Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


A Magyar Telekom 10 millió forinttal támogatja az ELTE Informatikai Karát

2009.11.25
A Magyar Telekom a mai napon rendhagyó módon örökbe fogadta a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karának Mesterséges Intelligencia Laborját. A maga nemében első örökbefogadásra a diákok számára vonzó formában, az interaktív élményutazást és szakmai tájékoztatást is kínáló Telekom Nap keretében került sor.

A Magyar Telekom a három évre szóló partnerségi megállapodás keretében örökbe fogadta az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Laborját, és egyúttal 10 millió forinttal járul hozzá a kar számítógépparkjának korszerűsítéséhez, ezzel is támogatva a jövő informatikusainak képzését.

Az örökbefogadást tanúsító oklevelet Papp István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Systems vezetője adta át Dr. Kozma Lászlónak, az ELTE Informatikai Kar dékánjának.

Papp István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Systems vezetője az örökbefogadási oklevél átadásakor hangsúlyozta: "Azért esett választásunk a Mesterséges Intelligencia Labor örökbefogadására, mert az ELTE Informatikai Karán folyó kiemelkedő tudományos munka jól illeszkedik a T-Systems innovációs tevékenységéhez.

A mostani 10 millió forintos támogatás az első lépése annak a folyamatnak, amellyel a T-Systems szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatát hazai felsőoktatással, hogy az együttműködésekből a hazai gazdaságban hasznosuló innovációk jöhessenek létre.

Az ELTÉ-vel kötött együttműködés azt a célt szolgálja, hogy gyakorlatorientált tapasztalatszerzésre épülő képzésben részesüljenek a diákok. Ezáltal a felsőoktatási intézmények mellett a hazai vállalati szektor is piacképes munkaerő utánpótláshoz juthat.

A stratégiai partnerségnek köszönhetően a T-Systems és az ELTE Informatikai Kar jobban kiaknázhatja a K+F kapcsolatait, közösen indulhat pályázatokon és mindkét fél jobban tudja kamatoztatni a tudásmegosztás révén szerzett tapasztalatokat.

A T-Systems számára az Informatikai Karon folyó oktatási tevékenység iparági szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír. Ugyanakkor a vállalatunk szakember-utánpótlása miatt is stratégiai fontosságú a kooperáció."

A Magyar Telekom felelős társadalmi szereplőként és felelős munkáltatóként évek óta támogatja a magyar felsőoktatást. Ennek keretében innovatív kezdeményezésnek számít, hogy - elsőként a munkáltatók sorában és ezzel is példát mutatva - örökbe fogadunk egy felsőoktatási kutatóhelyet, a Mesterséges Intelligencia Labort.

Az ELTE támogatása jól illeszkedik a Magyar Telekom felsőoktatási együttműködési és támogatási koncepciójába. Az anyagi támogatáson túl az együttműködés kiterjed a két intézmény kapcsolatainak szorosabbra fűzésére is. Így Magyarország piacvezető infokommunikációs szolgáltatója szerepet vállal a kölcsönös tudástranszfer kialakításában, továbbá hozzáféréshez jut a nemzetközi kutatási eredményekhez is.

A Magyar Telekom humán erőforrás fejlesztési stratégiája szempontjából is fontos a szorosabb együttműködés az ELTÉ-vel mint vezető utánpótlásfejlesztő és -képző felsőoktatási intézménnyel. A Magyar Telekom, amely 2009 novemberében Legjobb Munkahely címet nyert, szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít az ELTE informatikus hallgatói számára, akik így a gyakorlatban, vállalati környezetben is kamatoztathatják az egyetemen elsajátított elméleti ismereteiket.

A legkiválóbb diákok bekapcsolódhatnak a Magyar Telekom kiemelkedő projektjeibe is. A vállalat az esélyegyenlőség iránt elkötelezett munkáltatóként 2009 októberében hirdette meg a Telekom Gyakornoki Programot gazdasági és műszaki hallgatók részére, amelyre eddig közel 700 diák jelentkezett.

A Magyar Telekom és az ELTE között létrejött új típusú együttműködés egyben folytatása is annak a párbeszédnek és kezdeményezésnek, amelyet a vállalat - az üzleti szféra vezető cégei közül elsőként - 2009 novemberében indított a Felsőoktatási Dialógus megrendezésével, ahol a cég felsővezetői találkoztak a felsőoktatási intézmények vezetőivel.

A Felsőoktatási Dialógus és az együttműködési stratégia egyik fő célja a vállalati és az oktatási szféra közötti párbeszéd élénkítése és hosszú távú, mindkét fél számára kiszámítható partnerségi megállapodások létrehozása. A legnagyobb hazai távközlési szolgáltató tervei között szerepel a már meglévő kapcsolatok fejlesztése mellett az együttműködés lehetőségének felajánlása további oktatási intézményeknek.

A Felsőoktatási Dialógus folyamatában a Magyar Telekom és az ELTE Informatikai Kar együttműködésének legelső konkrét eredménye a Mesterséges Intelligencia Labor örökbefogadása. Ugyanakkor a Mesterséges Intelligencia Labornak nyújtott támogatás jól jelképezi a Magyar Telekom vezető pozícióját az iparági innováció területén.

A ma bejelentett, a maga nemében első örökbefogadás alkalmából a Magyar Telekom egész napos "interaktív élményutazásra" hívta az ELTE diákjait a Telekom Nap keretében. A hallgatók a leginnovatívabb termékek kipróbálásával bepillantást nyerhettek a vállalatcsoport izgalmas mindennapjaiba, megismerhették a Telekom Gyakornoki Programot, érdekes szakmai előadásokat hallgathattak, végül részt vehettek egy LAN partyn is.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu