| |
A Nokia 1 millió forintot ajánl fel a legjobb magyar alkalmazás fejlesztőjének |
2010.03.01 |
Idén Magyarország is csatlakozott a harmadszorra meghirdetett Forum Nokia „Calling All Innovators” globális fejlesztői versenyéhez, melynek célja minél több, a mobilkészülékek adottságait teljes körűen kihasználó alkalmazás létrehozása, és azok elérhetővé tétele a felhasználók számára az Ovi Áruházban. A magyarországi versenyzők március 1-től nemcsak helyi szinten, de a globális mezőnyben is megmérettethetik magukat, készpénznyereményért és a legújabb Nokia készülékekért.
|
A Nokia a magyar verseny során azt a legjobb, helyi igényekre szabott alkalmazást keresi, ami leginkább segíti a Nokia felhasználók mindennapjait. A legkiemelkedőbbnek ítélt magyar alkalmazás fejlesztőjének jutalma 1 millió forint, míg a második és harmadik helyezett jutalma nagy értékű, a legújabb technológiát használó Nokia készülék.
A nyerteseket a Nokia helyi képviselői és hazai mobilalkalmazás fejlesztés vezető szakembereiből álló zsűri választja ki. A hazai fordulóban részt vevő pályázók – amennyiben alkalmazásukat elkészítik angol nyelven is – részt vehetnek a verseny globális részében is.
A pályamunkák leadási határideje mind a magyar, mind a nemzetközi megmérettetésre 2010. május 18-a. A döntősöket júniusban hirdetik ki, míg a győzteseket 2010 szeptemberében választják ki és értesítik.
A kihíváson induló fejlesztők idén az alábbi kategóriákban mérhetik össze tudásukat:
- Környezetvédelem: A versenyzők feladata megvédeni bolygónkat környezetbarát, fenntarthatóságot támogató mobilos alkalmazásokkal, amelyek segítenek a felhasználóknak csökkenteni ökológiai lábnyomukat.
- Szórakoztatás: Ebben a kategóriában elsősorban olyan alkalmazásokat várnak, amelyek megmutatják a Nokia mobiltelefonok multimédiás és szórakoztató képességeit: ebbe a kategóriába zenei- és multimédiás alkalmazásokkal, játékokkal lehet nevezni.
- Hatékonyság növelése: Itt minden a hatékony időkihasználásról, a mindennapok könnyebbé tételéről szól, így például pénzügyi, üzleti és szervezési alkalmazásokat várnak.
- Feltörekvő piacok: Ebben a kategóriában új lehetőségek nyílnak a fejlesztőknek, olyan újító alkalmazásokat és szolgáltatásokat keresnek, amelyek segíthetik a fejlődő országokban élő milliók mindennapi életét. Megoldásokat várnak például az oktatás, az egészségügy és a mezőgazdaság területén.
Ebben az évben a Nokia egy egyedülálló kategóriát is meghirdetett, a „Növekvő gazdasági kihívások” címmel. Itt azt az igazán nagy és merész ötletet, üzleti tervet várják, ami felforgathatja, és új szintre emeli a mobil alkalmazások világát.
A nemzetközi versenyben az egyes kategória győztesei 30.000 dollárt, szakértői konzultációs lehetőséget, valamint éves Forum Nokia Launchpad tagságot kapnak, és lehetőséget alkalmazásuk ingyenes terjesztésére a különböző Nokia-csatornákon. A második helyezettek díja 15.000 dollár, a harmadik helyezetteké pedig 5000 dollár, míg a „Növekvő gazdasági kihívások” kategória győztesének jutalma a nemzetközi versenyben 1 millió dollár.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
|
|