| |
A HAZAI GAZDASÁG ZÖLDÍTÉSE |
2007.11.07 |
avagy EU és hazai kormányintézkedések nélkül nem megy....
|
Az Európai Unió erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy közös direktívák szülessenek a környezetkímélő megújuló energia – ezen belül a bioüzemanyagok - gyártásáról és felhasználásáról. Az Európai Unió 2007-ben elhatározta, hogy 2020-ig 10 %-os mértékben kötelezővé teszi a biokomponensek felhasználását a felhasznált üzemanyagokban. Az ehhez szükséges, a tagállamokra kötelező direktíva még nem készült el, de várhatóan 2008 elején az Európa Parlament elé kerülhet. Mint ismeretes a szóba jöhető anyagok közt szerepel a biomasszából gyártott etanol is. Számos elemzés szerint etanol bekeverése nélkül ez a bioüzemanyag arány egyáltalán nem érhető el.
Ez egy újszerű piac, amely olyan változtatásokat igényel, ahol a legfontosabb szempont a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás megállítása, a fenntartható termelés és a környezetbarát fogyasztás kategóriáinak mind szélesebb körű elterjesztése. A gazdasági növekedést és a versenyképesség fenntartását az élen járó országok már megkezdték, már az egyes tagországok kormányai indítottak, lásd Svédország, Németország korábban megkezdett zöld programjai, de a frissen kinevezett francia köztársasági elnök is hamar kész volt az új fejlesztési koncepció bejelentésével. Talán még Magyarország számára sem késő, hogy egy jól végiggondolt, átfogó fejlesztési koncepcióval a meglevő versenyképességből származó előnyöket érvényesítse és az ország fejlődését valóban a nemzetközi trendeknek megfelelően alakítsa. A zöldebb Magyarország egyben zöldebb Európát is jelenthet, hiszen pl. a bio üzemanyagok gyártás területén olyan termékfölösleget is képesek lennénk produkálni, amely a mind szélesebb körben elterjedő bio üzemanyagok piacán előnyös, jövedelmező pozíciókat biztosítana.
Tehát egy magasabb rendű közösségi célt kívánna az EU megvalósítani, olyan módon hogy ez üzleti alapon valósuljon meg! Lehetséges ez? Azaz a kérdés az, lehetséges-e kizárólag piaci alapon a csak magántőkére és kezdeményezésre hagyatkozva üzemeket építeni a jelenlegi ár- és piaci viszonyok között?
Az európai klimatikus viszonyok közt a kukoricából lehet a legversenyképesebben alkoholt gyártani. Egy átlagos technológiában 2,5 tonna kukorica szükséges egy köbméter etanol előállításához. A gyártáshoz szükség van még hőenergiára, amelyet vagy földgáz tüzelésű vagy biomassza (megújuló) tüzelésű kazánban állíthatunk elő. A két technológia beruházási és üzemelési viszonyai eltérőek. Az alábbi grafikonon azt mutatja be, hogy a különböző kukorica árak mellett mekkora az az etanol ár, amely a befektetés átlagos hozamú megtérülését biztosítja, tehát befektető hozama és a banki finanszírozás is biztosítható.
Látható az ábrán (1-as pont), hogy például 160 €/t kukorica áron a mai 540 €/m3 etanol ár még a termelő költségeit sem téríti meg. Ilyen helyzetben senki sem fog beruházást indítani!
Továbbá az is egyértelmű, hogy nem csak környezetvédelmi alapon, hanem a finanszírozhatóság alapján is a biomassza energiaellátású etanol üzem egyértelműen olcsóbb és fenntartható üzemelést tesz lehetővé.
Az előzőekben megfogalmazott kérdésre tehát a lehetséges válasz:
Kizárólag piaci alapon, csak magántőkére és kezdeményezésre hagyatkozva a jelenlegi ár- és piaci szabályozási viszonyok között nem lehet etanol üzemeket építeni!
Amennyiben mégis vonzóak az előzőekben leírt közösségi előnyök, nincs más választás, mint a szükséges mennyiségi kínálat előállítása a magánszférával közösen és egy kormányzati stratégia mentén egy olyan fenntartható támogatási rendszer kidolgozása, amely lehetővé teszi a magánszférának a beruházások megvalósítását és fenntartható működtetését. Ehhez a piac kockázatait elfogadható mértékűre kell csökkenteni!
A hangsúly azonban olyan összefogott, átgondolt kormányzati koncepción van, amely képes a minisztériumok fölött, a partikuláris gazdasági, lobbiérdekektől független nemzeti koncepció kidolgozására. A feladattal nem lehet sokat várni, mert a koncepciótlanság, a késlekedés és az egyéni belharcok miatt ismét csak egy elszalasztott lehetőségről lehet majd beszámolni.
Egy dinamikus, valóban az ország jövőjéért működő kormányzat mindenképpen megfontolná az alábbi rendszer egyes elemeinek kidolgozását, a különböző elemek összehangolását és egy olyan környezet megteremtését, ahol a közszféra és a magánérdekeltségek is jól tudnak együttműködni, a közvetlen célzott költségvetési terhek (pl. agrártámogatások, kárenyhítések) csökkenthetők, ugyanakkor a bevételi források (a foglalkoztatottság növelése révén az szja, forgalomnövekedés esetén az áfa és egyes vállalkozások adóbefizetései, külkereskedelmi egyenleg javulás) jelentősen növelhetők.
A kormányintézkedéshez a nemzetközi piaci viszonyok kedvezőek, hiszen a fosszilis üzemanyagok fogyatkozó készletei és az exponenciálisan emelkedő árai egyre inkább ösztönözni fogják az alternatív lehetőségek felkutatását, különösen a közlekedés területén. Ha ez ráadásul környezetbarát módon valósul meg, találkozik az Európai Unió elképzeléseivel is és az állampolgárok érdekében történik.
Ha a kormány tenni akarna pl. a bioetanol-gyártás és -forgalmazás magyarországi bővülése érdekében, akkor néhány dolgot most kellene megfontolni és előkészíteni:
• a szabályozás területén olyan egységes uniós szabályozást, szabványok és forgalmazási normatívák megteremtését, amely a bioüzemanyagok bekeverési arányait, a bioüzemanyagok exportálási és forgalmazási feltételeit az unióban és Magyarországon is rögzítik.
• az Európai egységes piac, az etanol tőzsdei jegyzésének megteremtését, kezdeményezni olyan intézkedéseket, amelyek megteremtik az etanolpiac, a hagyományos üzemanyagpiac és a gabonapiac megfelelő kapcsolatát.
• az új rendszerű mezőgazdasági támogatás kidolgozását a gazdák támogatásához, amely tartalmazza a termőföld-hasznosítás, öntözés, technológiafejlesztés és gépbeszerzés preferenciáit, a bioüzemanyag-használat elterjedését elősegítő ösztönzési rendszereket figyelembevéve a biodiverzitás, a talaj és vízbázis védelmi érdekeket és ezzel meghatározni a tartósan megtermelhető stabil áron forgalmazható alapanyag árualapot.
• az agráriumon belül a bioetanol gyártáshoz és forgalmazáshoz kapcsolódó kutatások támogatását, a vertikum oktatási rendszereinek fejlesztését.
• a más ipari befektetésekkel azonos feltételrendszerű hazai támogatási formákat, pl. vissza nem térítendő beruházási támogatás, képzési támogatások, foglalkoztatási kedvezmények, adóvisszatérítés igénybevétele és az ehhez szükséges elegendő mértékű források biztosítását.
• a vasútra és a vízi szállításra alapozó logisztika fejlesztések, egyéb infrastruktúrális fejlesztések hazai támogatását.
• a versenyképesség megteremtéséhez szükséges koordinációt, ágazati egyeztetések fórumainak megteremtését és hatékony működtetését.
• a gépkocsi-adókedvezményeket a bioetanolt használó személygépkocsikhoz, munkagépekhez, pozítív diszkrimináció az állami flottabeszerzéseknél, tömegközlekedési járműpark megújításánál.
• a folyamatos és környezettudatos tájékoztatás tevékenységet.
• a hazai nemzetgazdasági érdekek következetes képviseletét az Európai Unióban és olyan tagállami támogatói környezet kialakítását, amely a magyar szempontokat támogató EU-politikai kidolgozásához és elfogadtatásához vezet.
A feladat nem kevés és a végrehajtás, az elvárások is szokatlanok. A magyar gazdaság fejlődésének azonban szüksége van a hazai adottságokra építő, a nemzeti előnyöket jól kihasználó és az itt élők számára is kedvezőbb életkörülményeket és életminőséget biztosító célokra, intézkedésekre és azok végrehajtására. E nélkül bármilyen nemzetgazdasági fejlesztés sikertelen lesz. Marad az eddig jól bevált út, a kívülről hozott, nem a hazai előnyöket hasznosító és legfeljebb a költségvetési szempontokat figyelembe vevő gazdaságfejlesztés. A jól átgondolt és összehangolt hazai és európai támogatási rendszer azonban olyan fejlesztések megvalósulását is eredményezheti, amely valóban kedvező piaci pozíciókat biztosíthat Magyarország számára. Érdemes tehát végiggondolni és cselekedni.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
Referens: | Hoffer Linda |
| Linda.Hoffer@hillandknowlton.hu |
| +36 (1) 351 9101 |
Cég: | Magyar Bioetanol Szövetség |
|
|