A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia gyorssegélyként 100 000 dollár adományt utalt át a terület megsegítésére.
Vatikáni utasításra a Dominikai Köztársaságban található Apostoli Nunciatúrára utazik a magyarországi nunciatúrán titkárként szolgálatot teljesítő Kurian Mathew Vayalunkal pápai káplán, tanácsos, hogy a szomszédos országból segítsen a nemzetközi segélyek helyszínre juttatásában és az ország újjáépítésének előmozdításában. Vayalunkal atya magával viszi a püspöki konferencia együttérzését kifejező üzenetet is.
2010. január 12-én helyi idő szerint 16 óra 53 perckor újabb természeti katasztrófa pusztított Haitin, s annak több mint 2 millió lakosú fővárosában, Port-au-Prince-ben. A Richter skála szerinti 7,3 erősségű földrengés több tízezer ember halálát okozta, amelyről pontos adatok még nem állnak rendelkezésre.
A főváros romokban áll: összedőlt az elnöki palota, a katedrális, a parlament épülete és a repülőtér is működésképtelenné vált. A földrengés során sok egyházi személy vesztette életét, köztük a Port-au-Prince-i érsek, az általános helynöke, papok, szerzetesek és papnövendékek.
Iskolák és kórházak, életek teljes munkája dőlt romba egy szempillantás alatt. A magyar Katolikus Karitász késedelem nélkül akcióba kezdett, hogy kifejezze szolidaritását az életben maradottak és a nincstelenné váltak megsegítésére.
Az emberi élet és a súlyos károk felmérésére válságstábot alakított az Európai Karitász elnökségével. A Karitász elkülönített bankszámlaszámot nyitott, amelyre a legkisebb adományt is szeretettel várja, hogy a nagy bajban segíteni lehessen. A számlán eddig kétmillió forint gyűlt össze.
Számlaszám: 12011148-00124534-00900004
A Katolikus Egyház karitász segélyszervezetei világszerte összefogtak Haiti megsegítésére. Jelenleg több mint 500 karitászmunkatárs tevékenykedik a szigetországban.
11 központban idáig háromezer család részére osztottak ki főzéshez szükséges eszközöket, egészségügyi és fertőtlenítő szereket, takarókat. 30 ezer liter ivóvizet bocsátottak a lakosság rendelkezésére, valamint sátrakat szállítottak a térségbe, amelyek 50 ezer személy számára biztosítanak ideiglenes hajlékot.
A Karitász munkatársai már ismét működtetik a főváros központjában lévő, 60%-ban megrongálódott Szalézi Szent Ferenc kórházat. A következő hetekben több tízezer családnak osztanak szét élelmiszercsomagokat, amelyek konzervdobozokat, ivóvizet, kreol nyelvű feliratokkal ellátott gyógyszereket, főzéshez szükséges kellékeket tartalmaznak.
Segélyszállítmányok és adományok indultak útra a Caritas Internationalis szervezésében több mint száz országból, hazánk mellett többek között Angliából, Ausztriából, Belgiumból, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Mexikóból, Németországból, Olaszországból, Romániából, Spanyolországból. A következő hetekben világszerte számos országban tartanak országos gyűjtést a templomokban Haiti lakosságának megsegítésére.
|