Minden uralkodó tévképzet ellenére az irodalom, a vers, a próza, az esszé tanulható művészet, jelentős része techné, azaz szakmai tudás, hozzáértés kérdése. Vagyis éppúgy lehet egyetemi keretek közt oktatni, mint a zenét, táncot, képzőművészetet. Mégsem ez történik.

Jelenleg egész Magyarországon csak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen három éve megindult kétéves szakmai képzés, a Kreatív Írás Program foglalkozik komplex, felsőfokú szépírás-tanítással.

Szerencsére egyre több a rokon kezdeményezés, de messze van még a Kánaán… Így aztán elhatároztuk, hogy konferenciát rendezünk: a líra legjobb kortárs hazai művelőit, számos Kossuth- és József Attila-díjas szerzőt szólaltatva meg. Arra kértük az alkotókat, hogy a szokásos írói-költői rutinvallomások helyett, melyre az irodalmi élet mindenkor vevő volt, tárgyszerű, ars poetica-jellegű előadásokat tartsanak, sok konkrét példával alátámasztva.

A bárgyú ihlet-kultusz titkolózása helyett ki-ki beszámolhat az alkotás létrejöttét kiváltó, annak formálódását kísérő pszichológiai-kulturális folyamatokról. Szóba jöhet, hogyan viszonyul az alkotó művéhez, hogyan alakíthatja ki a tőle való ideális kritikai távolságot, és hogyan tartja meg mégis azt a személyes-szenvedélyes érintettséget, mely ha áttételeken keresztül is, de minden mű hitelének fedezete.

Hogyan válogatja eszközeit a lírikus? Létezik-e külön forma és tartalom? Szükséges-e az íráshoz „kutatás”, előkészület, hangoltság avagy rituálé? Meddig érlelődik a mű általában? Létezik-e „sistergő” ihletroham és észrevétlen ihlet? Milyen szórással dolgozik a költő, érvényes-e a híres „tűzbe felét” elve? Igaz-e az aszú-elmélet, miszerint minél idősebb valaki, munkája annál töményebb, kiérleltebb? Létezik-e a mai költő számára hagyomány, s ha igen, mi módon nyilvánul meg? Van-e különbség alantas és versbe fogható anyag között? Felhasználja-e a költő, s ha igen, vajon mire, az „utcán heverő” témát, netalán köznapi emberi „dumákat”, vélekedéseket?

Ilyen és ehhez hasonlóan izgalmas felvetésekre felelnek a különböző égtájak felől (Erdélyből, Vajdaságból, Felvidékről is) jött, különböző generációkat képviselő költők, ki-ki a maga módján, tapasztalata alapján. Hallgassuk őket.

Acsai Roland - A vers Észak-foka

„Nem sokkal Lappföldre érkezésem után olvastam a következő kis történetet valamelyik finn kortárs képzőművészeti albumban: egy férfi dolgozgatott odakint a tóparton, hirtelen úgy érezte, figyeli valaki; ismerős érzés: tarkónkon érezni valakinek a tekintetét, de közel-távol egy lélek sem tartózkodott, aztán később, ahogy körbenézett, ráébredt, hogy nem más, mint a hegy figyeli.”

Ferencz Győző - Szabadvers? Kötve hiszem!

„A szavakkal túlságosan sok történt. A szavak útja az érintkezésben nem egyenes vonalú. Szavak helyett szóviccek vannak, pontosság helyett poénok. Egyre nehezebben viselni ezt a sok szellemességet. Mások viszketegségétől ne kelljen már vakaróznom!”

Gergely Ágnes - Lázálom- Egy Ted Hughes-vers születése

„Az Újhold egyik méltatlanul elfeledett költője, Solymos Ida mondta egyszer valakiről: gyönyörűek a versei, mint egy lila akáccal befuttatott veranda, kár, hogy nem zúzza be valaki egy kővel az ablaktáblát. Ez a kő, ez az indulat marad el sokszor manapság. Persze aztán jön a második lépcsőfok: az indulatot meg kell fegyelmezni.”

Imreh András - Ez nagyon jó, ez a bárányhimlő, ezt meg kell írnod!

„ erülj el minden csomót és bogot, ne sújts nagyot, álld meg, ha meg tudod, inkább körkörösen üss, kicsikéket, mintha tortát szeletelnél, s ha érzed, hogy csökken az ellenállás kicsit, előbb-utóbb kihull egy tortacikk, vékonyka körcikk, talán keskenyebb, mint kördiagramon a verseket olvasók aránya.”

Kemény István - A költészet megkopasztása - lúdbőrig

„A régi építőmesterek félkészen hagytak egy-egy ablakot a katedrálison, mondván, hogy csak Isten lehet tökéletes. A tökéletes az steril is. Másrészt pedig mindig zavart az irodalom nyelve, amiben erős törekvés van arra, hogy elszakadjon a beszélt nyelvtől, fölémenjen annak. Én mindig is az élő nyelvhez akartam kötődni.”

Lator László - Miből lesz a vers?

„Lehet-e ma még egyáltalán verset olvasni? Annyit papoltak már a líra haláláról, hogy én csak azért is hiszem: lehet. Csak kedvünket ne szegjék a versértés új iskolamesterei! Csak ne késztessék agyafúrt spekulációra az olvasót, ne vonják ki a vers mögül, csak ne „öljék meg” a költőt!”

Szabó T. Anna - Vers és szenvedély

„T. S. Eliot, aki voltaképpen szeretett volna olyan híres lenni, mint a bokszolók, végül a Macskák által lett világhírű, vernyogott versekkel. Ki tudja, ötven év múlva talán a mi szövegeinkre fognak tombolni és tapsolni az emberek. Csak egy kis zene kell hozzá.”

Szőcs Géza - Képzelet és szövegszerkesztő

„Először mítikus dalnokokkal, orpheuszi énekesekkel kapcsolatban született meg az a meggyőződés, hogy ők az üzeneteknek nem létrehozói, hanem legfeljebb a megfogalmazói: tehát közvetítői, mediátorai. Vagyis médiumai, ugyebár. Médium az, aki közvetít valamit, valahonnan, valakiknek. Nos hát, szerintem ez pontosan körülírja az író szabadságát, aki akkor végzi jól írói-költői munkáját, ha hűen, meggyőzően és pontosan fordít: valamit valamiről valami másra.”

Tolnai Ottó - A pesti partvis – egy vers magyarázómellékdalokkal

„Az üvegfújók a nagy fekete jazz-zenészek megfelelői. Az üvegfújók tüdeje tele láthatatlan üvegszilánkokkal, majd’ mindegyikükkel ezek a láthatatlan üvegszilánkok végeznek, tüdőm, szívem-lelkem én is ilyen üvegsünnek, üvegtűpárnának tudom… Innen tehát a zihálás, a fuldoklás az élőbeszédben is…”

Tóth Krisztina - Személyesség versben és prózában

„Fontos megtervezni, mi kerüljön egy versbe, de ha csak az kerül bele, amit elterveztünk, az kevés. A szöveg írás közben egyszercsak beindul, magával ragad, és előre nem sejtett elemek kerülnek bele. Kényes egyensúly ez, mert hiszen ha csak te irányítasz, akkor üres lesz a vers, ha viszont csak ő irányít, akkor kiszalad a kezedből.”

Tőzsér Árpád - Pszichotréning

„Készséggel elismerem, hogy a vers úgy nő, mint a sztalagmit, alulról fölfelé, csepp csepphez, szó szóhoz csatlakozik-alakul, de nem tudom fölfogni az első csepp, az első szó létrejöttét: hátha ez az első csepp, első szó is olyasvalami, mint a deisták istene, aki megteremti a világot, de annak későbbi alakulásába már nem szól bele? Hátha mégiscsak igazuk volt a strukturalistáknak, mikor azt mondták, hogy az emberi létnek van egy tovább nem bontható, végső strukturája: az emberi szellem tudattalan aktivitása?”

Várady Szabolcs - Az az átkozott puzzle!

„Az elmerevedett, kiüresedett formákból vissza kellett találni az élő nyelvhez. De a kötött, sőt, bonyolult formák iránti igény mindig újrateremtődik a költészetben, miután az megmerítkezett a beszélt nyelv elevenségében.”

Vasadi Péter - Figyelem, tudás, pontosság – némi anarchiával

„Tartsd magad a végtelenben! A Csollány Szilveszter keresztfüggése jut eszembe. Fölfoghatatlan, hogy mit művelnek az izmok, mikor holtpontra jutnak. Nincs igazi írói dinamizmus holtpont nélkül.”