A “The Fame Monster” névre keresztelt kiadvány egy új, 8 dalt tartalmazó korong, ami ebben az évben csak digitális változatban kerül a nagyközönség elé.
Lady Gaga azaz Stefani Germanotta történelmet írt a kislemezeket tekintve, ugyanis ő az első olyan előadó, akinek debütáló albumán négy listavezető dal is helyet kapott. A Just Dance, a Poker Face és a Love Game című slágerek után a Paparazzi is első helyre került az amerikai kislemez eladási listán. A “The Fame”-ből több mint 4 millió példányt adtak el világszerte.
Az extravagáns stílusáról ismert platinaszőke dívának a többszörös díjnyertes dalszövegíróval, Michael Boltonnal is volt lehetősége együtt dolgozni, ennek gyümölcse lett a "Murder My Heart" című szám, ami szintén november 23-án jelent meg. Ezen túl helyet kapott a lemezen egy különleges duett is, aminek kapcsán Beyonce sietett Lady GaGa segítségére.
Az exkluzív Lady GaGa kiadványon túl is tartogat még meglepetést a Vodafone, mivel a korlátlan zeneletöltő szolgáltatás, a Vodafone Zenetár 2 héten át díjmentesen érhető el a Vodafone live!-on regisztráló ügyfelek számára. Az előfizetés mellé pedig minden hónapban 10 másolásvédelem-mentes dalt tölthető le díjmentesen.
A Vodafone tavaly szeptemberben elindított szolgáltatásával az előfizetők korlátlanul tölthetnek le zenét mobiltelefonjukra és a www.vodafone.hu/zene oldalról számítógépükre egyaránt. A Vodafone Zenetárral kevesebb, mint egy CD áráért (1000 Ft/2 hét) szerezhetőek meg kedvenc zenéink mobilra és számítógépre egyaránt – legálisan.
A Vodafone Zenetár szolgáltatás megrendelhető a Vodafone live!-on a Zene & Csengőhang/ Vodafone Zenetár menüpontban, vagy SMS-ben: a ZENE szó elküldése a 1744-re majd válasz SMS-ben kapott live!-os link megnyitásával.
|