Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Kihirdették a legjobb Egálnet honlapokat

2009.12.07
A Magyar Telekom által meghirdetett Egálnet program honlapkészítő versenyének nyertesei ma délután vehették át ünnepélyes keretek között az elismeréseket. Tizenegy kategóriában díjazták a legjobb honlapokat értékes nyereményekkel, illetve különdíjakat is kiosztottak a leglátogatottabb, valamint a legtöbb szavazatot begyűjtő honlapoknak.

A legjobb honlapok kategóriánként tartalmi és megjelenési szempontok alapján kerültek értékelésre. Tizenegy kategóriában összesen húsz díj került kiosztásra. A honlapok zsűrizésében részt vett Weyer Balázs, az Origo főszerkesztője, Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom Fenntarthatósági Osztályának vezetője is. A versenyen a november 20-ig elkészített honlapok indulhattak el.

Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese a díjátadás kapcsán hangsúlyozta: "A Magyar Telekom számára, ahogy a fenntarthatóság, úgy annak minden része, így az esélyegyenlőség is kiemelt témája. Nemcsak mint munkáltatónak az alkalmazottai felé, hanem felelős vállalatként a társadalom minden rétege számára. A digitális felzárkóztatást - és ezen belül az Egálnetet is - már évek óta kiemelt témaként kezeljük."

A Magyar Telekom 2006 novemberében a Digitális Híd programjának részeként indította el az Internettel az Egyenlő Esélyekért - Egálnet közösségi oldalt. Az Egálnet célja a hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó szervezetek közötti kapcsolatok kiépítésének segítése, a szervezetek hatékony működésének támogatása az internet adta lehetőségek kihasználásával.

A szolgáltatás keretében a Magyar Telekom térítésmentesen nyújt lehetőséget hátrányos helyzetű, vagy őket segítő közösségek, érdekcsoportok számára saját weblap létrehozására és üzemeltetésére. Az Egálnet közösségi oldal részesévé válhatnak azonban azok a szervezetek is, amelyeknek már van saját honlapjuk.

A Magyar Telekom székházában megrendezett díjátadó ünnepségen a nyertes szervezetek bemutatták a honlapjaikat és elmondták miben nyújtott számukra segítséget a honlap. valamint a programban résztvevők egymással tapasztalatot is cserélhettek.

Az egyes kategóriákban a fődíjakat a következő szervezetek vették át Somorjai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettestől és Novák Péter előadóművésztől:
- Kistelepülés kategória: Fejlődő Kalaznóért Egyesület és Somogycsicsóért-Somogyért Egyesület
- Iskolák kategória: Mosonmagyaróvári Városi Kollégium és Apáczai Waldorf Általános Iskola
- Munkanélkülieket segítő szervezetek: Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat
- Nyugdíjasok kategóriájában: "Együtt-Egymásért" Egyedül Élők és Nyugdíjas Klub Egyesület
- Családsegítők kategóriájában: Família Nagycsaládosok Egyesülete
- 2008 előtt regisztrált leglátogatottabb oldal: Mediterrán lakóparkért egyesület
- 2008 után regisztrált, legtöbb szavazatot begyűjtött oldal: 1956-os emlékhely.


Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu