| |
A cég hangja: már készülnek a csapatok |
2010.03.15 |
A VIASAT3 tavasszal induló műsorában, A cég hangjá-ban nemcsak énekesi tehetségükről, hanem tánctudásukról is számot adnak a kollektívák. A csapatokkal a két műsorvezetőn, Varga Liviuson és Sipos Péteren túl egy-egy elismert énektanár és koreográfus is foglalkozik, hogy a megmérettetésre a maximumot hozzák ki magukból.
|
„Bevallom, komoly meglepetések érnek a próbák során. Zseniálisak a tanárok, ahogy előbányásszák az emberekből a bennük szunnyadó tehetséget. Látszik, hogy a fiúk-lányok egyszerűen jól érzik magukat a dalokban, ettől olyan pörgősek a produkciók” - meséli Sipos Peti, az Irigy Hónaljmirigy egyik alapító tagja, aki műsorvezetőként istápolja csapait.
Peti dalnokait Seres Attila koreográfus készíti fel a bemutatóra, aki már számos televíziós produkcióban dolgozott profi táncosokkal, de bátortalan kezdőkkel is.
„Mindegy, hogy profival vagy amatőrrel dolgozom, ugyanazokon a lelki folyamatokon megyünk keresztül attól függően, milyen kedélyállapotban találom a csapatokat. A fizikai munkán túl tehát pszichésen is intenzíven kell törődni velük, hogy a fellépés idejére a kezdeti félszegségtől eljussanak a legjobb formájukig.”
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
|
|