Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Egyre vonzóbb a Magyar Telekom

2010.03.08
Az előkelő negyedik helyre került, ezzel hat helyet lépett előre a Magyar Telekom az Aiesec-Develor Legvonzóbb Vállalat 2009 felmérésen a 2010-ben és 2011-ben végző műszaki hallgatók körében. A közgazdászhallgatóknál a 7. helyet szerezte meg a vállalat, ami 10 hellyel jobb a 2008-as eredménynél.

A felmérés a diákok munkaerő-piaci elvárásait, álláskeresési szokásait vizsgálta, és a hallgatók véleménye alapján díjazta a pályakezdők számára attraktív vállalatokat.

Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese az elismerés kapcsán elmondta: "Sokat dolgozunk azon, hogy cégünket a legvonzóbb vállalatok közt említsék a magyar munkaerőpiacon. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy a Telekom évről évre egyre vonzóbb és ismertebb a diákok körében. Népszerűségünket számomra az is bizonyítja, hogy a februárban indított Telekom gyakornoki programra több mint 700 hallgató jelentkezett, közülük 86 diákot választottunk ki.. Soha ennyi gyakornokot nem fogadtunk még 14 év alatt. Az ország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként büszkén mondhatom, hogy a Telekom a legjobb hely arra, hogy a fiatalok megmutathassák, mire képesek."

A díjátadónak otthont adó, a Magyar Telekom főtámogatásával a székházban tartott " Piacképes tudás, teljesülő elvárások" című konferencia a tavaly novemberben rendezett Magyar Telekom - Magyar Felsőoktatás Dialógus folytatásának tekinthető.

A Dialógus kapcsán Somorjai Éva előadásában rávilágított arra, hogy az üzleti szféra vezető cégei közül elsőként azért kezdeményeztek párbeszédet a felsőoktatás és a vállalati szféra között, mert az ország gazdasági és társadalmi fejlődése nagyban függ attól, hogy a piaci és a felsőoktatási szereplők hatékonyan tudnak-e együttműködni egymással. Az együttműködés első lépéseként az arra nyitott felsőoktatási intézményekkel stratégiai partnerségi együttműködési keret-megállapodást köt a Magyar Telekom, elsőként ez a Debreceni Egyetemmel valósult meg.

A Magyar Telekom azon túl, hogy vonzó, egyben felelős munkáltató is. Ezen törekvéseit már eddig is több elismeréssel jutalmazták:

A Legjobb munkahely díj a telekomosok elkötelezettségét fejezi ki, és azon szakmai munka elismerését, amellyel a cég azon fáradozik, hogy a Telekom szerethető és élhető munkahely legyen.

Az Amerikai Kereskedelmi és Iparkamara által odaítélt Egészséges munkahely 2009 cím azt bizonyítja, hogy a Magyar Telekom felelősséget érez munkatársainak egészségéért.

A 12 legjobb magyar reklámfilm közé választotta a szakma tavaly az interneten terjedő Gyula című filmet, amely a hagyományostól eltérő módon népszerűsíteti a Telekomot mint munkahelyet. A Szívlapát netes oldal olvasói a 3. helyre szavazták.
Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu