| |
Carnation: Világszintű együttműködés a Sitecore-ral |
2010.03.25 |
Folytatódik a Carnation és Sitecore sikeres együttműködése. 2010 márciusában a tokiói Sitecore képzés vezetésére kapott felkérést Varga Tamás, a Sitecore hivatalos trénere, a Carnation fejlesztési igazgatója.
|
A Carnation, a dán Sitecore partnereként, már számos díjnyertes Sitecore CMS alapú projektet valósított meg, támogatásával került megrendezésre az első hazai Sitecore workshop, 2009 nyarán pedig sikerült elindítania a hivatalos Sitecore képzést is Magyarországon.
Most együttműködésük következő lépéseként nemzetközi képzések vezetésére kapott felkérést az ügynökség. A Sitecore Japan egyhetes, márciusi tréningjét Varga Tamás, a Carnation fejlesztési igazgatója vezette.
„Jelentős stratégiai lépés a Sitecore megismertetése és megalapozása az ázsiai régióban. A fejlesztői képzések iránt már egyre nagyobb az érdeklődés Japánban, így megkértük Varga Tamást is, aki remek képzést tartott már Londonban is, hogy segítsen nekünk.” – mondta Kim Elsass, a Sitecore informatikai igazgatója.
„Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy a Sitecore nemzetközi szinten is elismeri tudásunkat, és hogy részesei lehetünk egy világszintű együttműködésnek, hiszen a dán anyavállalat mellett most már egyre több külföldi partnerrel is kiépíthetjük a kapcsolatot. Természetesen örömmel tettünk eleget a japán meghívásnak és bízunk benne, hogy, a jövőben is lesz lehetőségünk nemzetközi képzések megtartására.” – értékelte az eddigi együttműködést Varga Tamás, a Carnation fejlesztési igazgatója.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
|
|