A Bizottság jóváhagyásának alapját egy sor klinikai vizsgálat eredményének áttekintése adta. Ezek között szerepelt a 25 620 – köztük 600 magyar - beteg bevonásával végzett ONTARGET vizsgálat, amely igazolta, hogy a vizsgált terápia olyan kiváló kezelési lehetőség a magas szív- és érrendszeri kockázatú betegek számára, amely hosszú távú kardiovaszkuláris védelmet biztosít. Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy a szer jobban tolerálható, mint a korábban alkalmazott készítmények.
„Az ONTARGET tanulmány alátámasztja, hogy az új terápiás eljárással minden ötödik kardiovaszkuláris esemény megelőzhető, a kedvezőbb tolerálhatóságnak köszönhetően pedig a betegek is sokkal együttműködőbbek a kezelés során. Ez a készítmény egyben a jelenleg a legszélesebb betegkörben jóváhagyott kardiovaszkuláris preventív hatással rendelkező vérnyomáscsökkentő szer.” – mondta Prof. Dr. Czuriga Isván c. egyetemi tanár az ONTARGET tanulmány egyik vizsgálója.
A szív- és érrendszeri betegségek felelősek világszerte majdnem minden harmadik halálesetért, ezzel egyben vezető haláloknak számítanak. Európában a szív- és érrendszeri megbetegedések számlájára írható az összes halálozás közel fele (48%).
Az áldozatok mintegy fele koszorúér-betegségekben, közel egyharmaduk pedig stroke során veszíti életét. Évente 15 millióan szenvednek el stroke-ot, 5 millióan pedig maradandó károsodást szenvednek.
Hazánkban az első helyen áll a halálozási statisztikában a szív- és érrendszeri betegségek által okozott halál, míg európai viszonylatban ez a harmadik. Szintén elkeserítő adat, hogy az 50 év feletti magyar férfiak várható további élettartama mindössze 23 év, melyből csak 11 évet tölthetnek el egészségesen.
„Az Európai Bizottság által most jóváhagyott terápia jelentős előrelépés mind az orvosok, mind a kockázatnak kitett betegeik számára. A szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzése létfontosságú, hiszen ezek a betegségből eredő halál vezető okai Európában, a befolyásolható rizikófaktorok és betegségek megfelelő kezelésének hiánya miatt. Az új terápia egy biztonságos, jól tolerálható kezelési lehetőséget kínál a betegeknek, ezáltal megkönnyítve mindennapjaikat.” – tette hozzá Giuseppe Mancia, a Milánói Egyetem Klinikai Orvostudományok Tanszékének vezetője és orvosprofesszora.
|