| |
Legyen a szó a tiéd! |
2010.02.27 |
A nyilvános helyeken való dohányzás jogáról és a közügyekben való részvétel szükségességéről vitatkozik majd mintegy 100 15 és 23 év közötti fiatal Budapesten a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) vitaversenyén február 27-28-án.
|
A kétnapos program egy országos vitakultúra-fejlesztő kampány záróeseménye, amin 10 város 28, egyenként háromfős csapata vesz részt. A verseny fővédnöke dr. Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, tiszteletbeli főbírája pedig Hunya Márta, az OFI munkatársa, a 90-es években virágzó magyarországi disputa mozgalom szakmai vezetője. A programot a Nokia és az International Youth Foundation támogatja.
A fiatalok két korosztályi kategóriában versengenek az eseményen. A fiatalabbak tételmondata: „A dohányzást be kellene tiltani a nyilvános helyeken”, a 17 év felettieké pedig: „A közügyekben való részvétel állampolgári kötelesség”.
A versenyre érkező csapatok több hónapja dolgoznak együtt: vezetőik ősszel háromnapos vitakultúra-fejlesztő képzésen vettek részt. A felkészülés nyilvános vitaműhely-sorozattal folytatódott: az öt nagyvárosban megrendezett eseményen először elismert szakemberek kerekasztal beszélgetésen vitatták meg a témákat, majd a csapatok a disputa módszerével dolgozták fel ugyanezeket a kérdéseket. A döntőre a Néprajzi Múzeumban kerül sor.
Cél a párbeszédre nevelés
Az országos vitaverseny a KÖZÖD! Iránytű Kampány záróeseménye, az idei Iránytű Kampány témája a párbeszéd. Ennek kapcsán a DIA országos vitakultúra-fejlesztő programot indított. A programban több száz általános- és középiskolás vett részt.
Csoportjaik kortárs vagy felnőtt mentor segítségével készültek fel a témák megvitatására. A kampányt február végén országos vitabajnokság zárja Budapesten a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, a döntőre a Néprajzi Múzeumban kerül sor.
Az alapítvány folytatni kívánja a megkezdett munkát, a jelenleg működő vitaklubok számát folyamatosan növelni fogja, vezetőiket szakmai támogatásban részesíti, „hiszen elengedhetetlen, hogy a jövő generációk ne tanuljanak meg éretten, higgadtan, kulturáltan vitázni, érvelni, nyilvánosan beszélni”- nyilatkozta Galambos Rita, az alapítvány stratégiai igazgatója.
A DIA kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet az önkéntesség és a társadalmi felelősségvállalás fontosságára. Az alapítvány programjain keresztül fiatalok tízezreit vonja be közösségi tevékenységekbe, ezért nagy figyelmet fordít a szülők, tanárok, ifjúsági szakemberek szemléletének formálására is a közösségi szolgálattal, az ifjúsággal kapcsolatos témák megvitatásán keresztül.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
|
|