| |
Megvannak az idei év legjobb pálinkái |
2010.02.21 |
Tavaly novemberben hirdette meg a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács az V. HunDeszt Nemzeti Pálinka- és Nemzetközi Párlatversenyt. A megmérettetésre számos pálinkát, párlatot neveztek, melyek közül szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat. A legtöbb elismerésben a Bestillo Pálinkaház párlatai részesültek három champion, négy arany és öt ezüst minősítéssel, így a verseny legeredményesebb pálinkaháza a Bestillo lett.
|
2009-ben immár ötödik alkalommal hirdették meg a rangos Hundeszt Nemzeti Pálinka és Nemzetközi Párlatversenyt, mely ez alkalommal a verseny részvevőinek kérésére áthúzódott a 2010-es esztendőre, mivel a pálinkák az adott termelési év őszén nem voltak alkalmasak bírálatra, mivel még nem harmonizálódhattak eléggé.
A kérést figyelembe véve a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács (MSZSZT) döntése értelmében a decemberi nevezéseket követően a mintákat január első felében kellett leadni, melyre 35 nevezőtől mintegy 283 minta érkezett. A paletta rendkívül színesnek bizonyult, szinte minden magyarországi gyümölcsfajta megtalálható volt az alapanyagok között.
A leadást követően szigorú ellenőrzés majd bírálat következett. A bírálatot két, úgynevezett gyorsbíráló és öt, egyenként három főből álló bizottság végezte. A gyorsbírálók valamennyi benevezett terméket megkóstoltak, a tapasztaltakat adatlapon rögzítették, hogy arany, ezüst vagy bronz szintűnek – esetleg nem érdemelnek érmet.
A három tagú bizottságok egy 20 pontos rendszerben értékelték a pálinkákat az illat és íz tisztasága, valamint karakteressége, harmonikussága szerint. Ezután a bizottság tagjai az egyéni értékelések összevetésével igyekeztek konszenzusos értékelés kialakítására, melyből megszülethetett a végeredmény.
A 283 mintából 29 arany, 93 ezüst- és 84 bronzérem minősítést kapott. A Bestillo Pálinkaház által nevezett kilenc minőségi pálinkából négy arany (málna, birs, szilva, vadcseresznye), öt pedig ezüst díjat (cigánymeggy, gönci barack, érlelt aszútörköly, piros vilmoskörte, som) nyert.
A legnagyobb elismerést mégis az jelentette, hogy a négy arany minősítésű italból három champion díjat is nyert, vagyis a kategóriájában a legjobb minősítést szerezte meg a Bestillo málna, birs és vadcseresznye pálinka, mely eredménnyel a Bestillo a verseny legeredményesebbje lett.
Czakó Gábor a Bestillo ügyvezető igazgatója az eredmények kapcsán elmondta: „Nagyon örülök annak, hogy ilyen szép eredményt értünk el. Termékeink kiváló minőségű alapanyagokból készülnek és a korszerű eszközökkel való feldolgozás alatt nem kapnak semmilyen hozzáadott mesterséges anyagot így valódi, magas minőségű pálinkát állítunk elő. Különlegesen fontos számunkra, hogy pálinkáinkat Magyarország legelmaradottabb részén, Abaúj- Hegyköz kistérségben, a szépséges Zemplén lábánál elhelyezkedő Boldogkőváralján állítjuk elő, a helyi emberek által termelt kiváló minőségű gyümölcsökből.”
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
|
|