A sorozatos kábellopások eddig is tetemes anyagi kárt okoztak, azonban mára virradóra kis híján emberéletet követeltek. Ma hajnalban háromnegyed ötkor a békásmegyeri HÉV állomás diszpécsere a két pályatest közötti felsővezeték tartó oszlopon elhelyezett világítási kapcsolószekrényének izzására lett figyelmes.
A diszpécser értesítette a tűzoltóságot, az illetékes műszaki szolgálatot és az anyagi kár felmérésére BKV helyszínelőt kért. A baleseti helyszínelő az eset vizsgálata közben hozzáért a kapcsoló-szekrény oszlopával szomszédos térvilágítási oszlophoz, és áramütést szenvedett. A sérültet kórházba szállították.
A vizsgálatkor kiderült, hogy a lopásra előkészített, áram alatt lévő vezeték rálógott a felsővezeték tartóoszlopára, ezért a keresztáthidalón keresztül a szemközti térvilágítási oszlopok 1100 Volt feszültség alá kerültek. A kapcsolószekrény izzását is ez okozta.
Az ismeretlen tettesek a betáplálási kábelt 55 méter hosszan tulajdonították el, további 55 méteren pedig lopásra előkészítették. Az anyagi kár az első felmérés alapján 1 300 000 forint.
A helyreállítás ideje alatt a HÉV forgalmában fennakadásokra kell számítani Pomáz és Csillaghegy között.
Sajnálatos, hogy a kábellopást elkövetők számára céljuk elérése érdekében már az emberélet sem drága. Néhány ezer-tízezer forint haszon reményében felelőtlenül hagynak maguk mögött olyan állapotot, amely már nem csak anyagi kárt, hanem életveszélyes sérülést is okozhat, vagy akár emberéletet követelhet. A BKV mélységesen elítéli az ilyen viselkedést, és a lakosság segítségére is számít a kábellopások leleplezésében.
|