosszilis üzemanyag etanollal való kiváltása nemzetgazdasági szinten 0,5 kg olaj és 0,35 Nm3 földgáz megtakarítást eredményez; így a 4 millió tonna kukoricafelesleg feldolgozása esetén az éves fosszilis energiahordozó megtakarítás akár 800 ezer tonna olaj és 550 millió Nm3 földgáz lehet. Ez a teljes hazai kőolaj és kőolajtermék import (7580 ezer tonna) több mint 10%-a, illetve a teljes magyar földgáz import (11420 millió m3) közel 5%-a;
- 1 liter fosszilis üzemanyag etanollal történő kiváltása 3,3 kg CO2 kibocsátás csökkentést eredményez; így a 4 millió tonna kukoricafelesleg feldolgozása esetén az éves CO2 kibocsátás-csökkenés elérheti a 4,1 millió tonnát, ami a Magyarországon kibocsátott (80 millió tonna) teljes CO2 mennyiség 5%-a.
- A teljes magyar üzemanyag felhasználásra (3500 ezer tonna) vetített 1%-os bekevert etanol részarány évi 146 ezer tonna CO2 kibocsátás megtakarítást jelent. Ez a megtakarítás a Magyarországon kibocsátott teljes CO2 mennyiség 0,2%-a, illetve a magyar közlekedési szektor (12 millió tonna) teljes CO2 kibocsátásának 1,2%-a.
- Nitrogénoxid (NOx) mérleg
• Az etanol üzemanyag NOx kibocsátása 5%-kal alacsonyabb a vele egyenértékű fosszilis üzemanyagok elégetésével járó kibocsátássával szemben;
• A jelenlegi átlagos üzemanyag minőségek mellett 1 tonna fosszilis üzemanyag etanollal történő kiváltása 0,007 tonna NOx kibocsátás csökkenést eredményez;
• 4 millió tonna kukorica feldolgozása esetén az éves NOx kibocsátás csökkentés elérheti a 9 ezer tonnát.
- Kéndioxid (SOx) mérleg
• Az etanol üzemanyag SOx kibocsátása 20%-al alacsonyabb a vele egyenértékű fosszilis üzemanyagok elégetésével járó kibocsátásnál;
• Mivel a közeljövőben várható a teljesen kénmentes benzin és gázolaj üzemanyagok teljes piaci térnyerése, ezért SOx megtakarítás terén az etanol alkalmazása számszerűsíthető megtakarításokat hosszútávon nem eredményez
• A kénmentes benzin és gázolaj előállítása drágább, az etanol esetében azonban ilyen előállítási többletköltség nem jelentkezik.
- Szénmonoxid (CO) mérleg
• Az etanol üzemanyag CO kibocsátása 27%-kal alacsonyabb a vele egyenértékű fosszilis üzemanyagok elégetésével járó kibocsátásnál;
• A jelenlegi átlagos üzemanyag minőségek mellett 1 tonna fosszilis üzemanyag etanollal történő kiváltása 0,06 tonna CO kibocsátás-csökkenést eredményez;
• 4 millió tonna kukorica feldolgozása esetén a technológiák környezettudatos alkalmazásával az éves CO kibocsátás csökkentés elérheti a 75 ezer tonnát.
Az egyik leggyakoribb számítási hiba, amit a bioetanol program ellen érvelők el szoktak követni, hogy a gyártás során keletkező mellékterméket – gabonatörkölyt (DDGS) - gyakorlatilag hulladéknak tekintik, amit további energia-bevitel árán még kezelni is kell. Ez az MBSZ álláspontja szerint egy félrevezető megközelítés, hiszen a gabonatörköly egy kiválóan hasznosítható állati takarmány-alapanyag, ami jó minőségével, kedvező beltartalmi értékeivel, és gabonánál alacsonyabb árával hozzájárulhat a magyar állattenyésztés versenyképességének javításához.
Ha a takarmányként történő hazai hasznosítás bármilyen okból ellehetetlenül, és más országok piacain sem lehet gazdaságosan értékesíteni a gabonatörkölyt, akkor még mindig lehetőség van a tüzelőanyagként történő energetikai hasznosításra.
Bioetanollal egy zöldebb Magyarországért
Alacsonyabb fosszilis energiafelhasználás:
- Az energianyereség évi 5%
- 800.000 tonna kőolajat és 550 millió Nm3 földgázt takaríthatunk meg
Károsanyag-kibocsátás
csökkenés évente:
- 5%, azaz 4,1 M tonna CO2
- 9000 tonna NOx
- 75.000 tonna CO
- 20%-kal kevesebb SOx
A bioetanol gyártás legmegfelelőbb magyarországi és európai alapanyaga a kukorica. A hazai bioetanol gyártását ellenzők a komparatív előnyt élvező országokból (pl.:Brazília) történő etanolimport mellett teszik le voksukat és az ezirányú Európai Uniós vállalásokat ilyen úton kívánnák teljesíteni. Ezzel egy időben az esőerdők irtásával rémisztgetik a téma iránt érdeklődőket és az EU „biomassza-gyarmatosítását” hangoztatják, mellyel a harmadik világ felé történő expanzió és kizsákmányolás rémképe jelenik meg a hallgató és olvasó lelki szemei előtt. De ha a hazai adottságokat és az ésszerűséget vesszük figyelembe, akkor a félrevezető rémisztgetések ideje lejárt.
Az is tény, amit a hazai bioetanolgyártást ellenzők hangoztatnak, miszerint nincs akkora földterület, amivel ki lehetne váltani az összes fosszilis energiahordozót, ezért inkább ne tegyünk semmit és lássunk neki a vegetáció rehabilitálásához, például a jelenlegi élelmiszer- és takarmánycélú termelésre hasznosított termőterületeken felüli területek visszafüvesítéséhez. Na, de ki tervezi a teljes fosszilis energiahordozó mennyiség kiváltását Magyarországon, vagy akár az EU-ban? Senki. Elsődleges cél az energiafelhasználás csökkentése, az energiahatékonyság megteremtése, és az így is fennálló igények minél környezettudatosabb kielégítése. Ehhez viszont remek lehetőséget nyújt az etanolgyártás és felhasználás.
A Magyar Bioetanol Szövetség álláspontja szerint a fenti adatok hathatósan bizonyítják, hogy a bioetanol-tartalmú üzemanyagok használata jelentősen hozzájárulhat a légszennyezés csökkentéséhez, és ezzel környezetünk és élőhelyünk védelméhez, a természeti értékeink gyermekeink részére történő megóvásához. Szakmai érdeklődés esetén a Szövetség természetesen örömmel látja a megkereséseket, és szívesen megosztja-megvitatja számításait az érdeklődőkkel.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
Referens: | Hoffer Linda |
| Linda.Hoffer@hillandknowlton.hu |
| +36 (1) 351 9101 |
Cég: | Magyar Bioetanol Szövetség |
|
|