| |
A Kihívás Napján mérték össze játéktudásukat a gyerekek |
2010.03.16 |
A hétvégén, a világon első alkalommal rendezték meg a Bakugan Kihívás Napját, ahol a népszerű társasjáték-tudásukat mérhették össze a gyerekek. Közel ezren érkeztek az ország legtávolabbi pontjairól - Békéscsabától Zalaegerszegig -, hogy kihívják a tavalyi év Bakugan bajnokait. Ezen a napon ugyanis nem a bajnokra koncentrált az ország, hanem az ellenfél bátorságára. Az ország egyik legnépszerűbb társasjátékában, a Bakuganban, ezen a napon a legügyesebbek mérkőzhettek meg az ország bajnokaival.
|
A Bakugan játékot Magyarországon 2009-ben hozta forgalomba a Formatex Kft. Céljuk az volt, hogy egy olyan képességfejlesztő játék kerüljön a 6-12 éves gyermekek kezébe, amelyen keresztül fejlődik összpontosító, koncentráló képességük. A játék során a gyermek olyan készségei is fejlődnek, mint az együttműködő készség és a mindennapi iskolai léthez, a feladatok végrehajtásához elengedhetetlen kitartóerő.
A Bakugan Kihívás Napjára ellátogató gyerekek ezen a napon együtt játszhattak, tanulhattak egymástól és a segítő Bakugan játék oktatóktól, és csak az hívhatta ki a tavalyi nyerteseket, akinek ügyessége és kreatív problémamegoldásai a legjobbnak bizonyultak a nap során.
Köztudott, hogy a képzelet, a fantázia mind-mind hozzásegíti a gyermeket a tananyagok elsajátításához. A játék során ezek a képességek is előtérbe kerülnek, hiszen a képzelet szüleményeivel folyik a játék, amely nagyon jó hatással van a fantázia kiteljesedésére.
,,Ennek a napnak az értéke a gyermekek sikerélményének az erősítésében van. A játék gyártói nagyon odafigyeltek arra, hogy olyan eszköz kerüljön a gyerekek kezébe, amelynek magas szintű személyiségfejlesztő hatása van. A Bakugan játék során kialakult újabb és újabb helyzetek, a folyamatos problémamegoldást segítik elő. Az idén több, a maihoz hasonló gyakorló napokat tervezünk. Célunk, hogy a gyerekek érezzék azt, hogy a sok gyakorlásnak, tanulásnak az eredményeként sikereket érhetnek el.” – mondta el Végh Zsuzsa, a Bakugan-t forgalmazó Formatex Kft. marketingvezetője.
,,Pszichológusként én is támogatom, és nagy örömmel fogadtam, hogy ismét előtérbe kerültek a társasjátékok. A társasjátékok nemcsak a memóriát fejlesztik, hanem - mint ahogy a neve is mutatja - a társas kapcsolatokat is. Elősegítik a gyermekek szocializációját, és megkönnyítik a társadalomba való beilleszkedését. A tanulást követő sikerélménynek pedig mindig komoly személyiségépítő hatása van.” - nyilatkozta Dr. Almássi Kitti klinikai pszichológus.
A Bakugan Kihívás Napján a játék különleges technikáival és új megoldásokkal találkozhattak a gyerekek. Megismerkedhettek a legújabb fejlesztésekkel és egy premier előtti filmvetítésen is részt vehettek, ahol a Bakugan sorozat nemsokára induló legújabb epizódjait tekinthették meg a kis rajongók. Ez a nap, március 6-a, a Bakugan Kihívás Napja volt Budapesten, a MOM Park bevásárlóközpontban.
|
Sajtókapcsolat |
|
|