Fazakas András szakmai pályafutását 1996-ban a T-Mobile elődjénél, a Westel Mobil Távközlési Rt-nél kezdte. A vállalatnál szerteágazó direkt és indirekt értékesítési, illetve ügyfélkapcsolati tapasztalatokat szerzett különböző pozíciókban.
2006-ban csatlakozott a Nav N Go-hoz, ahol operatív igazgatóként a navigációs szoftver- és mobilalkalmazás-fejlesztő cég hazai és nemzetközi üzleti lehetőségeinek felkutatásában, szolgáltatásainak új piacokra való bevezetésében kapott kiemelt szerepet.
A nevéhez kötődik a 270 fős vállalat strukturális felépítése és többszöri megújítása. Ennek révén a folyamatosan bővülő és megújuló nemzetközi piaci igényekre rugalmasan reagáló szervezet jött létre, amelyet a szakma is elismeréssel fogadott. 2008-ban a Deloitte a "Legdinamikusabban fejlődő közép-európai IT-cég" díját a Nav N Go-nak ítélte oda.
Ugyanebben az évben Fazakas Andrást az "Év Fiatal Informatikai Vállalkozójának" választotta meg idehaza az Informatikai Vállalkozások Szövetsége. A szakember 2009-ben igazolt át a magyar üzletemberek által alapított Theoryc befektetői társuláshoz, amelynek ügyvezetői pozíciójából érkezett most meg a T-Systemshez.
|