| |
Hagyományos kínai orvoslára épülő képzés a Semmelweis Egyetemen |
2010.02.26 |
Magyarországon elsőként kötött együttműködési megállapodást a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara (SE - ETK) a Heilongjang Hagyományos Kínai Orvostudományi Egyetemmel. Az egyezmény rögzíti a kínai egyetem (HLJUCM) magyarországi kihelyezett tagozatának létrehozását, valamint annak feltételeit.
|
A két intézmény közötti kapcsolat 2009 márciusában indult egy szándéknyilatkozat aláírásával, ami rögzítette a közös programokban, pályázatokban és képzésekben való részvételt, azok kidolgozását. A dokumentum célként tűzte ki a tanulmányi, tudományos és kulturális kapcsolatok erősítését Magyarország és Kína között.
A jelenlegi megállapodás már konkrét együttműködési felületet jelent egy felsőoktatási program formájában. A partnerek célja, hogy létrehozzák a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán a Heilongjiang Hagyományos Kínai Orvostudományi Egyetem kihelyezett tagozatát, ahol hagyományos kínai orvoslásra épülő 10 féléves alapképzési (Bachelor) programban vehetnek rész a jelentkezők.
A képzés a „4+1” modellt követi: a hallgatók az első négy évben a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán részesülnek elméleti- és az ahhoz kapcsolódó klinikai gyakorlati oktatásban, majd az ötödik évben a Heilongjiang Hagyományos Kínai Orvostudományi Egyetemen folytatják végzős klinikai gyakorlatukat. A képzés angol nyelven folyik, a magyar hallgatók számára is elérhető lesz.
A képzésben résztvevők a Kar által oktatott alapozó tárgyak tudásanyagán túl - mint anatómia, élettan, biológia – olyan szakmai tárgyakat sajátíthatnak el, mint a manuálterápiás kezelés, akupunktúrás terápia, szúrás és moxa technika, meridiánok és akupontok. A szak várhatóan 2010 szeptemberében indul 30 fős minimális létszámmal.
Az aláírási ünnepségre a Semmelweis Egyetemen került sor. Az aláíró felek Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, Tian Wenyuan, a Heilongjiang Egyetem Tudományos Bizottságának elnöke, valamint Mészáros Judit, az SE Egészségtudományi Kar dékánja voltak.
Tulassay Tivadar köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy ma egy egyetem nemzetközi kapcsolatok építésével tud sikeresen válaszolni a XXI. század kihívásaira. A rektor emlékezetett, hogy a Semmelweis Egyetem eddig elsősorban Európán belül kötött megállapodásokat, kihelyezett képzést indított például Hamburgban és Luganoban. Köztudott azonban, hogy a közép európai egyetemeknek Kína lehet az egyik legnagyobb, rendkívül fontos partnere, ezért is jelentős a most kötött megállapodás.
Mészáros Judit örömét fejezte ki az induló közös képzés kapcsán, mely térségünkben egyedülálló, így méltán tarthat számot nagy érdeklődésre. Kiemelte továbbá, hogy a képzés jelentősen hozzájárul az egészségtudomány területének kiszélesítéséhez Magyarországon.
Tian Wenyuan is nagy örömmel fogadta az egyezményt. Az elnök reméli, hogy ez a lépés a magyar népegészségügynek is hasznára lehet.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
|
|