Bemutatták a mikró pendrive-ok második generációját: az új változatok között nem csak új színeket találunk, de az elérhető tárhely mérete is 32 GB-ra hízott.
A Verbatim új eszközei élénk színekben pompáznak és különböző nagyságú tárhellyel kaphatóak. Az apró, mindössze 3 centiméteres meghajtók, nem vastagabbak egy 100 forintos érménél.
Kicsi és erős
A Micro pendrive-okat az úgynevezett “tokban a rendszer” (System-in-Package - SiP) eljárással készítik, melynek során az elektronikus alkatrészeket egyetlen jól szigetelt tokba zárják. A meghajtók ennek a technológiának köszönhetően állnak ellen a pornak, víznek és az elektrosztatikus kisüléseknek, így válnak a világ egyik legkisebb és legmegbízhatóbb tárolóeszközeivé .
„A pendrive könnyedén rögzíthető mobiltelefonra vagy kulcstartóra a csomagolásban található pánt segítségével. Ezáltal ez a nagy tárhellyel rendelkező apró eszköz állandó társunk lehet, és akárhol használható anélkül, hogy mindig emlékeznünk kéne arra, hogy hová tettük el, vagy aggódnunk kellene amiatt, hogy esetleg kárt teszünk benne” - magyarázza Hans Christoph Kaiser, a Verbatim EUMEA üzletfejlesztési igazgatója.
A Verbatim Micro pendrive-ok egyaránt működnek Windows (a Windows 7-et is beleértve), Mac és Linux környezetben, így alkalmasak arra is, hogy a különböző rendszerek között vigyünk át adatokat, vagy különböző számítógépeken használjuk fájljainkat.
|