| |
Felére csökkentenék a vállalatok a munkavégzéssel járó költségeket |
2010.03.28 |
A globális vállalatok, ingatlanokért felelős igazgatóinak egyedi meglátásain alapuló jelentés eredményei.
|
A Regus és az Unwired Ventures jelentése szerint a válságból kilábaló vállalatok három fő célkitűzést határoztak meg működésük stratégiájában.
Egyfelől csökkenteni szeretnék az ingatlanok bérlésére és fenntartására fordított költségeket, továbbá növelni akarják az alkalmazottak létszámát anélkül, hogy növelnék irodáik alapterületét, valamint jelentős előrelépést terveznek a fenntartható működés területén.
A jelentés szerint, a vállalatok célja az egy főre eső költségek csökkentése 19 000 dollárról 7 000 dollárra, amit újításokkal, mobilitással és új munkastílusok bevezetésével kívánnak elérni.
Az Agility@Work elnevezésű jelentés globális vállalatok, többek között a Nokia, az Accenture, a BP, a Barclays és a BBC ingatlanokért felelős igazgatóinak tapasztalatai, valamint több, más cég, például a Vodafone, a Macquarie Bank és az Interpolis esettanulmányai alapján készült.
Az anyag hat tényezőcsoportot mutat be, amelyeket érdemes figyelembe venni annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen az egy főre eső költségeket: ingatlan, kultúra, emberek, technológia, közlekedés és fenntarthatóság.
A cél eléréséhez a jelentés tényezőnként a következőket javasolja:
- Ingatlan: be kell gyűjteni a kihasználtsági arányokkal és az alkalmazotti fluktuációval kapcsolatos költségeket, az ingatlan valódi költségeinek meghatározásához,
- Kultúra: a most még elterjedt felügyelő rendszerű irányításról át kell térni az eredményalapú szemléletre,
- Emberek: pontosan fel kell mérni és meg kell érteni a dolgozók négy generációja által támasztott igényeket,
- Technológia: a vállalati technológiát egységesíteni kell, hogy az alkalmazottak bárhol hatékonyan dolgozhassanak,
- Közlekedés: a többközpontú munka bevezetésével csökkenteni kell a dolgozók utazási szükségleteit, és ezzel költségeit, valamint
- Fenntarthatóság: csökkenteni kell a kisebb ingatlan-portfóliók széndioxid-kibocsátását intelligens épületkezelési rendszerek bevezetésével.
Mark Dixon, a Regus plc ügyvezető igazgatója elmondta: „Jelenlegi munkamodellünk egyértelműen fenntarthatatlan. Ez, az iparosodás korából fennmaradt szemlélet nem hatékony modern világunkban. Számos problémát okoz a munka és a magánélet egyensúlyában, rossz hatással van a pénzügyi eredményekre és a környezetre egyaránt. Egy eredményesebb munkamódszer bevezetésével - amelyben az agilitásnak nagy szerepe van abban, hogy hogyan, hol és mikor dolgozunk - javíthatjuk az életünk, valamint a vállalat és a környezet minőségét.”
Philip Ross, az Unwired Ventures ügyvezető igazgatója hozzátette: „Ahogy a vállalatok beépítik működésükbe az Agility@Work javaslatait, kialakul egy olyan környezet, amelyben a munkavállalók nagy része már dönthet arról, hol akar dolgozni. A vállalatok kialakítják a többközpontú, tevékenységen alapuló munkakörnyezeteket, melyek rövidebb idő alatt, kevesebb közlekedési eszköz használatával elérhetőek lesznek, s ezzel csökkentik az utazással járó környezetterhelést.”
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
|
|