Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Lezárult a Segíts okosan! program

2010.03.23
Az idei „Segíts okosan!” program január 28. és március 17. között került meghirdetésre, azzal a legfőbb céllal, hogy – a tavalyi hagyományokat folytatva – a hazai utakon futó mentőautókat életmentő defibrillátor készülékkel szerelje fel. E törekvés jegyében ismét a fogyasztókat szólította meg a szervező Unilever Magyarország Kft., hogy az ő tudatos választásuk, vásárlásuk révén még hatékonyabban támogathassa a mentők munkáját.

A „Segíts okosan!” program a tavalyi indulása óta mára egyet jelent a mentők munkájának támogatásával, valamint az emberek életmentési ismereteinek bővítésével. A kampány ideje alatt a szervező 17 márkájának minden értékesített terméke 1 Ft-tal támogatta az Országos Mentőszolgálatot, amely az így összegyűlt adományt defibrillátorok beszerzésére fordíthatja.

Az adomány összegét az AC Nielsen piackutató vállalat magyarországi Retail Audit Kiskereskedelmi Index felmérése alapján – az akció ideje alatt – a promócióban résztvevő termékek mennyiségi értékesítése alapján számítják ki, melyet az adatok feldolgozása után a szervező hamarosan nyilvánosságra is hoz.

„A „Segíts okosan!” program jó példa arra, hogyan tud egy kereskedelmi vállalat részt vállalni a társadalmat érintő jelentős problémákból. A program – amellett, hogy publicitást nyert a résztvevő termékeknek –, olyan mértékű segítséget nyújt az Országos Mentőszolgálatnak, amelyhez mérhető támogatást csak nagyon ritkán kaphat a mindnyájunkat érintő egészségügy.

"Az adatok összesítése még tart, de az már biztos, hogy a tavalyi sikert folytatva idén is több tízmillió forint gyűlt össze, melyet további defibrillátorok beszerzésére fordíthatunk. A kampány edukációs része Győrfi Pál és az OMSZ segítségével pedig több millió embernek segített megmutatni az életmentés alapjait.”- nyilatkozta Korda Petra az Unilever Magyarország kereskedelmi és marketing vezetője.

A program keretein belül került meghirdetésre – a tavalyihoz hasonlóan – a mentőállomások versenye, valamint a „Segíts okosan!” országos roadshow is, amely révén az emberek nem csupán a mentők munkájába nyerhettek bepillantást, hanem elméletben és gyakorlatban is elsajátíthatták az életmentő technikákat.

„Számos apropó és rendezvény révén nyílik alkalmunk arra, hogy az emberek testközelből is megismerhessék a munkánkat, azonban az olyan jótékony célú összefogás, mint például a „Segíts okosan!” program és az ennek keretében megszervezett országos roadshow jóval hatékonyabbá és interaktívabbá teszi az információátadást, így segítve a munkánkat.” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója.

A mentőállomások országos versenye – amely február 28-án zárult – lehetőséget adott az embereknek arra, hogy a legszimpatikusabbnak tartott 8 mentőállomást egyenként negyed millió forintos támogatáshoz juttathassa, amely összegekkel nem csak a szerencsés állomások nyertek, hanem az ellátási körzetbe tartozó – budai (Alkotás utca), enyingi, gyöngyösi, ibrányi, kőszegi, pécsi (Petőfi Sándor utca), sárvári és szerencsi lakosok is.

Az összes mentőállomásra érkezett mintegy 64 ezer szavazat bizonyítja, hogy a voksolók nem csupán az állomásokat támogatták, hanem közvetett módon így mondtak köszönetet a mentők áldozatos munkájáért.

A „Segíts okosan!” program célja tehát sokoldalú, hiszen a szervező egyfelől az Országos Mentőszolgálatot támogatja, másfelől pedig felhívja az emberek figyelmét arra, hogy ők is bármikor kerülhetnek vészhelyzetbe, akár segítségnyújtóként, akár oly módon, hogy ők maguk szorulnak segítségre.

E szemlélet jegyében állt nagykövetként a program élére Nagy Bandó András, aki saját példája révén igyekezett felhívni minél több ember figyelmét arra, hogy senki sem kivétel, a bajok nem csak mással történnek meg, ezért nagyon fontos az önmagukért és másokért való tudatos cselekvés.
Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu