| |
A NIVEA idén is támogatja a Budapesti Operettszínházat |
2010.03.23 |
A tavalyi évhez hasonlóan a NIVEA 2010-ben is együttműködik az Budapesti Operettszínházzal. 2009-ben a Bajadér című operettet támogatta a NIVEA márka, idén pedig a Rebecca, a Manderley-ház asszonya című musical egyik fő szponzora.
|
A NIVEA alapüzenete a szépség, amely az élet számos területén megjelenik. Szembe jön velünk az utcán, órákat töltünk el a fürdőszobában, és természetesen a színpadról sem hiányozhat. A szépség nemcsak az emberek arcán, de a lelkükben is fellelhető.
„Büszkék vagyunk arra, hogy egyike vagyunk azon kevés vállalatoknak, amelyek elkötelezettek a kultúra támogatása mellett. A NIVEA Visage idén a nagy sikerű krimiszerű regény zenei darabját, a márciusban induló Rebeka musicalt támogatja. Bár a darab nem vidám darab, de a nagy neveket felsorakoztató produkció bizonyára mindenki lelkét megszólítja majd” – mondja Bartha Ferenc, a Beiersdorf Kft. marketing igazgatója.
Majd folytatja: „Reméljük, hogy az Budapesti Operettszínház számára is olyan jelentőséggel bír ez az együttműködés, mint számunkra. A hagyományokhoz való ragaszkodás fontos az ember életének minden területén: a kultúrában éppúgy, mint a bőrünk ápolása során. Úgy vélem, aki az musicaleket szereti, annak fontosak a hagyományok, fontosak a szokások. A márka és a Budapesti Operettszínház kapcsolatának erejét ebben látom. A NIVEA sok évtizedes múltja során ugyanilyen ragaszkodást váltott ki az emberekből.”
A Budapesti Operettszínház anyagi támogatása mellett, a Rebecca előadások alkalmával a hölgyek NIVEA Q10 Visage, Body és Hand termékmintát kapnak ajándékba. A színházba látogatók további indoor marketingkommunikációs eszközökön – vitrindekoráció, molinó, tükörmatrica, roll up – keresztül is találkozhatnak majd a NIVEA Q10 termékcsaláddal.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
|
|