| |
Igazságosság az egészségügyben |
2007.10.16 |
|
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Faludi Ferenc Akadémia szervezésében október 16-án konferenciát rendeztek Budapesten a magyar egészségügyi rendszer reformjáról, különös tekintettel arra, hogyan érintik a tervezett átalakítások a szegényeket és a betegeket. A rendezvényen elhangzottak összegzéseként mellékeljük Beer Miklós püspök, az MKPK Egészségügyi Bizottsága elnökének állásfoglalását az igazságosság érvényesüléséről az egészségügyben.
Az intézményes egészségbiztosítási rendszer az európai civilizáció fejlődési vonalát követve a XX. század fordulóján alakult ki Magyarországon. Olyan átfogó társadalmi intézményrendszerünk van, amelynek működési alapjait elsősorban nem az uralkodó elit akarata, hanem a munkavállalók és munkáltatók együttműködést kereső önszerveződése teremtette meg, ami Európában is különleges helyet foglal el.
A kötelező részvételen alapuló Országos Társadalombiztosító Intézet felállítása már 1928-ban megtörtént. A múlt században kialakult rendszer a szocializmus idején módosult. Az állam a méltánytalanul alacsonyan tartott bérek fejében mindenkinek élete végéig ingyenes egészségügyi ellátást ígért, de a visszatartott pénz nem került bele az egészségbiztosítás rendszerébe. Ez is része a mai államadósságnak.
Az egészségbiztosítás hazánk olyan intézményrendszere, ahol a szolidaritás elve érvényesül. Az egészségügyben ma még közjogi garanciákkal és kényszerekkel biztosítani lehet, hogy a tehervállalás az anyagi képességek, az igénybevétel pedig az egészségügyi szükséglet alapján történjen.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevelében (1996) sajnálatosnak nevezte, hogy több év elteltével sem sikerült közmegegyezésre jutni számos alapvető kérdésben, és nem jött létre valódi társadalmi összefogás az ország hosszú távú érdekeinek figyelembevételével. Az egészségbiztosítási rendszer jelenlegi reformkoncepciója kapcsán a szakmai és civilszervezetek megnyilvánulásai azt mutatják, hogy az egészségügyi és egészségbiztosítási rendszer kérdésében sem alakult még ki egyetértés.
Társadalmunkban a legkiszolgáltatottabbak közé tartoznak a betegek, különösen ha még szegények is. Az Egyház nem csupán imádkozik a betegekért, de rendszeresen látogatjuk is őket otthonukban és a szervezett kórházi lelkigondozás keretében. Két egyházi kórházat, egy rendelőintézetet, intézményi szintű házi betegápoló szolgálatokat működtetünk. Emellett figyelemmel kísérjük a meghatározó társadalmi intézmények, köztük az egészségügyi és egészségbiztosítási rendszer átalakítását, amely a betegek mellett a már-már embertelen anyagi és erkölcsi körülmények között lévő egészségügyi dolgozók, orvosok és ápolók helyzetét is jelentős mértékben befolyásolja.
Az egészségügyben hangsúlyosan kell figyelembe venni a személyi méltóság, a szolidaritás és a szubszidiaritás elvét. A biztosítói verseny külföldi tapasztalatai alapján félő, hogy a közfinanszírozás jelenlegi és esetleg tovább csökkenő szintjét a versengő magánbiztosítók egyre komolyabb önrészfizetéssel, szűkülő ellátási csomaggal ellensúlyozzák, ami súlyosan korlátozhatja az ellátásra szoruló beteg és szegény emberek hozzáférési lehetőségeit és életkörülményeit.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Faludi Ferenc Akadémia közös rendezvényének célja, hogy elősegítse a tisztánlátást és a társadalmi párbeszédet az egészségügyi rendszer igazságosabbá tétele érdekében.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
Referens: | Szerdahelyi Csongor |
| sajtoiroda@katolikus.hu |
| +36 1 321-0945 |
Cég: | Magyar Katolikus Egyház |
|
|