| |
Fejlemény a 2008. évi közgyűlési határozatokra vonatkozó perben |
2010.03.23 |
A Magyar Telekom az alábbiakban tájékoztatja részvényeseit a 2008. április 25-i közgyűlési határozatokra vonatkozó perben történt fejleményről, illetve vonatkozó álláspontjáról.
|
A 2008. május 23-án két kisrészvényes által indított perben 2009. május 13-án kihirdetett elsőfokú, a 2008. április 25-i közgyűlési határozatokat (egy eljárási jellegű határozat kivételével) hatályon kívül helyező ítélet jogerőre emelkedett, mivel a Magyar Telekomot képviselő ügyvédi iroda igazolási kérelmét a Fővárosi Ítélőtábla 2009. november 2-án kelt - a Magyar Telekom által 2009. december 8-án kézhez vett - végzésében elutasította és ezen végzést a Legfelsőbb Bíróság 2010. február 16-án kelt - a Magyar Telekom által 2010. március 22-én kézhez vett - végzésében helybenhagyta. A Legfelsőbb Bíróság végzésével szemben további fellebbezésnek nincs helye.
Amint azt korábban közzétettük, az ítéletnek való megfelelés céljából a 2010. április 7-i éves rendes közgyűlésen a hatályon kívül helyezett határozatokat megerősítő közgyűlési határozatok meghozatalát javasoljuk a részvényeseknek.
Amint azt korábban szintén közzétettük, a fent említett elsőfokú ítélet 2009. július 7-i hatállyal helyezte hatályon kívül a tárgyát képező közgyűlési határozatokat, ideértve az osztalékra vonatkozó határozatot is. Ebből következően a 2007. évre vonatkozóan 2009. július 6-ig kifizetett osztalék változatlanul osztaléknak minősül, a részvényesekre nézve az ítélet semmilyen kötelezettséggel, illetve tennivalóval nem jár.
Nem zárható ki teljesen, hogy a Magyar Telekomnak a fenti ítélettel kapcsolatban további társasági jogi lépéseket kell tennie. Nem tudjuk egyértelműen kijelenteni továbbá, hogy ezen ítéletnek nem lesznek egyéb, jelenleg előre nem látható hátrányos hatásai a Magyar Telekomra nézve.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
|
|